Kerítésen innen
Másként, mint a kormány – Ujhelyi István európai parlamenti képviselő véleménye
Újhelyi István: Az Európai Bizottság először elfogadta a kormány felajánlásait, , de aztán…
A magyar emberek érdeke és az európai uniós szabályok győztek az Orbán-rendszer felett – mondta Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, az Esély Közösség alapítója szerdai online sajtótájékoztatóján.
Történelmi jelentőségű döntés született
Az Európai Unió és a magyarok szempontjából.
„Orbánéknak hivatalos papírja van arról, hogy bűnöztek, sarokba hajították a demokrácia, a jogállami működés, az európai értékek minden szabályát, és visszaéltek az európai uniós forrásokkal az elmúlt 12 évben”
– fogalmazott.
Úgy vélte, ezért született a szerdai döntés, és
„Orbán Viktor tehertétellé vált nekünk, magyaroknak, hiszen a megállapodást ő akadályozza”.
„Felvizezett” intézkedések
Az Európai Bizottság először elfogadta a kormány felajánlásait, , de aztán látták, hogy
„otthon már a parlamenti többség és Orbán Viktor kormánya ezeket felvizezte”.
Ujhelyi István szerint a Fidesznek el kell döntenie, hogy Orbán Viktorral folytatja vagy nélküle. Bármely más európai demokráciában egy ilyen döntés után a miniszterelnök távozik a pozíciójából, „Orbán Viktor a gátja” ugyanis annak, hogy a megállapodás és ezáltal az európai uniós források Magyarországra érkezése minél hamarabb megtörténhessen – mondta.
Kiemelte: „nekünk az az érdekünk, hogy megérkezzenek a források”. De fontos, hogy ezeket az európai uniós támogatásokat ne „Orbánék oligarchái”, hanem a magyar társadalom érdekében használja fel Magyarország – közölte.
Úgy látja, az, hogy megérkeznek-e a források, kizárólag Orbán Viktorék, a kormányzat felelőssége.
A képviselő kijelentette örül annak, hogy olyan döntés született, amelyben „végérvényesen nem veszítjük el az európai forrásainkat”.
Szerző
Friss
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért