Ez a nap
Trump ma jelenti be döntését az iráni atomalkuról
Donald Trump amerikai elnök a vártnál előbb, ma jelenti be döntését az iráni nukleáris megállapodás jövőjéről. Tegnap Twitter-bejegyzésben jelentette be, hogy kedden, helyi idő szerint délután két órakor hozza nyilvánosságra döntését a Fehér Házban.
Az elnök nem fűzött kommentárt a mikroblog-bejegyzéshez, s egyetlen félmondattal sem érzékeltette, hogy milyen döntés várható. Eddigi állásfoglalásai alapján azonban elemzők úgy vélik, hogy felmondja a 2015-ben Teheránnal megkötött többhatalmi egyezményt. A megállapodást az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Oroszország, Kína és az Európai Unió írta alá, s lényege az, hogy a nemzetközi közösség fokozatosan feloldja az Irán ellen hozott szankciókat, annak fejében, hogy Teherán ellenőrizhetően lemond atomfegyver kifejlesztéséről.
Donald Trump már a 2016-os elnökválasztási kampányában is erőteljesen bírálta a megállapodást, bár a múlt hétfőn – a Muhammadu Buhari nigériai államfővel tartott sajtóértekezletén – nem zárta ki új tárgyalások lehetőségét Teheránnal.
A többhatalmi megállapodást aláíró többi ország vezetői az atomalku fenntartása mellett foglaltak állást
Április végi washingtoni tárgyalásain mind Emmanuel Macron francia államfő, mind Angela Merkel német kancellár azt próbálta elérni az amerikai elnöknél, hogy őrizze meg az atomalkut. Csaknem szó szerint ugyanezt nyilatkozta a Fox televíziónak hétfő reggel a Washingtonban tárgyaló brit külügyminiszter, Boris Johnson is, aki hangsúlyozta: az atomalkunak vannak hiányosságai, de ezeket lehet orvosolni.
Hétfőn Haszán Róháni iráni elnök is azt érzékeltette, hogy Teherán valószínűleg tartja magát az atomalkuban foglaltakhoz, még abban az esetben is, ha Washington a maga részéről felmondaná
(Forrás: MTI)
Trump kivonulna Szíriából, Macron egy új iráni atomalkut dolgozna ki
Trump és Merkel bátorítónak nevezte a két koreai vezető találkozását
Szerző
Friss
- Gábor György: a Fidesz pozitív üzenete: soha nem késő vétkezni – Egy jól sikerült paragrafus visszafelé is fáj….
- 2025, Magyarország: a legnagyobb magyar akkufeldolgozó dolgozóinak szervezete tele van nikkellel
- Kocsis Máté megvilágosodott: konkrétumot és bizonyítékot hiányol az állítás mellé – Persze nem az övéitől, hanem Magyar Pétertől
- Múzeumok éjszakája, újabb több ezer program országszerte – Gubás Gabi a nagykövet
- Karácsony Gergely: ‘eljárást indítok a fővárosi Fidesz-frakció egyes tagjai ellen…’
- Felettébb érdekes! Orbán ‘..ráütsz, már ugrott is a lóvéd’-posztja után Várkonyi Andreával is hasonló esett meg
- Van, aki semmit nem szégyell? Bóka János nettó hablatya
- Orbán Balázs állítólag kedden a XIII. kerületben fejtágított, ezúttal ömlengő videó nem került elő róla
- Micsoda véletlen: Reviczky Gábor a 800.000. gondos-órás
- Deja vu – az időgép bekapcsolva: utcán hagyni ‘kegyesen’ megengedett az ajándékot, de bevinni a gyermekotthonba, na azt már nem