Udvaros Dorottya: Színészként jobb lehetőségem van arra, hogy beszéljek a világról.

A meetoo kapcsán egyértelmű, hogy a bántalmazott nőket óvni kell, de azt sem szeretném, ha többé nem karolná át férfi a derekamat, és nem mondaná azt, hogy de szép vagy ma – többek között erről, valamint a sztárságról és a fiához fűződő kapcsolatáról is beszélt Udvaros Dorottya színésznő a Heti Világgazdaságnak adott portréinterjúban.

A Te rongyos élettől a Kossuth-díjig

A színésznő 2002-ben szerződött a Nemzetibe, és azon kevesek közé tartozott, akik maradtak Vidnyánszky Attila érkezése után is. A legtöbben a Te rongyos életre emlékeznek. „Még mindig megállítanak az utcán, mondván, vetítették, újra megnéztük.” Az 1990-ben, már 34 évesen Kossuth-díjassá lett színésznő szólólemezei és önálló estjei is sikeresek.

A Kossuth-díjas művész elmondta, nem olyan alkat, aki szeret a múlton rágódni. A jelennel foglalkozik, de a jövő is nagyon izgatja:

“Az egész életünk tele van buktatókkal. Ha bajba kerülök, mindig számba veszem, hogy mi volt az oka, és új tervet találok ki a folytatáshoz.”/ …/ “Nagyon sokszor az ösztöneim után megyek. Hamarabb is elszerződhettem volna Szolnokról, de „bevártam” Ljubimovot. Lemondtam egy filmszerepet, hogy két mondatot játsszak nála.”

Kitért arra, is, hogy az Új Színházban nehezen vált el Székely Gábortól, mégis azt érezte, hogy a Bárka megalakulása nagyon fontos lehetőség. Mindannyian hittek abban, hogy újfajta szemléletet sikerül megvalósítaniuk a hazai színházi életen belül:

“Önfeledtek, gyermekien boldogok voltunk, nem vettük észre, hogy nem a megfelelő embert ültettük az igazgatói székbe.” /… / “Nyilván van bennem kompromisszumkészség, de nem vagyok megalkuvó. Engem a tehetség vonz. Kíváncsi vagyok a színházhoz teljesen eltérő irányból közelítő emberekre. Izgatott az a fajta színház is, amit Vidnyánszky Beregszászon kezdett csinálni, nagyon tehetséges színészekkel.”

Társulati létben nőtt fel, nem tudna elképzelni más formát

A Nemzetiben dolgozhatott Serbannal, Doiasvilivel, Zsótérral, Purcaretéval. Hová menne? Ha éppen nem volt elég előadása, akkor is azt érezte, hogy törődnek vele. Közéleti kérdésekben azonban nem szokott megnyilvánulni. Ennek okát így fogalmazta meg:

“Színészként jobb lehetőségem van arra, hogy előadásokon, szerepeken keresztül beszéljek a világról. Nagyon árnyalt, sokrétű, izgalmas terepe ez a véleménynyilvánításnak.”

A me too kapcsán kitért arra, soha senki nem akarta ilyen módon előnyökhöz juttatni. Valószínűleg látták a makacs elszántságát, hogy kizárólag a munkájával akart eredményeket elérni:

” Az egész mentalitásomat áthatja az, hogy nem tartok igényt külső segítségre. A me too kapcsán egyértelmű, hogy a bántalmazott nőket szeretni, óvni, pátyolgatni kell. Ettől függetlenül egyetértek Catherine Deneuve-vel abban, hogy én sem szeretném, ha többé nem karolná át férfi a derekamat, és nem mondaná azt, hogy de szép vagy ma! “

Beszélt arról is, a magánéletét. a fiával való kapcsolatát mennyiben befolyásolta, hogy mindent a színészetnek rendelt alá:

“A szakmám szerelmese vagyok, nagyon sok áldozatot hoztam érte. A színház nem enged el. Csak erősen lehet letépni a láncokat, kicsit nem lehet elmenni belőle. Bizonyos fájdalom, lelkiismeret-furdalás mindig marad bennem, akárhány éves is a gyerekem. Mindig is ő lesz a legfontosabb személy az életemben.”

Forrás: HVG, amennyiben sikerült felkeltenünk érdeklődését a teljes cikket itt olvashatja el.