Blogbazár
Tudta, hogy ötödik éve „válsághelyzet” miatti rendeleti kormányzásban él? Ezt tromfolja a mostani veszélyhelyzeti….
Szinte feledésbe merül a veszélyhelyzet miatti Orbán-teljhatalom napjaiban, hogy ezt már egyszer eljátszotta a kormány első embere 2015-ben, amikor a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet” okán kapott felhatalmazást. Ez a mai napig érvényben van.
A „válsághelyzetit” übereli a „veszélyhelyzeti” teljhatalom?
Hadházy Ákos közösségi oldalán hívta fel a feledékenyek figyelmét a visszásságra:
„A veszélyhelyzet és rendeleti kormányzás bevezetése ellen az egyik érvem az volt, hogy a kormányban nem lehet megbízni, hiszen egy hasonló helyzettel már visszaélt, sőt, jelenleg is éppen visszaél.
Itt egy kis adalék ehhez:
Talán sokan elfelejtették már, de 2015 óta „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet” van érvényben, pedig ennek a törvényben meghatározott feltételei rég nem teljesülnek (magyarul: sehol egy illegális bevándorló, a rendőrök, katonák és az őket érthetetlen módon helyettesítő biztonsági őrök halálra unják magukat a határon).
Március végén, április elején két rendelet emlékeztetett arra, hogy mire is jó ez az egész:
pénzt lehet költeni nyakló nélkül, hiszen összesen közel 28 milliárd forinttal (két Grupama Aréna árával) emelték meg a migrációs „válsághelyzet” okozta feladatokra fordítható keretet.
Személyesen a miniszterelnöktől kérdeztem,
hogy mégis mire költenek, kiknek a zsebébe vándorol ez a pénz. Helyette Pintér Sándor válaszolt. Azaz valódi válasz helyett lényegében egy mondatot kaptam: a
„migrációval összefüggésben felmerülő esetleges újabb kiadásokra” kell a pénz.
Ilyenkor mindig jusson eszünkbe Orbán Viktor híres mondása:
„Ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok!”
Szerző
Friss
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén