Kerítésen innen
Vágó István: „Mi ez az összefogás-duma”
A választási vereséget érdekes módon minden ellenzéki párt úgy éli meg, vagy csak azt kommunikálja, hogy ők mindent megtettek, de a többiek….. hát az hagy kivetnivalót maga után. Az ATV stúdiójában egy ilyen adok-kapoknak lehettek tanúi a nézők.
Vágó kontra Orosz
A DK színeiben politizáló Vágó István vitába keveredett a Momentumban ténykedő Orosz Annával. A téma az volt, hogy melyikük pártja mit szúrt el. Vágó szóvá tette Orosznak, hogy a Momentum minden együttműködéstől elzárkózott. Utóbbi pedig kikérte magának, hogy ne lenne siker, amit elértek. A DK-s politikus szerint a Momentum volt az a párt,
„amelyik minden együttműködéstől elzárkózott, kivéve egy-két helyet”.
Hozzátette: most hallja a párt vezetőjétől, hogy le kell ülni és egyeztetni kell.
„Miért nem a választások előtt csinálták?”
– kérdezte a stúdióban ülő Orosztól, aki szerint egy egyéves párttól nagy teljesítmény, hogy elértek 3 százalékot.
„Mi ez az összefogás-duma”
– kérdezte ekkor Vágó, mire Orosz Anna úgy felelt: ők voltak azok, akik anélkül léptek vissza, hogy elvárták volna, hogy a javukra bárhol is visszalépjenek, hiszen 97 egyéni jelöltet állítottak és végül 81 indulóig mentek le.
A műsor végén aztán szent lett a béke, Vágó arra kérte momentumos kollégáját, hogy béküljenek ki, melyet egy kézfogás is szentesített, azaz kettő, ugyanis az első során Vágó Istvánra nem látott rá a kamera.
A teljes adást itt tudja megnézni.
(forrás: atv.hu)
Tisztelt ellenzéki pártok és pártvezetők! Vádolom önöket azzal…..
Szerző
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik