Bulvár
Túl a barátságon, a 4-ek horoszkópja
Skorpió
A Skorpiók rendkívül nehezen tudnak megbízni másokban, ennek következtében van annyira kevés barátjuk. Lassan és apránként fogadnak bárkit is a bizalmukba, épp ezért jócskán akadnak, akik egész egyszerűen nem tudják kivárni, ezt a procedúrát. A jegy szülöttei irtóznak a felszínességtől, így a fontos kapcsolataikat is nagy odaadással ápolják, mindemellett rendkívül következetesek és az apróságokra is adnak. Bár nem különösebben beszédesek, viszont hallgatóságként annál figyelmesebbek. Kedves Skorpió, szokása, hogy fejben mindent tökéletesen eltervez a munkától a párkapcsolatáig, és ezt a valóságban is így várná. Azonban lehet, hogy álmai nem valósulnak meg olyan könnyen, vagy olyan módon, ahogy azt ön előre eltervezte. Bizony számításba kell vennie azt is, hogy üzleti, vagy szerelmi partnerének más elképzelései vannak. Legyen megértő és türelmes, és meglátja gyorsabban elérheti céljait, mint azt gondolta volna.
Bak
A Bakok kimért, hűvös viselkedése gyakran eleve elriasztja az embereket, miközben – ahogy annyi minden másban – a potenciális barátaikkal kapcsolatban is igen magas követelményeket támasztanak, mindezek eredményeképp pedig csak rendkívül kevesen kerülnek be abba a valódi bizalmikörbe.Aki viszont elnyeri a barátságukat, az egy életre szóló, megbízható barátra lel. A Bakok minden helyzetben stabilan állnak a barátaik mellett, akiknek érdemi tanácsokat és szükség esetén kézzelfogható segítséget is szívesen adnak. Kedves Bak, ma húsvét ide, húsvét oda, nagy változások állhatnak be szerelmi életében. Lelkileg felbátorodva vághat bele egy új kapcsolatba, vagy javíthat a már meglévőn, azonban ne hagyja figyelmen kívül, hogy lelkesedése eltorzíthatja a valóságot és kedvese reakcióit félre is értelmezheti. Legyen óvatos, mert könnyen megbántva érezheti magát.(egijosla.hu)
Szerző
Friss
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő
- Magyar György: a kormány csődbe akarja vinni a fővárost?
- Hétvégi horoszkóp – Belső hangok, külső jelek
- Közlöny van róla: mindenki „Nyunyókája”, Müller Cecília leteszi a lantot
- 2025, Magyarország: megtámadták a BKK egyik női munkatársát a Blahán, senki nem segített neki
- Orbán-Pintér urak! Ezt tényleg nem látták jönni, vagy csak tettek rá? – Frissítve!