Blogbazár
Újhelyi: Trócsányi László nem lesz az Európai Bizottság tagja!
Hiába a magabiztos nyilatkozatok, hiába a gőgös ünneplés és az udvari elemzőnyaloncok kábult nyelvcsapkodásai: Orbán Viktor bizony elszámolta magát. Kétségkívül rutinos szerencsejátékos, de lássuk be, most rossz helyre tette a zsetonokat.
Mutathatja naphosszat a kormánypropaganda, ahogyan a Gazda zsebre dugott kézzel vonulgat a brüsszeli piros szőnyegeken,
ebben a westernben nem neki osztották a sheriff-csillagot. Az, ahogyan nemrég még magabiztosan rázta magát az európai szélsőjobb aktuális popsztárjainak, vagy ahogyan kajánul marta a néppárti vezetőket, mára kiderült: stratégiai hiba volt. Európa felvilágosult felében ugyanis nemhogy az EU-szkeptikus szélsőjobb, de épp hogy a liberális-zöld vonal és az Európai Szocialisták Pártja erősödött meg; Európa többségi politikája pedig továbbra is a közös értékek és nem – ahogyan a Fidesz remélte – az európai értékek szétverése mentén fog haladni. Rettentő kínos, ahogyan a fideszes EP-képviselők magyarázkodnak a brüsszeli folyosókon és törleszkednek a régi kollégákhoz, csak hogy elnézzék nekik a közös család elleni kirohanásokat. Az pedig valami egészen gerincroppantó helyzet lehet, ahogyan például Hidvéghi Balázs, a Fidesz újdonsült EP-képviselője kénytelen felismerni, hogy épp annak az Európai Uniónak lesz az egyik felkent tisztségviselője, amelyről a párt kommunikációs igazgatójaként még tudatosan végighazudta az elmúlt éveket. Reggel, délben meg este.
Lesz azonban ennél jóval kellemetlenebb is….
Orbán Viktor ugyanis egy olyan embert kíván a következő európai kormányba, az Európai Bizottságba delegálni, aki borítékolhatóan meg fog bukni a meghallgatásokon. Trócsányi Lászlóból nem lesz európai biztos és nem pusztán azért, mert én például bizonyosan nem fogok megszavazni egy olyan testületet, amelyben ő tag lehet, hanem azért sem, mert Trócsányi élő szimbóluma annak az illiberális, Európa-ellenes rémálomnak, amelyet Orbán kiépített. És ezt az európai döntéshozók, képviselők többsége is pontosan tudja.
- Trócsányi az az ember, akinek ügyvédi irodája képviselte a bankokat a magyar devizahitelesekkel szemben az bíróságon.
- Trócsányi az az ember, akinek ügyvédi irodája milliókat kapott a Matolcsy-féle jegybanktól és annak közpénzzel mutyizó alapítványaitól.
- Trócsányi az az ember, aki minden áron akadályozza, hogy hazánk csatlakozzon az Európai Ügyészséghez és ő az az ember, aki kidolgozója a fideszes közigazgatási bíróságok kormányzati fölénnyel áterőszakolt új rendszerének.
A Fidesz jelenlegi helyzetét és Trócsányi esélyeit is kiválóan jelzi,
hogy a közigazgatási bíróságok rendszere kapcsán a biztos-jelölt nemrég még azt mondta: nemzeti ügyről van szó, Brüsszel pedig „ne üsse bele az orrát abba”, hogy a magyar kormány mit csinál. Ehhez képest a Néppárt felé tett gesztusként nemrég felfüggesztették a közig-bíróságok bevezetését, Trócsányi pedig már szánalmasan magyarázkodott, mondván nincsenek meg hozzá a
„nyugodt körülmények”.
Tisztelt választók! Trócsányi Lászlóból biztosan nem lesz uniós biztos….
Ha a Fidesznek van esze és józan helyzetfelismerő képessége, akkor még idő előtt visszahúzza és valaki mást jelöl a Bizottságba. És ne higgyenek majd a kormányzati sumákolásnak, meg kommunikációs hókuszpókusznak: Trócsányi azért nem lesz uniós biztos, mert a Fidesz politikája és az európai közösség ellen elkövetett bűnei miatt Orbánék emberei vállalhatatlanok. Pont. Minden más szöveg egyszerű hazugság.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszáznegyvenhetedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.
Szerző
Friss
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz
- Érdekli az ‘Orbán-kormány őszödi beszéde’? – Csütörtök reggel 9-kor meghallgathatja!