Connect with us

Bulvár

Szégyentelenek! – Varga Judit, az OKJ-s inasnapjait töltő asztalostanonc mennybemenetele

Varga Juditból bulvárhír lett - Ő lehet a következő rehabilitált-jelölt?
Megosztás

Hiába no, ügyes asszonyság ez a Varga Judit: igazságügyminiszteri leléptetése óta alig telt el pár hónap és lám, máris új szakmát szerzett magának egy feltehetően gyorstalpaló tanfolyam keretében és párjával kalákában alapított párhetes cége máris egy 77 milliós állami megbízás büszke nyertese lehet.

Szálkára vigyázni!

Egy hete számoltunk be arról, hogy Picidae Famíves Kft. néven asztaloscéget gründolt és jegyeztetett be Varga Judit és párja, Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke június 21-én. A cég főtevékenységének az

„egyéb bútor gyártása”

opciót jelölték meg, 5 millió forintos jegyzett tőkével indították útjának. Székhelynek Windisch címét jegyezték be, az ügyvezető viszont Varga Judit. Windischnek 2020 óta van asztalos végzettsége, Varga azonban csak nemrég iratkozott be egy képzésre. A volt igazságügyi miniszter erről a Hajdú Péternek adott emlékezetes interjújában beszélt:

„Ha ez az egész őrület, ami itt most zajlik, engedi azt a szabad szellemi kapacitást nekem, hogy tudjak most már tényleg a fafajtákkal foglalkozni – mert a múlt héten kezdődött és bő egy évig tart –, akkor fogok kapni, ha jól csinálom, egy középfokú szakmai képesítést. Szeretném komolyan venni ezt a dolgot”

– mondta. Hozzátette, meglátja, mire megy majd ezzel, de sok ismerőse ment végig egy sikeres pályán úgy, hogy előtte fehérgalléros munkát végzett és aztán azt mondta, hogy elég volt abból, hogy nincs eredménye annak, amit csinál.

„Szeretném látni, hogy mi az az eredmény, amin dolgoztam, és talán ezt az eredményt meg fogom kapni.”

Hungarikum!

„Annyi a botrány, hogy észre sem vettük: az Állami Számvevőszék elnökének (!), Varga Judit új párjának asztalos cége 77 milliós (!) megbízást nyert egy messziről bűzlő „közbeszerzésen”

hívta fel a figyelmet a még Magyarországon is kuriózumnak számító hírre Hadházy Ákos képviselő.

„Windisch László cégét verseny nélkül, egyetlen érvényes ajánlatból „kiválasztva” bízták meg a geszti kastély inaslakának belsőépítészeti munkáival.

Ez erkölcsileg mindenképp elfogadhatatlan, de ha így van, jogilag is összeférhetetlen. Az ügyet feltáró Magyar Narancsnak azzal védekezett a cég, hogy

állítólag az asztalos mester és főszámvevő az utolsó pillanatban kiugrott a cégből, de ennek a nyilvános cégadatbázisban nincsen nyoma (vagy hazudtak, vagy elfelejtették bejelenteni hivatalosan).

A sok botrány és a propaganda által keltett zajban az ügy elsikkadt, de arról azért olvashattunk, hogy Windisch Varga Judit új párja, és hogy a közelmúltban közös asztalos céget is alapítottak. Nos, ha így fogják lefaragni az állami milliókat, akkor nagyon sikeres, gazdag mesterember lesz a korábbi igazságügyi miniszterből….”

f1,

Szerző