Voks 2024
Tudja, mi az a „kék Fidesz”? – Magyar Péternek van rá ötlete…
Magyar Péter, akinek a neve bármely politikai oldallal szimpatizáló média főoldalán szerepel nap, mint nap, pozitív jelzőt ritkán találhat a róla szóló írásokban. A felek igyekeznek azt kommunikálni, hogy jelentéktelen Ö maga és a pártja is, az „utca embere” azonban rácáfol minderre, amit a közhangulat mérésére szakosodottak szerint pontosan mérhető.
„Kék Fidesz”
Magyar véleménye szerint a két pártvezető -Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc- valamiféle háttér alku folytán az eddig bevált módszert alkalmaznák még hosszú évekig, így biztosítható mindkét „alakulat” túlélése. Közösségi oldalán így írt erről:
„Jó irányba haladunk. A Fidesz propagandája szerint a baloldal szekerét toljuk, a kék Fidesz (DK) szerint a Fidesz érdekeit szolgáljuk. Pedig nem bonyolult: nincs jobb, nincs bal, csak magyar.
A Fidesz szerint, aki nincs velük, az a haza ellensége. Az ellenzék szerint, aki nem áll be a kánonba, ami eddig négy kétharmadot eredményezett, az Orbánt támogatja. 14 éve hallgatjuk, hogy Orbánékat nem lehet leváltani ilyen körülmények között, hogy vidékre nem érdemes menni, hogy a fiatalokat nem érdekli a politika, hogy a propaganda falát nem lehet átütni. És mi a valóság?
Két hónapja, napról napra többen vagyunk, minden vidéki településen tömegek támogatják a változást és a TISZA Pártot, soha ennyi magyar fiatal nem csatlakozott politikai mozgalomhoz és a propagandát egyre inkább kinevetik a magyarok. Évtizedek óta nem látott remény jellemzi a magyar közéletet, hogy igenis lehet egy demokratikus, békés, európai, jóléti, európai Magyarországot építeni.
A levitézlett, korrupt politikusok most még minden eszközzel próbálják védeni a koncot
és osztozkodnak a még meg sem szerzett pozíciókon, de a lelkük mélyén tudják, hogy ez a hajó már elment, a magyar nép felállt és most még egyszer összekapaszkodunk, elzavarjuk a politikai elitet, melynek tagjai húsz év uniós tagság és negyvenezer milliárd forint uniós támogatás után a második legszegényebb és legkorruptabb tagállammá tették Magyarországot.
És igen, lépésről lépésre, tégláról téglára visszavesszük a településeinket és a hazánkat és építünk egy új Magyarországot”
Csak úgy….
Magyar Péter a fővárosi politikai helyzetet is a feje tetejére állíthatja, ha pártjával bejut a Fővárosi Közgyűlésbe, ahol jelenleg a Karácsony Gergely főpolgármester mögött álló ellenzéki szövetség van többségben. Egyre valószínűbb azonban, hogy a június 9-i választás után oda lesz ez a többség, és az ellenzéki pártok mellett új szereplők is alakíthatják a fővárosi döntéshozatalt.
Magyar Péter részéről logikus döntés elindulni az önkormányzati választáson Budapesten, mivel jelenleg népszerűbbnek tűnik minden ellenzéki pártnál.
Ez a lendület simán beviheti pártját a Fővárosi Közgyűlésbe, amivel Magyar Péter jó pár évre megkerülhetetlen tényezővé válhat a hazai politikában. A fővárosi politika sokkal inkább alkalmas erre, mint az Európai Parlament. Összehasonlíthatatlanul nagyobb figyelem irányul a budapesti történésekre, mint arra, hogy ki mit mond az EP-ben. Még inkább igaz ez, ha elhisszük Magyar Péternek, hogy valójában már a 2026-os országgyűlési választásokra készül.
Érthető az ellenzéki pártok felhördülése, hiszen eddig minden kutatás azt hozta ki, hogy Magyar Péter elsősorban tőlük szipkázhat el szavazókat, és csak kisebb részben a Fidesztől.
A Medián legutóbbi felmérése szerint a Tisza Párt messze a legerősebb ellenzéki párt, 24 százalékon állnak a választani tudó biztos szavazók körében. Ezzel szemben a felmérés szerint a Tisza Párt indulása ellen hangosan tiltakozó Demokratikus Koalíció 9 százalékon áll, de a Kutyapárt és Momentum is csak 6, illetve 5 százalékot érne el.
Friss
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide az amerikai családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat