Koronavírus
Válságkezelő alapjövedelmet vezetnek be az I. kerületben – most, nem részletekben egy év múlva!
Az Orbán-nehezítette állapotban lévő önkormányzatok közül elsőként az I. kerületi polgármester, V. Naszályi Márta és a testület döntött úgy, hogy nem elégszik meg a kormány által bejelentett, nem azonnali segítséggel és „saját lábára áll.
Válságkezelő alapjövedelmet vezetnek be
Budavár polgármestere közösségi oldalán jelentette be:
„VÁLSÁGKEZELŐ CSOMAG
V. Naszályi Márta polgármester ismertette az I. kerület válságkezelő csomagját.
- ? 1 darab ingyenes mosható, fertőtleníthető vászonmaszkot adunk minden háztartásnak. A maszkot az Önkormányzattól kell kérni, önkénteseink viszik majd ki.
- ? 3 hónapos fizetési moratóriumot adunk lakásbérlőinknek és üzletbérlőinknek, amennyiben ezt kérik.
- ? Azoktól a már bezárt üzlethelyiségektől, amelyek igényt tartanak rá, jelképes, 50 forint/négyzetméteres bérleti díjat számolunk fel – a minimum bérleti díj pedig 10 ezer forintra módosul.
- ? Az eseti települési támogatás összegét felemeljük évi 105, illetve 140 ezer forintra, az egyszeri kifizetést pedig 35 ezer forintra, ezt mindegyik kerületi lakó kérvényezheti.
- ? 15 ezer forintra emeljük a szociális étkezési kártyára fizetett támogatást.
- ? Kríziscsoportot hozunk létre a Polgármesteri Hivatalban, akik gyorsított ügyintézéssel kezelik az eseti települési támogatásra vonatkozó kérelmeket.
- ? Célzott támogatást adunk a Népjóléti Közalapítványnak, válságkezelő alapjövedelem céljára. Ez azt jelenti, hogy 100 ezer forintra egészítjük ki a rászorulók (gyermeküket egyedül nevelők, munkanélküli segélyre már nem jogosult munkakeresők, munkájukat a járvány miatt elveszítők, egyéni kis- és középvállalkozók akiknek bevétellehetőségei megszűntek, minimálnyugdíjasok, illetve azok gyermekesek akiknek az egy főre jutó jövedelme családi pótlékkal kiegészítve sem éri el ezt az összeget) jövedelmét az elkövetező 3 hónapban.
Kérjük, ha megtehetik, a válságkezelő alapjövedelem céljára a Népjóléti Közalapítványt támogassák!”
Bayer Zsolt bepöccent és közérdekű adatot igényel, hogy a többiek -a baloldalról- mennyiért laknak a Várban
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Click to comment
Friss
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát
- Csillagjegyes könyvklub-ajánló: mit olvas a jegyed – és kikkel lenne a legjobb ezt együtt csinálni?
- Irán már az USA-t is fenyegeti
- Szívmelengető -mert ilyen is van!- történet Magyarországról – Látjátok, ‘harcosok’, így is lehet…..
- Marika néni: Szandikám, elhiszem, hogy sz@rásig vagy tettvággyal, de próbálj pihenni babám, mert még a végén vérnyomásos leszel
- Könyves horoszkóp – Ki megy ki a Könyvhétre és mit visz haza a csillagok szerint?
- A 4 legmaszkulinabb csillagjegy horoszkópja – belső erő és külső hatás 2025 nyarára