Connect with us

Blogbazár

Ujhelyi: tucatnyi uniós eszköz van, amit használhatnánk a koronavírus elleni védekezésben!

Ujhelyi
Megosztás

Újabb uniós forrásokról és támogatási eszközökről számolt be Ujhelyi István európai parlamenti képviselő a közösségi oldalán tartott rendhagyó sajtótájékoztatóján, amelyeket Magyarország a koronavírus elleni védekezésben használhat, de a kormány letagadja őket.

Az MSZP politikusa ismét cáfolta

azokat a kormányzati állításokat, miszerint az Európai Uniótól hazánk semmilyen segítséget nem kap.

„Jól érzékelhetően az ország jelentős része kételkedik Orbán Viktor és kormánya szavahihetőségében, erre az uniós támogatások kapcsán elhangzó súlyos hazugságok alapot is adnak

– fogalmazott Ujhelyi, emlékeztetve arra, hogy a kormány hivatalos közlései szerint hazánk egyedül Kínától és a Türk Tanácstól kapott segítséget a koronavírus elleni felkészüléshez.

Ujhelyi szerint ehhez képest tényszerűen bizonyítható,

hogy az európai közösség közel kétezer-milliárd forintnyi forrás felhasználást teszi lehetővé Magyarország esetében. Ez egyébként, mutatott rá a szocialista EP-képviselő, annak a 37 milliárd eurós európai mentőcsomagnak a része, amelyről a fideszes EP-képviselők is szavaztak az Európai Parlament csütörtöki rendkívüli ülésén.

Korábban már bemutatta azt a levelet,

amelyet Elisa Ferreira, a kohézióért és reformokért felelős biztos, valamint Nicolas Schmit munkahelyteremtésért felelős uniós biztos küldött még március elején Kásler Miklós és Palkovics László minisztereknek. Ebben a levélben értesítették ki az Orbán-kormányt arról, hogy az első mentőcsomag részeként a magyar kormánynak nem kell visszafizetnie az európai strukturális és beruházási alapokból származó előfinanszírozások összegét, ami Magyarország esetében 861 millió euró. Sőt, a Bizottság döntése értelmében ez az összeg kiegészül a 2020-ra vonatkozó előfinanszírozási kerettel is, amely további 607 millió euró; vagyis nagyjából 520 milliárd forintnyi uniós forrás máris az Orbán-kormány rendelkezésére áll.

Rámutatott arra is,

hogy miközben Magyarország közel kétezer-milliárd forintnyi támogatásra (5,6 milliárd euró) számíthat a koronavírus kapcsán megnyitott európai mentőcsomagból, addig más tagországok ennél szerényebben kerettel számolhatnak.

Csehország és Horvátország például „csak” 1,1 milliárd eurót kap, de nálunk kevesebb forrásra számíthat Románia (3 milliárd euró) és a súlyos krízisben lévő Olaszország (4,1 milliárd euró) is, egyedül Lengyelországnak jut a miénknél nagyobb uniós támogatási keret.

Az MSZP EP-képviselője szerint hazugság a kormány azon érvelése is,

miszerint ezeket a pénzeket már előre lekötötték, ezért nem lehet átcsoportosítani. Ujhelyi az Európai Bizottság levelére hivatkozva cáfolta a Fidesz érveit, mondván egyértelmű, hogy a felszabadított összegről Magyarország még nem küldte el Brüsszelnek a számláit, vagyis ezeket a forrásokat igenis át lehet csoportosítani most a koronavírus elleni védekezésre, az Unió erre a lehetőséget megadta.

„Felszólítom a kormányt, hogy számoljon el tételesen a nyilvánosság számára, hogy mire akarta elkölteni ezt az irdatlan mennyiségű pénzt! Melyek azok a halaszthatatlan projektek, amelyek miatt a kormány nem akarja ezt az összeget a koronavírus elleni védekezésre fordítani! Csak nem olyan pályázatokról van szó, amelyeket már a haveri körnek ígértek oda? Ha csak egy ilyen is van, akkor világossá válik, hogy a Fidesznek megint fontosabb volt Mészáros Lőrinc valamelyik cégét kitömni, mint kezelni a magyar családok helyzetét a járvány idején!”

– fogalmazott közösségi oldalán Ujhelyi István.

Tizenkét különböző uniós eszköz és program

Szombati sajtótájékoztatóján azt is közölte, hogy tizenkét különböző uniós eszköz és program áll rendelkezésre, amelyet a kormány használhatna a védekezésben, például az egészségügyi intézmények fejlesztésére vagy a munkahelyek védelmére. Ujhelyi megemlítette, hogy a Miniszterelnökségnél például van egy olyan 13 milliárd forintos uniós keret, amelyet lakossági kommunikációra kötöttünk le, de most az EU döntése értelmében a koronavírus elleni védekezéshez is felhasználhatnánk.

Ujhelyi szerint hasonlóképp mozgósítható uniós összegek vannak

például a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál (10 milliárd forint) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (64 milliárd forint) kasszájában is. A Széchenyi2020-programban jelenleg 47 nyitott pályázat van, amelyeknek szinte mindegyikét a védekezésre is fel lehetne használni, ha erről a kormány meghozná a szükséges döntést. Ujhelyi István szerint a kormányzat ehelyett hazudik a magyar társadalomnak, hazudik az Európai Uniónak és hazudik az európai parlamenti képviselőknek is, pedig inkább a bizalmat kellene építenie az európai partnerek és a magyar emberek felé is ebben a súlyos válsághelyzetben.

figyu

Szerző

7 hozzászólás

7 Comments

  1. Olive Huf

    2024.10.26 09:44 at 09:44

    I have to show appreciation to you just for rescuing me from this scenario. Right after looking out through the the net and finding ideas which were not helpful, I figured my entire life was well over. Existing without the strategies to the issues you have resolved by means of your website is a crucial case, and the kind that would have negatively affected my career if I had not encountered your blog post. The competence and kindness in dealing with all areas was useful. I’m not sure what I would have done if I hadn’t come across such a solution like this. I’m able to at this moment look forward to my future. Thanks for your time very much for this expert and effective guide. I won’t be reluctant to propose the blog to any person who would like assistance about this subject.

  2. kabar berita live online

    2024.11.16 11:18 at 11:18

    Thanks , I have recently been looking for information about this subject for ages and yours is the best I have discovered till now. But, what about the bottom line? Are you sure about the source?

  3. Odessa Tasma

    2024.11.26 10:41 at 10:41

    Good ?V I should certainly pronounce, impressed with your site. I had no trouble navigating through all the tabs as well as related info ended up being truly easy to do to access. I recently found what I hoped for before you know it in the least. Quite unusual. Is likely to appreciate it for those who add forums or something, site theme . a tones way for your client to communicate. Nice task..

  4. sablage de plancher

    2024.12.04 20:22 at 20:22

    Thanks for a marvelous posting! I really enjoyed reading it, you will be a great author.I will remember to bookmark your blog and will come back in the future. I want to encourage continue your great writing, have a nice evening!

  5. dimmer light bulb

    2024.12.13 21:17 at 21:17

    Nice read, I just passed this onto a friend who was doing a little research on that. And he just bought me lunch because I found it for him smile So let me rephrase that: Thanks for lunch! „The capacity to care is what gives life its most deepest significance.” by Pablo Casals.

  6. Live AFL streams today

    2024.12.16 20:43 at 20:43

    whoah this blog is fantastic i love reading your articles. Stay up the great paintings! You know, lots of people are searching round for this info, you can help them greatly.

  7. long beach event planners

    2024.12.19 19:48 at 19:48

    I was suggested this blog by my cousin. I am not sure whether this post is written by him as nobody else know such detailed about my difficulty. You are incredible! Thanks!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük