Ez a nap
Trump tovább működteti a guantánamói börtönt
Donald Trump amerikai elnök rendeletet írt alá a guantánamói börtöntábor további működtetéséről – adta hírül washingtoni Fehér Ház. Első évértékelőjében nukleáris fegyverekről, bevándorlásról és terrorról beszélt.
Az elnöki hivatal Trump évértékelő beszédének kezdetéhez időzítette közleményét a guantánamói börtöntáborról.
Trump első évértékelőjében nukleáris fegyverekről, bevándorlásról és terrorról beszélt
Donald Trump a kongresszus két háza előtt elmondott első évértékelő beszédében hosszan sorolta az elnökségének első éve alatt elért, szerinte kivételes eredményeket: a decemberben elfogadott adócsökkentéseket, szövetségi szabályozások egy év alatt végrehajtott példátlan csökkentését, a munkásoknak és a fejlesztéseket bejelentő vállalatoknak juttatott támogatásokat, és kijelentette, hogy kormányának a választások óta 2,4 millió új álláshelyet sikerült teremtenie, beleértve azt a 200 ezer új munkahelyet, amely egyedül a gyáriparban jött létre.
Trump úgymond „tisztességes kompromisszumot” ajánlott a bevándorlás reformjának ügyében a kongresszus ellenzéki, demokrata tagjainak abban a reményben, hogy elnyeri támogatásukat a szükséges törvények megszavazásához.
Mint mondta, lehetőség van arra, hogy „az állampolgársághoz vezető utat” teremtsenek 1,8 millió olyan ember számára, akiket gyermekként illegálisan vittek be az Egyesült Államokba. Cserébe ismét azt kérte, hogy támogassák „a déli határfal” megépítését, amely kampányának egyik fő ígérete volt.
Aki nincs velünk, az ellenünk van
A külpolitikáról szólva az amerikai elnök két dolgot hangsúlyozott: egyrészt, hogy az amerikaiak védelmében és érdekében élniük kell nagyhatalmi pozíciójukkal, másrészt, hogy eztán csak barátokat támogatnak, vagyis azok, akik a menzetközi diplomáciában Washington ellen fordulnak, ne számítsanak anyagi segítségre az Egyesült Államoktól.
A riválisok közül Kínát és Oroszországot említette, az ellenséges rezsimek közül pedig Kubát, Venezuelát, Iránt és Észak-Koreát. Utóbbira tért ki hosszabban azt magyarázva, hogy a maximális nyomás elve alapján Washingtonnak fel kell számolnia azt a fenyegetést, amelyet Phenjan atomprogramja és politikája jelent.
Trump nem zárta ki katonai erőbevetését Észak-Korea ellen
Beszédében szorgalmazta az Egyesült Államok hadseregének, valamint nukleáris fegyverzetének fejlesztését.
Trump azt sem zárta ki, hogy katonai erőt használ majd ahhoz, hogy elrettentse Észak-Koreát az atomfegyver kifejlesztésétől.
Iránnal kapcsolatban elismételte, hogy Washington támogatja a nép szabadságharcát, amelyet az elnyomó politikai hatalommal szemben vív, illetve borzalmasnak nevezte az ottani atomprogram leépítésére két éve kötött nemzetközi megállapodást.
Keményebb fellépést szorgalmazott a terroristákkal szemben
Az ország védelmének kérdéseire kitérve hangsúlyozta, hogy kormányának szüksége van minden felhatalmazásra, hogy őrizetbe vehesse a terroristákat „bárhol is vadásszuk őket le”.
A múltban bolond fejjel szabadon engedtük veszélyes terroristák százait, csak azért, hogy aztán a harctereken ismét találkozzunk velük – állította Trump.
(Forrás: MTI, Euronews, 24.hu)
https://varosikurir.hu/muveszi-latasmod/
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat