Connect with us

Blogbazár

Ujhelyi István: Európa belső ellenségét, az újfasizmus megtestesítőjét hívta vendégségbe Orbán

salvini
Megosztás

Néhány nap múlva prominens vendéget fogad a magyar kormány: az európai szélsőjobboldal új politikai popsztárját, Matteo Salvinit. Az olasz belügyminiszter és Orbán Viktor között sok közös téma lesz, a menekültkvóták kivételével ugyanis szóról szóra ugyanazt az uszító leckét mondják fel mindketten a populista kézikönyvekből.

Salvini és Orbán legnagyobb közös halmaza maga az orosz cáratyuska:

az olasz pártvezérnél ugyanis nagyobb és nyíltabb Putyin-rajongó kevés van a kontinensen, talán csak a Fidesz megfáradt elnöke, akinek társaságához már-már tartótiszti hűséggel ragaszkodik a birodalmi vezető. A jövő csütörtökön esedékes Salvini-látogatás nemcsak azért érdekes, mert a szélsőséges EU-ellenesekkel való kokettálás nyílt hadüzenet a jobbközép-kereszténydemokrata pártcsaládnak, de azért is, mert teljesen egyértelművé teszi, hogy a Fidesz mit gondol Európáról és az európai értékekről.

Május 2-án Orbán és Salvini összedugják, amijük van – házhoz jön az olasz belügyér

Míg Salvininek Mussolini fasiszta Olaszországa, addig Orbánnak Horthy Magyarországa az álmodott korszak.

Mindkettőre emlékszünk az európai történelem sötét éveiből.

Legyen világos, a magyar kormányfő legújabb örökbarátja az európai közösség egyik legádázabb ellensége

A fideszes propaganda-gépezet előrevetíthető módon el fogja hallgatni a lényeget Salvinivel kapcsolatban, ezért jó előre szögezzünk le néhány tényt! Matteo Salvini olasz belügyminiszter és kormányfő-helyettes, a szélsőjobboldali Liga vezetője egy virtigli populista, aki hazárdjátékot játszik az európai közösséggel. EP-képviselőként néhány éve még egy pufajkás Putyint ábrázoló pólóban jött be a plenáris ülésre és hangoztatta, hogy bármikor lecserélné hazája kormányfőjét Vlagyimir Vlagyimirovicsra.

Putyin olajexport-szerződésnek álcázva finanszírozza Olaszországban a Matteo Salvini vezette Északi Ligát?

Az olasz politikus pártja ráadásul számos putyinista szervezettel együtt választási megfigyelőkkel legitimálta a Krím-félsziget elcsatolásáról tartott törvénytelen népszavazást, néhány éve pedig konkrét együttműködési szerződést kötöttek az orosz elnök pártjával. Nemrég derült ki, hogy Salvini egykori szóvivője és bizalmasa egy sötét olajbizniszen keresztül akart pénzt kérni az oroszoktól az Liga európai parlamenti kampányára. Ugyanez a Salvini volt az is, aki rabszolgákhoz hasonlította a menekülteket, máskor meg azon sajnálkozott, hogy az olaszországi romákat nem lehet kitoloncolni az országból.

És még valami,

Orbán Viktor legjobb jóbarátja egy alkalommal egészen odáig ment, hogy kritikusainak üzenve Benito Mussolini fasiszta diktátortól idézett, apróbb módosítással: „tanti nemici, tanto onore”, vagyis

„amennyi ellenség, annyi tisztelet”.

És ezt az embert nevezi Orbán Viktor a „hősének

Nem hiszem, hogy egy tisztességes kereszténydemokrata, aki hisz a polgári értékekben, Európában és a békében, ezek után is nyugodt szívvel és higgadt fejjel támogatni tudja a mindannyiunk jövőjével hazárdírozó, orosz-pórázra tett Fideszt és vezetőit.

Orbán első munkanapján Salviniről: „ő az én hősöm, sorstársam is….és van néhány tapasztalatom, amit meg tudok vele osztani”

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszáznegyvenedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük