Connect with us

Banánköztársaság

Tűnődöm – Vakcina capitaly

Megosztás

Soha nem látott szociális drámák, továbbá vágtató infláció rémképe tornyosul az emberiség fölé, közben pedig dübörög a vakcina capitaly nevű nemzetközi hazárdjáték

Szanyi Tibor: Amikor egy kormány idiótának mutatja magát….
Megosztás

Hovatovább másfél éve szenved a világ. Elképesztő károk emberéletben, anyagiakban, sőt, talán a majdani talpráállást is veszélyeztetjük a meghozott intézkedésekkel. Soha nem látott szociális drámák, továbbá vágtató infláció rémképe tornyosul az emberiség fölé, közben pedig dübörög a vakcina capitaly nevű nemzetközi hazárdjáték

Sok mindent már megoldottunk

Iszonyatos mennyiségű, gyakorlatilag nem is létező pénzmennyiséget mozgósítottunk. Sok mindent viszont nem oldottunk meg, se pénzzel, se másként. Például a vakcinagyártást. A kormányok gátlás nélkül alkalmazzák a legkülönbözőbb, statáriális jellegű intézkedéseket a lakosság, valamint egyes gazdasági ágazatok vonatkozásában, hol ésszel, hol ész nélkül. Nem sorolom ezeket, csak

jelzem, hogy a kisebb szolgáltatók (szerelők, fodrászok, magántanárok) jelentős része a lakásába helyezte át a műhelyét.

Vakcina capitaly

Az említett vakcinagyártás dolgában azonban szinte mindenki játssza a hagyományos “capitaly”-t.

Az EU (és az USA) azt választotta, hogy a lehetséges gyártóknál kvázi előfizetett a vakcinákra, amelyek előállítása persze ezeregy logisztikai képtelenséggel küzd, nem utolsó sorban a nehezen fellelhető alapanyagokhoz, egyes esetekben elhalt humán embriókhoz való hozzájutással, de a pofon egyszerűnek tűnő ampullázást is ideértve. Aztán jön az alkudozás az árakon, amelyeket geopolitikai szempontok is rángatnak. A sor legvégén aztán a gyártók vagy szállítanak, vagy nem, vagy nem úgy, vagy nem oda stb… Márpedig azt gondolom, ha le lehetett parancsolni a repülőket az égből, ha milliószámra be lehetett záratni az éttermeket, szállodákat, színházakat, koncerteket…, ha egyes kormányok az összes munkanélkülinek tovább fedezik a korábbi fizetésüket, bevállalják a kórházak egekbe szökő költségeit, továbbá felvállalják az emberek lassú, de biztos becsavarodását, akkor

egy nagy lendülettel miért nem vették a kezükbe a vakcina gyártását, miért hagyják, hogy a gyógyszergyártó cégek szinte hülyére vegyenek mindenkit a hol jogi, hol ájtatos szövegeikkel?

Katonák kezében az egészségügy

Magyarországon a kormány elsősorban a bárhonnan való vakcina beszerzésre koncentrál, kerül, amibe kerül.

A teljes egészségügyet kivette a hozzáértők (pl. orvosok) kezéből, és katonai irányítást vezetett be. A háttérben einstandolt bizonyos gyógyszergyártási kapacitásokat, fogadkozik, hogy majd jövőre valami új vakckinagyárat is épít idehaza (meg Izraelben?), de egyvalaminek nem látom nyomát, hogy t.i.

konkrétan mit fog gyártani?

Márpedig ha magyar miniszterelnök lennék, már rég javasoltam volna a szövetségeseinknek (EU, USA) és/vagy a partnereinknek (Kína, Oroszország), hogy nemzetközi erőfeszítéssel tegyük hozzáférhetővé a létező és ezentúl előálló vakcinák licenszeit. Megannyi üdítő receptje titkos, mégis szinte minden országban gyártják. Ez az adott cég döntése. Ám gyakorlatilag

hadiállapotok közepette simán elrendelhető lenne a kötelező licenszátadás.

Semmi más nem kell hozzá, mint a nemzetközi együttműködés, avagy amint az már sokszor megtörtént, az EU példamutatása.

Kezdeményezni, kezdeményezni, kezdeményezni!

Ha valamiért, akkor igenis azzal ‘vádolom’ a jelenlegi Európai Bizottságot, élén a gyengekezű Ursula von der Leyen asszonnyal, hogy nem volt eléggé kezdeményező, és a vakcinák frontján semmi egyebet nem tett, mint érvényesítette az eddig megállapodott mechanizmusokat, legfőképp az EU kizárólagos beszerzési jogát. Arra persze volt energia, hogy azonnal levágjanak bizonyos szent teheneket, például a költségvetési hiányokra szabott plafont, avagy az EU-pénzek felhasználhatóságának szabályait, ám a vakcinagyártás (EU) közösségi megoldása valahogy kimaradt.

 

vakcina capitali

illusztráció: V.K.

Most pont nem használjuk az EU-t arra, amire való

Mert a nagy cégek érdekei továbbra is mindenek felett állnak. Most a kis cégek fele nyugodtan pusztulhat a nagy korporációk étvágyának megfelelően. Most a Marx által leírt összefüggés élő előadását látjuk: a nagy hal megeszi a kishalat.

Pedig lenne megoldás: a szocializmus.

A témáról másként

vakcina capitaly

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Pingback: Szanyi: A gyógyszergyártók hülyére vesznek mindenkit! - Munkások Újsága

  2. Pingback: Szanyi Tibor: Tűnődöm - Igen, szocializmust! Igen Szolidaritás

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük