Kerítésen innen
Vádat emeltek Fekete-Győr András ellen
Fekete-Győr András Momentum-elnök és Szarvas Koppány Bendegúz, a párt józsefvárosi képviselője ellen is vádat emelt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.
Az ügyészségi közlemény szerint
„a 2018 decemberi Kossuth téri tömegdemonstrációkon részt vevő vádlottak a Parlament épületének védelmét ellátó rendőrsorfalba különböző tárgyakat – köztük üveget és pirotechnikai eszközt – dobtak, illetve tüntetőtársaikat és a rendőröket lökdösték azért, hogy a sorfalat áttörjék”.
„A vádlottak erőszakos magatartásukkal jogszerű eljárásukban akadályozták a rendőröket, akik a létesítménybiztosítási feladataikat emiatt csak megnehezítve tudták ellátni.”
Az ügyészség összesen hat személy ellen, öt ügyben nyújtott be vádiratot kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Az esetek többségében azt indítványozták, hogy a járványhelyzet miatt
tárgyalás nélkül, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban, próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítéljék a vádlottakat. Ez alól egyetlen vádlott kivétel, akinél az ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság miatt nem látja lehetségesnek az egyszerűsített eljárást.
Fekete-Győr a túlóratörvény miatt szervezett, 2018. december 13-i tüntetés után elismerte, hogy füstgránátot dobott a rendőrökre.
„Nem bánt senkit egy füstgránát, de az emberekben akkora düh van, hogy vannak eszközök, amikkel élni kell.”
Később azt nyilatkozta, a tüntetésen fel sem merült benne, hogy bárkinek is testi sérelmet okozzon, a rendőrök közé dobott füstszórót pedig akár egy játékboltban is be lehet szerezni, és nem képes sérülést okozni.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Pingback: Fekete-Győr: a hatalom szereti vegzálni a momentumosokat - a rendszer ma délután újra a vádlottak padjára állít! - Városi Kurír