Kerítésen innen
Tüntetés újratöltve – A szombati tüntetés programja
Szombat kora este vonul át majd a tömeg a Kossuth térről a Szabad sajtó útra – Az Alkotmány utca – Bajcsy-Zsilinszky út – kiskörút – Kossuth Lajos utca útvonalon mennek majd, a rendőrségnek már lejelentették az útvonalat – mondta a Mi vagyunk a többség tüntetés egyik szervezője, Gulyás Balázs.
A fő szónok most Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester lesz,
aki az első tüntetésen a tömegben bukkant fel, és csak a levelét olvasták fel. A szervezők közül felszólal Homonnay Gergely, Gyetvai Viktor és Gulyás Balázs, de beszédet mond Unyatyinszky György újságíró is – a hvg korábbi munkatársa –, akit a Békemeneten bántalmaztak.
Középpontban a sajtószabadság, ezért vonulnak szimbolikusan a Szabad sajtó útjára.
Az esemény Facebook-oldalán eddig 18 ezren jelezték részvételüket, 49 ezren pedig érdeklődnek iránta. A tüntetéshez csatlakozott a Societas Baloldali Ifjúsági Közösség is. A szervezők most is azt akarták, az ellenzéki pártok képviselői álljanak fel a színpadra, azonban ezt a Jobbik visszautasította.
Homonnay Gergely a hvg.hu-nak arról beszélt, a „senkik forradalmát” akarják megcsinálni, ami nem azt jelenti, hogy betörnek a parlamentbe vagy gyújtogatnak, a rendőröknek sem mennek neki. A cél az, hogy fölrázzák az embereket, megszűnjön a közöny – ami szerinte nagyobb baj, mint a kétharmad –, az emberek kiálljanak a kormány vagy a parlament különböző döntései ellen, ahogy azt kellett volna Polt Péter megválasztásakor vagy a magánynyugdíjpénztári pénzek elvételénél vagy a jogállamiságot csorbító intézkedéseknél.
„A rendszerváltás idején készen kaptuk a szabadságot, nem kellett érte megküzdeni. Ennek a generációnak kellett egy nagy pofon. Remélem, hogy Orbán újabb kétharmada után magához tér a társadalom, és megérti, a szabadságért, demokráciáért minden nap meg kell küzdeni.”
Homonnay Gergely azt mondta,
jövő szombatra vidékre szervezzük a tüntetést, de az országgyűlés alakuló ülésének napján, május 8-án is demonstrálunk.
(forrás: hvg.hu)
A bunkó jobbikos, aki félti a kultúráját a menekültektől…. provokáció a kormányellenes tüntetés után
Szerző
Friss
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…