Banánköztársaság
Trump alfelében, avagy jó kis „deal”-eket kötünk mi majd Amerikával
Nem is erről akartam írni, de a világ változása megelőzte szándékaimat, tehát elöljáróban el kell mondanom: mind a mai napig úgy véltem, az Amerikai Egyesült Államok elnöki tiszte komoly, felelősségteljes hivatal, mondhatni, az elnök valójában nem is személy lenne, hanem intézmény, amely (és így nem is aki!) a legnagyobb befolyást gyakorolja a világ, s persze Amerika sorsára, de éppen ebből következően olyan jogi, testületi, és személyi garanciákkal működik, amelyek az elnöki intézményt alkalmassá teszik kiemelkedően fontos feladatára. A vámháború és annak legfrissebb fejleményei, nevezetesen a büntető vámok érvénybe léptetésének elhalasztása (Kína kivételével), illetve Donald Trump második elnöki ciklusának első néhány hónapban bevezetett rapid intézkedései azt a benyomást kelti, hogy, az új amerikai kormányzat első emberének buksijában valami nagyon nincs rendben, és a látszat szerint Donald csapatának egyik-másik tagja is megjárta valamely elmegyógyító intézet kórtermeit, mert ami Washingtonban mostanában kormányzás címén folyik, az messze van a normálistól.
Trump szórakozik a világgal
Mondjuk, az, hogy jó néhány ország jó néhány vezetője igyekszik közel férkőzni az amerikai elnök alfeléhez, nos, ez nem lenne szokatlan a világpolitikában, ám hogy ezt nagy dicsekedve éppen az elnök jelenti be a republikánusok vacsoráján, már erős kétségeket ébreszt Trump szellemi képességeit, felelősségérzetét illetően.
A dolgok jelenlegi állása szerint az a látszat, hogy az Ovális Iroda lakója szórakozik vagy 8-9 milliárd emberrel, a világ össze országával, Amerika-barát vagy Amerika-ellenes vezetők, hatalmasok sokaságával, s mint valami cirkuszi porondmester, csattogtatja ostorát, ugráltatja mind az oroszlánokat mind a nyuszikat díványról díványra, miközben azt hiszi, hogy ez derűt keltő, sőt kacagtató mutatvány a nagyközönségnek.
Nekünk is van Trumpunk
Mondhatnám, hogy ez csak az amerikaiak dolga, intézzék maguk! De nem az. Sajnos messze nem az. És most fordulnék igazi mondandómra. Emlékeztetek arra, hogy nekünk, magyaroknak már Trump előtt volt egy Trumpunk, Orbán Viktor, még most is megvan. Ennek ugyan nincs semmi értelme, de így volt, így van.
A mi Trumpunk meg az ő Trumpjuk – ha hinni lehet a szóbeszédnek – már tavaly Floridában megállapodott abban, hogy Magyarország a várható vámháború idején majd külön elbánásban részesül, és „jó kis deal-eket kötünk egymással.”
Hogy ebben mi volt a valódi tartalom, azt nem tudni, de a kormány megszólaló tagjai mind azzal kecsegtetik a közvéleményt, hogy lesz ilyen magyar-amerikai különmegállapodás.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Korrupt ország, hazudós miniszter
Nekem erős a gyanúm, hogy nem lesz, Két okból sem lesz. Egyfelől a vámpolitika, illetve általában az Európai Unión kívüli államokkal folytatott kereskedelem ügye első helyen uniós hatáskör, a szabályok alapvetően nem engednek egyes országoknak különmegállapodásokat, ilyesmi csak a többi ország, illetve a bizottság áldásával lehetséges.
De ez a kisebbik akadály, Orbán Viktor kormányát holmi jogszabályok, jogi kötelezettségek nem szokták akadályozni terveik megvalósításában.
A nagyobb akadály – szerintem – az Egyesült Államok. És most emlékeztetnék arra, hogy Szijjártó Péter külügyi főelölülő, és a Fehér Ház között van valami kis csekélyke purparlé, amolyan „ki hazudik vaskosat” alcímű vita, ugyanis a macskajancsi azt állítja, hogy az amerikai kormány vámokat megindokoló szakmai jelentésének Magyarországra vonatkozó részét (a korrupciós vádakat) David Pressman volt amerikai nagykövet diktálta. De ha nem is ő, a jelentés alapjául szolgáló információkat a budapesti amerikai követség küldte Washingtonba. A jelentést összeállító „legjobb amerikai” közgazdászok ezekkel az infókkal dolgoztak. És akkor mi van?
Ezt már nem hajlandók beszopni
A Fehér Ház ezt nem tagadta, de ebben a semmiről szóló vitában senki meg nem említette, hogy amit a jelentés a magyarországi állami korrupcióról állít, az hiteles-e, megalapozott-e, tényszerű-e. Szíjjártó a szakértők állításainak egyetlen pontját sem cáfolta, csak Pressman nevét ismételgette, és a szokásos aljas, fideszes módszerrel a demokrata párti, volt nagykövet nevének egyszerű említésével próbálta az egész jelentés hitelességét kétségbe vonni. Az amerikai fél ezt aligha fogadja el alapos érvelésnek. Az új amerikai adminisztráció képességeivel kapcsolatban a bevezetőben már ejtettem néhány keresetlen megjegyzést, de ezt a cuclit még ők sem lesznek hajlandók beszopni.
Vagyis Amerikában a döntéshozók jelenleg (tények alapján!) úgy vélik, hogy a magyar vezetés nem tisztességes, hogy a közbeszerzések nem tiszták, és a vámintézkedések egyik fajsúlyos indoka éppen a magyarországi, széles körben tapasztalható korrupció. (Nézzék meg csak a Magyar Nemzeti Bank alapítványairól készült számvevőszéki jelentést! És majd’ mindent megtudnak az ország vezetőiről.)
Kényelmes, langymeleg helyen
Ilyenformán aztán fölöttébb kétségesnek tűnik, hogy a magyar kormány bármiféle külön alkut köthet az Egyesült Államokkal – részben az uniós szabályok miatt, részben mert az amerikai közvélemény sem fogadná hurrával a külön alkut a korrupt Magyarországgal, azzal a kormánnyal, amelynek egyik tagja a hitvány csibészek listáján van, s amely kormány a maga viselt dolgaival egyik oka az Amerikát „védelmező” vámfelfordulásnak.
Ilyen körülmények között kormányunknak elég nehéz lesz kényelmes, langymeleg helyet találni Trump alfelében, s habár most három hónap haladékot kapott a világ, mielőtt úrrá lesz a téboly, ez a mi országunkon nem sokat segít, ha az ipar hanyatlása folytatódik, ha az állat-járvány tovább terjed, ha a fagy és az aszály újabb károkat okoz a mezőgazdaságnak, ha a kormány továbbra sem kormányoz, csak költi a közpénzt hülyeségekre, parancsolgat, fenyeget és könyörög egyszerre, és minden téren botladozik.
Ukrajnában béke sem lesz egyhamar, szóval benne vagyunk a pácban, de jó mélyen.
Az pedig, hogy mi lesz a magyar-orosz jó viszonnyal, a magyar-kínai barátsággal, a türk rokonsággal (Netanjahu budapesti látogatásának fényében) már csak amolyan halovány árnyák a magyar külpolitikai fénylő egén – kiváltképp ha tekintetbe vesszük, hogy az Unióban ismét sikerült 26 kormány véleményével szemben egyedül állást foglalni az USA elleni vámok dolgában, mert Brüsszelben mindenki más hülye, csak mi vagyunk az okosok! Az Unió lassan mozdul, de már érik a döntés újabb támogatások, talán az agrártámogatások megvonásáról is, sőt a magyar kormány szavazati jogának felfüggesztéséről. E tekintetben a magyar külpolitika kétségtelenül hatásosan működik.
Szóval most már bizonyosan fantasztikus évünk lesz!
