Bulvár
Mesterség kitanulva, jöhetnek a megrendelések – Varga Judit párjával vágott a famíves vállalkozásba

Varga Judit kitartó asszony, amibe belekezd, azt nagyon csinálja! Így volt ezzel a sport, a zenélés és a miniszterkedés területén és feltehetően így lesz új mestersége, az asztalosság területén is.
Papír van róla: iparos lehet az ex miniszter
Picidae Famíves Kft. néven asztaloscéget hozott létre Varga Judit és párja, Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke június 21-én. A cég főtevékenységének az
„egyéb bútor gyártása”
opciót jelölték meg, 5 millió forintos jegyzett tőkével indították útjának. Székhelynek Windisch címét jegyezték be, az ügyvezető viszont Varga Judit. Windischnek 2020 óta van asztalos végzettsége, Varga azonban csak nemrég iratkozott be egy képzésre. A volt igazságügyi miniszter erről a Hajdú Péternek adott emlékezetes interjújában beszélt:
„Ha ez az egész őrület, ami itt most zajlik, engedi azt a szabad szellemi kapacitást nekem, hogy tudjak most már tényleg a fafajtákkal foglalkozni – mert a múlt héten kezdődött és bő egy évig tart –, akkor fogok kapni, ha jól csinálom, egy középfokú szakmai képesítést. Szeretném komolyan venni ezt a dolgot”
– mondta. Hozzátette, meglátja, mire megy majd ezzel, de sok ismerőse ment végig egy sikeres pályán úgy, hogy előtte fehérgalléros munkát végzett és aztán azt mondta, hogy elég volt abból, hogy nincs eredménye annak, amit csinál.
„Szeretném látni, hogy mi az az eredmény, amin dolgoztam, és talán ezt az eredményt meg fogom kapni.”
Csak úgy….
Varga Judit a miniszterkedés mellett nagyon büszke sportos mivoltára:

A focin túl van más is:

Sőt,

Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.

Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…