Banánköztársaság
Válasz-féle Szanyi kapitánynak
A Városi Kurír tette közzé teljes egészében Szanyi Tibor EP-választás eredményéről írt elemzését. Véleményem szerint az MSZP alelnöke, ha komolyan felelősséget érez a pártjáért, akkor a vitát nem a nyilvánosság előtt folytatja le tovább erodálva az egyébként is igen megroggyant MSZP-t. Úgy gondolom, hogy ez a levél sem született volna meg, ha Szanyi ismét EP képviselő lesz. Ha ártani akart az MSZP-nek, tartok tőle, sikerült. Úgy gondolom, hogy ez a válóper kezdete, de a válást is lehet kulturáltan, európaiként megélni.
Csak egy halk gondolafoszlány, általában -nem függetlenül a levelektől- a teljesség igénye nélkül
Nem tartom erkölcsösnek, felelős emberi magatartásnak, ha egy közösség, amely jóvoltából évekig jól éltem, élveztem az összes előnyeit, amikor viszont bajban van, akkor abba a kézbe rakom a fekáliát nyilvánosan, amely addig etetett, amelynek jóvoltából igencsak jó életszínvonalat tudtam magamnak és családomnak biztosítani.
Tudjuk, bajban derül ki, hogy ki az igazi barát,
azt is ismerjük, nem kell nekünk ellenség, itt vannak a barátaink. Értem én, hogy papsajt, mert egyébként is, de aki ilyen helyzetben segíteni nem tud, az jó, ha csendben van. Talán azon is érdemes lenne – esetleg-elgondolkodni-, hogy jómagam biztos hófehér vagyok a történetben? Ami most látszódik: aki amiben szocializálódott, továbbra is úgy cselekszik. Nem lehet, hogy éppen ez az út és az ehhez hasonló tettek, lépések vezettek ehhez a mai helyzethez? A levelek nyilvánosságra hozatala csak megerősítik, hogy az MSZP-ben már megszokott, és igen kártékony módon minden kikerül a nyilvánosság elé, mert mindig voltak, vannak(?) olyan csoportok a párton belül, akik ebből maguknak hasznot remélnek. Hiszen ezek a viták -igaz abba vannak burkolva- nem értékalapúak, hanem többnyire a gyengülő párt még meglevő anyagi forrásai feletti „uralomról” szóltak és szólnak. Ez nem hoz egyetlen új szavazót sem, viszont sokakat el lehet így veszíteni.
Úgy látszik az egzisztenciális helyzet határozza meg az éppen aktuális mondanivalót
Amíg közpénzből jól él valaki elfogadja a közösséget, amelyet utána „fekete seggűnek” nevez. Szerintem ilyen szituációkban tisztességes eljárás az, hogy megköszönöm, hogy élvezhettem hosszú-hosszú évekig az előnyöket, ha segíteni nem akarok, akkor veszem a kalapom, és adj’ Isten!
Mindez szerintem független attól, hogy a levél igazságtartalmáról mit is gondolok
Azt a vitát egy magára még egy picit is adó pártban nem a nyilvánosság előtt, a Fidesz kacaja közepette kell/ene/ lefolytatni. Azért vannak a pártfórumok, hogy ott ütközzenek az álláspontok. Úgy hiszem, ez már elkésett, a párt szimpatizánsai -akik még vannak- csak a marakodást látják a még megmaradt koncért, az ellenfelek mind a legnagyobb kormánypárt, mind az ellenzéki oldalon hátradőlnek, a legjobb kubai szivarra gyújtanak, közben francia pezsgővel ülik meg az MSZP halotti torát.
Dr. Budácsik Lajos
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi és miért vonzza ide az amerikai családokat?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
casino en ligne France
2025.05.19 05:02 at 05:02
Aw, this was a very good post. Taking the time and actual
effort to create a good article… but what can I say… I procrastinate a lot and never seem to get anything
done.
casino en ligne France
Hey I know this is off topic but I was wondering if you knew
of any widgets I could add to my blog that automatically tweet my newest twitter updates.
I’ve been looking for a plug-in like this for quite some time
and was hoping maybe you would have some experience
with something like this. Please let me know
if you run into anything. I truly enjoy reading your blog and I look forward to your new updates.
casino en ligne francais
What’s up mates, its enormous paragraph concerning educationand fully explained,
keep it up all the time.
casino en ligne
Howdy! I realize this is somewhat off-topic but I needed to ask.
Does operating a well-established blog like yours require a large amount of work?
I am completely new to blogging however I do write in my journal on a daily basis.
I’d like to start a blog so I can easily share my personal experience and
thoughts online. Please let me know if you have any recommendations or tips for new aspiring blog owners.
Appreciate it!
casino en ligne
Your means of explaining all in this paragraph is actually good, all be capable of easily know it, Thanks a lot.
casino en ligne
Attractive section of content. I just stumbled upon your weblog and in accession capital to claim that I
get in fact loved account your weblog posts. Anyway I will
be subscribing on your augment or even I fulfillment you get admission to constantly rapidly.
casino en ligne francais
You’re so awesome! I don’t think I’ve truly read a single thing like that
before. So wonderful to discover another person with original thoughts
on this subject. Really.. thanks for starting this up.
This site is something that’s needed on the internet, someone with some originality!
casino en ligne
If some one needs to be updated with hottest
technologies after that he must be visit this web site and
be up to date every day.
casino en ligne
Hey! Someone in my Myspace group shared this site with us so I came to give it a look.
I’m definitely loving the information. I’m book-marking and will be tweeting this
to my followers! Exceptional blog and terrific style and design.
casino en ligne
What’s up, yup this paragraph is truly nice and I have learned lot of things
from it regarding blogging. thanks.
casino en ligne francais