Connect with us

Kerítésen túl

Újranyitották a szárazföldi határokat Marokkó és az észak-afrikai spanyol autonóm városok között

Megosztás

Több mint két év után kedden újranyitották a szárazföldi határokat Marokkó és az észak-afrikai spanyol autonóm városok, Ceuta és Melilla között.

Megosztás

Több mint két év után kedden újranyitották a szárazföldi határokat Marokkó és az észak-afrikai spanyol autonóm városok, Ceuta és Melilla között.

Az újranyitott határokat egyelőre az uniós állampolgárok használhatják,

valamint azok, akik engedéllyel rendelkeznek az Európai Unióban vagy a schengeni övezeten belüli tartózkodásra.

A spanyol közszolgálati televízió (TVE) helyszíni beszámolója szerint az éjféli határnyitást tömegek várták mindkét országban, leginkább olyanok, akiknek rokonaik, barátaik élnek a határ túlsó oldalán.

Az első tizenkét órában több mint 3600 ember és 1200 gépjármű lépte át a határátkelőket mindkét exklávéban – közölték a hatóságok.

A teljes nyitásra május 31-éig kell várni

A szárazföldi átkelőhelyeket 2020. március 13-án zárták le a koronavírus ellen bevezetett korlátozó intézkedések részeként. Az újranyitás azonban a Spanyolország és Marokkó között kialakult, tavaly kiéleződött diplomáciai konfliktus miatt váratott magára.

Spanyolország ugyanis 2021 áprilisában gyógykezelésre fogadta Brahim Ghalit, a nyugat-szaharai térség függetlenségéért küzdő Polisario Front mozgalom vezetőjét, aki rákbetegként küzdött koronavírus-fertőzéssel.

A marokkói kormány „a jószomszédi viszony szellemiségével ellentétesnek” nevezte a szeparatista vezető spanyolországi tartózkodását, és ideiglenesen visszahívta madridi nagykövetét.

Tavaly május közepén a ceutai határszakaszt néhány nap alatt több mint 12 ezer ember lépte át illegálisan Marokkó felől

Spanyol sajtóbeszámolók szerint a tömeges határsértésre a marokkói hatóságok tétlensége adott lehetőséget, amelyet a lapok szándékosnak tartottak és a diplomáciai konfliktussal magyaráztak.

2022. március 18-án a marokkói királyi palota bejelentette: a spanyol kormány elfogadta a lehetőséget, hogy Nyugat-Szahara – Rabat 2007-es javaslatának megfelelően – autonóm tartomány legyen marokkói fennhatóság alatt.

Röviddel ezután Madrid üdvözölte, hogy Marokkóhoz fűződő viszonya „új szakaszba” lépett, amelynek alapja a kölcsönös tisztelet, és amely biztosítja mindkét ország stabilitását és területi integritását.

Marokkó nagykövete visszatért madridi állomáshelyére, Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök pedig Rabatban találkozott VI. Mohamed marokkói királlyal április elején, ahol megállapodtak az országhatárok fokozatos újranyitásáról.

szaharai Polisario Front mozgalom vezetője bírálta a spanyol kormányt, amiért „radikális fordulatot” tett a Nyugat-Szaharát illetően.

A térség függetlenségét támogató Algéria visszahívta konzultációra spanyolországi nagykövetét

„Az algériai hatóságokat nagyon meglepték a spanyol kormány Nyugat-Szaharáról tett kijelentései” – reagált közleményben az algíri külügyminisztérium. Algéria Spanyolország legnagyobb földgázellátója.

Nyugat-Szahara 1975-ig spanyol gyarmat volt. Spanyolország kivonulása után Marokkó annektálta a terület egy részét. A ritkán lakott, de nyersanyagokban gazdag sivatagi régió nagy részét azóta Rabat ellenőrzi.

Forrás: MTI

Felszámolja a drótkerítést az új spanyol belügyminiszter

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Hidvéghi Balázs: A bevándorláspárti erők felelősek a spanyol-marokkói határon történt halálesetekért - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük