Menekülés Orbánék elől – az átállított idő

Épp jókor jött, hogy átállítottuk az időt, a régi már nagyon zűrzavaros volt, nem láttunk benne mást, csak holtakat, hazudozást és kormányzati hőzöngést. Most egy pillanatra hajnali háromkor úgy tűnt, sikerült a bűzlő lelkű kormány elől elslisszannunk, mintha csak az időkapun bújtunk volna át, hogy egy tisztább és szebb időbe megérkezve Orbánt és a NER-t otthagyjuk valami régi dimenzióban, dagonyázzanak tovább nélkülünk. Rab László szŰrreál összefoglalója a 12-es hétről.

Április 17-én, délelőtt 9 óra 34 perckor lesz a nyitás

Nyitásról pofáztak napokon át meg szabad nyárról, miközben egyre többen haltak meg. Sérti a nagy marha egójukat, amikor azt mondjuk, lakosságarányosan a csehek után nálunk haltak meg a legtöbben, a járványkezelés, amit alkalmaznak, szart sem ér, átlátunk a szitán, adják ugyan az oltást és nyomják vele ezerrel a propagandát. Űzik, hajtják a népet az oltópontok felé, mintha csak marhákat sorakoztatnának a vágóhidakon, s nézik, hogyan töri magát előre a félelemtől rettent tömeg. Bevezették egy éve a számháborúsdit, hogy aszongya ennyi meg ennyi koronavírusos lett „beazonosítva”, ennyi van kórházban, ennyi fekszik lélegeztetőgépen, plusz még hogy ennyi a halott. A számokat minden nap az arcunkba tolták, s nem adtak hozzá olyan segítséget, hogy pontosan hol is kéne vigyázni, mely városban vagy kerületben, hová ne menjünk, mire figyeljünk baromira, mert nagy a baj. Mondjuk azt, hogy nagy a baj, ezek nem szeretik kimondani, mert az a saját gyengeségüket leplezné le, a főminihez kell mindent igazítani, róla pedig tudjuk, hogy puszta kézzel képzelte már hónapokkal ezelőtt is a vírussal való díjbirkózást.

A vírusról is mindig más tehet, nem ők (Sorost visszacserélték Gyurcsányra).

Miközben a nép beszaratása zajlik – Nyunyóka szürreális javaslatai tökéletesen keretezik ezt a néphülyítési technikát –, szabadon kirabolható az ország, föl lehet készülni a járvány utáni helyzetre, meg lehet venni a kempingek és a szállodák mellé az összes elhagyott, bezárt és becsődölt éttermet, végre a fideszes elit – a nemzeti középosztály – kezébe kerülhet az összes trafik, építőipari vállalat és kocsimosó, lehet nekimenni a 22-es választásnak, elég annyit rátenni a kormányzásnak nevezett szarkupac tetejére, hogy Gyurcsány meg a balódal nem akarja beoltatni a népet, nota bene meg akarja gyilkolni a Manci nénit, aki pedig meg van arról győződve, hogy a Nyugatbrüsszel akarja belétenni a csipszet – na, ettől az őrülettől sikerült hajnali kettőkor egy pillanatra megszabadulni.

Egyébként nem rossz egy órával előttük járni. Látom őket, amint a távoli múltban akkor tömik ki díjakkal a régi besúgókat, amikor a legnagyobb szarban van az ország. Nem jó ezekkel egy időben lenni, ezért is volt felszabadító érzés a képzeletbeli időkapun át a tőlük való menekülés. Hajnalban előrementünk, s megérkeztünk a mába. Ezek meg a poros, koszos kommunikációs technikáikkal ott maradtak mögöttünk egy órányira, ami nem tűnik soknak, de arra azért elég, hogy ne legyünk velük együtt, hogy valahol máshol legyenek, ne ott puccoljanak, ne ott dubajozzanak, ne ott csusszanjanak le az ereszcsatornán, s ne ott dugogassák a jachton a betépett honleányokat, ahol mi vagyunk. Mindösszesen ne ott legyenek keresztények, ahol a könyörületességet az utolsó morzsáig kiirtották, a testvériséget pedig ellenünk fordítják. Ne ott legyenek, ahol mi vagyunk, ez volt az óraátállítás hurráélménye. Ott rohadjon meg a tetves hazug rendszer – egy órányira lemaradva tőlünk –, ahol van. Akkor talán megmarad számunkra a remény, gondoltam éjjel, hogy nem jut el hozzánk minden órában és minden nap a csalárd hazudozás.

Beadták a csóró népnek

Mit hagytunk magunk mögött hajnali kettőkor? Hát elsősorban azt a hőzöngést, melynek elszenvedői vagyunk. A részvétlen Mini és szűk élcsapata minden nap minden órájában átver bennünket a szaftos ígéreteivel, amelyek aztán soha, de soha nem teljesülnek. Húsvétra beoltatja az időseket, szajkózta év elején, ha lenne vakcinája, egy hét alatt lerendezné a dolgot. Messziről – az időkapu egyórányi távolából – visszhangzik a sok hablatyolás (Ausztria a laboratóriumunk, ne a fertőzöttek számára tessenek figyelni, hanem a halottakéra, amelyet sikerült leszorítani stb.).

A technika az, hogy elböffenti magát, az udvarnép pedig lelkesen rátromfol. Így ment ez már ’15-ben az első menekültek megjelenésekor is; azóta járja az idióta migráncsozás. Mintha nem lettek volna a történelemben népvándorlások, ide-odajövögetések. Mintha egy helyben állt volna az emberiség évezredek óta, senki soha sehonnan el nem indult volna, ha vízre, kajára vagy pénzre lett volna szüksége. Mintha egy csirkehálóval meg lehetne akadályozni a ki tudja milyen célból bekövetkező vándorlásokat: ezt adták be a csóró népnek. Ne adj az éhezőnek enni, koszos migráncs az, vigyázz, az életedre tör! – ezt nyomták a médiájukban, mielőtt beugrottak volna a vasárnapi nagymisére, hogy igaz keresztényként meggyónják bűneiket és elmondjanak harminchárom Miatyánkot, tizenkettő Üdvözlégyet. Igaz keresztényként álltak be a gyűlöletkeltés sátáni masinériájába – na jó, kellett az a sok-sok júdásfillér is, amit a császár szétszórt a papok közt templomépítésre, itt persze Tőkés úr állt az első helyen, s áll ma is, ez jön vissza a határon túli szavazatokban leginkább. Látom az időben előreszaladva, amint ott ülnek a csahosok az utolsó vacsorán, egyik kezükben pénzes zsák, s amikor elhangzik a bűvös mondat, valaki majd elárul engem, ijedtükben fellökik a sótartót. (Egy hét múlva, húsvétkor egy másik időkapun átlépve ezen a nyomvonalon megyünk tovább.)

 

átállít

 

Megbüntették a fantáziát

Mi történt még a héten, amelyen úgy hullottak a magyarok, akár az olyan csatában, amelynek előestéjén a hadvezér részegen dőzsölve küldte szét megfogyatkozott seregét, s úgy nyomta neki a bakát a túlerőnek, hogy tudta, kevés az esély, mert lerohasztotta a kórházakat, másra költötte a pénzt, s közben kitömte családja és vazallusai zsebét. Elítélte a Kúria Tóta W. Árpád újságírót egy évekkel ezelőtti írásáért, melyben a szerző kellő erővel és fantáziával ecsetelt egy ezer évvel ezelőtti történetet. Ez volt most a pör tárgya: az emberi fantázia. Sikerült elítélni. Nem volt ott a jog magasában egyetlen öreg jogász sem, aki azt mondta volna, emberek, ne szórakozzunk már, és végképp ne nézzük egymást madárnak, hogy lehet megítélni olyan gondolatokat, amelyek több száz évvel ezelőtti ügyeket fordítanak át a mába, ne legyünk már köznevetség tárgya. No de a paragrafus, bíró úr, az a fontos, susoghatta a jog tanult zsoldosa az igazságszolgáltatás kajla fülébe – mire egy öreg, tapasztalt jogtudor csak legyintett volna. Ha Amerikában vagy Angliában lettünk volna. De hát itt vagyunk. Ezt is, ezt a buta paragrafált gondolkodást is magunk mögött hagytuk egy órácskára. Jön majd utánunk persze, a szolgalelkűség szülte gondolkodás elől nem lehet menekülni. Mégis jó volt rövid időre nélküle lenni.

Ezt igazolja az is, ami Ózdon történt. A kórházigazgató szerint ami ott van, az már Bergamo, az északolasz nagyvárosban tavaly igen sokan meghaltak a fertőzésben, emlékszünk azokra a képekre, amelyeken összeomlott orvosokat, ápolókat láttunk. Itt, nálunk nem lehet képeket látni, mert azok be vannak tiltva. A fennsőbbség három nap múlva azt mondta, nem igaz, amit az ózdi kórházigazgató mondott. Így megy ez. Meggyőződni a dolgok állásáról nem tudunk, mert a tájékoztatás ilyen szintű. De az ismerőseinktől hallott történetek eléggé szálkásak, nem örülne nekik az ózdi kórházigazgatót letorkoló EMMI.

Szabadságharcos? Ja, már majdnem olyan, mint egy partizán

A másik a pedagógusok soron kívüli beoltása. Nagy volt a nyomás a minden társadalmi csoportot gyanúsan méregető, azok egymásnak ugrasztásában érdekelt ministákon, azt kérdezte tőlük az ország, mégis hogy az anyátokba képzelitek a nyitást, barmok, ha nem oltjátok be a tanárokat? Erre mondta Orbán a szagos rádiójában, hogy nem mindenki pedagóguspárti az országban. Rúgni beléjük egyet-egyet, a rezidenseket leinasozni, a kutatót asszonyságozni, a szabadságszerető embert libernyákozni: ennyire képes egy kormányfő. Na, ez is olyan, amit magunk mögött hagytunk egy pillanatra a múló időben.

Ui.: Szájer József szabadságharcosnak nevezte magát egy levélben, olyan magánszemélynek, akit megillet a magánszemélyekhez fűződő jog. Remélem, csuklott, és ő is ottmaradt hajnali két óra magasságában, miközben nálunk előreszaladt az idő. Ez volt a 12-es. Jöhet a nagyhét. Jézusom! Bizonyára véletlen, hogy a 13-as következik.

Az előző hét

átállítás,

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük