Koronavírus
Tudják, kik röffentek össze zárt térben? Hazánk tüdőgyógyászai tartottak nagygyűlést a Vigadóban!

Hihetetlen dolog történt 2020 Magyarországán augusztus 29-én, szombaton, egy időben azzal, hogy nyilvánvalóvá vált, hogy a koronavírus második etapja dúl a világban, így nálunk is! Tudják, kik röffentek össze zárt térben? A Magyar Tüdőgyógyász Társaság tagjai tartották nagygyűlésüket a Vigadóban!

Azt hinné az ember…., pedig nem!
„Nagy megtiszteltetés, hogy a kétévente megrendezésre kerülő legnagyobb hazai tüdőgyógyászati rendezvény szervezését idén a Semmelweis Egyetem csapata kapta. (…) A kor üzenete számunkra, hogy a magyar tüdőgyógyászat jelentős megújulás és fejlődés előtt áll…”
-mondta többek között Dr. Müller Veronika, a szervezőbizottság elnöke és Dr. Ostoros Gyula, a nagygyűlés és az MTT elnöke.
Tették mindezt akkor, amikor nyakunkon a koronavírus-járvány második támadása, a magyarországi fertőzöttek száma az egekben, és amikor várhatóan égető szükség lesz a szaktudásukra.
Összeültek fertőzni és fertőződni?
Dr. Kunetz Zsombor közösségi oldalán így ír a felfoghatatlanul felelőtlen nagygyűlésről:
„Ennél bizarrabb és megdöbbentőbb dolgot én nem láttam az egész koronavírus krízis alatt.
Mit gondolnak kik a védnökei a rendezvénynek?
Mondom, Kásler Miklós EMMI miniszter és Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár, aki egyébként tüdőgyógyász professzor.
Különösen bizarr ez annak fényében, hogy a sztárinfektológus Szlávik szerint
a vírus esküvőkön, bulikon terjed (egy kongresszus az hasonló egy esküvőhöz, kint a pap/előadó beszél, aztán gálavacsora, ez legalább elmarad).
Annyira meglepődtem, hogy írtam egy tüdőgyógyász ismerősömnek, hogy tényleg megrendezik ezt a Vigadóban?
Azt írta:
„Igen, Normálisak? Gondolj bele milyen következményei lesznek, hacsak egy valaki is pozitív.”
És amikor megkérdeztem, hogy ő megye azt válaszolta:
„Legalább egy tüdőgyógyász legyen az országban”
Mi így készülünk a második fordulóra, határzárral és belső vírustenyésztéssel, ami lehetőleg az első vonalban levő elöregedő tüdőgyógyászokat is vastagon érinti.”
A hozzászólások között szemezgetve….
„Orvosnak lenni nem feltétlenül ész és intelligencia kėrdése (bocs), még csak nem is rátermettség, vagy elkötelezettség kell hozzá, hanem családi elvárás, protekció , és fenék a magoláshoz; Tisztelet a kivételnek!”
„Siófokon egy hasonló, diabétesszel foglalkozó orvosi összejövetelen történt fertőzés, emiatt lett lezárva a kórház, került karanténba jó néhány körzeti orvos. Addig itt a városban – legalább is tudomásunk szerint – nem volt jelen a vírus.”
„Teljesen „korrekt” az időpont, hiszen deklaráltan szeptember 1-től van szigorítás.”
„Egy volt kolléganőm a kilencvenes években a Tüdőgyógyász Társaságnál dolgozott. Elmondása szerint annyi embert kongresszusok szünetében dohányozni, mint akkor, sosem látott. Azóta a tüdőgyógyászokkal és/vagy a dohányzás ártalmaival kapcsolatban erősen …”
„Bocs, hogy röhögök, de a virus csak vacsorán fertőz, ebéden nem ? mert a vacsora elmarad, de az ebédek nem…”

Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek Vásárhelyi Máriától
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
parepcsi
2020.08.31 13:49 at 13:49
Pénteken voltam tüdőgondozóban, 1 év múlva újra… 🙂
Azok a tüdőgyógyászok, akiket ismerek nagyon lelkiismeretesek. Nem hiszem, hogy ők hivatalosak lettek volna.
Lia213
2020.09.01 12:59 at 12:59
Mit vagytok úgy oda? Orbán május 3-ra vizionálta az első állítólagos járvány tetőzését, és május 4-től időzítették az érettségit… 🙂 🙂 🙂 És hol van a 2. járvány, amikor első sem volt, csak a nagy riadalom? ? ?