Kerítésen innen
Varga Judit mély nyomot hagyott Sebastian Vettelben!
Sebastian Vettel: „Nyomasztónak tartom, hogy egy olyan ország, amelyik az Európai Unióban van, ilyen törvényt hoz.”
Varga Judit, aki tudvalevőleg a hegedülés mellett nagy barátja a sportoknak, valahogy nem szimpatizál az autóversenyzéssel. Főleg azok a Forma 1-es pilóták szúrják a szemét, akiknek van önálló véleménye és az nem egyezik az övével. Kollégáival tavaly keményen bírálták Hamiltont és Vettelt, akik megkérdőjeleztek egy homofóbra sikeredett magyar törvényt.
Vettel nem felejt, ha már rákérdeztek…..
Egy éve Lewis Hamilton kavarta fel a hazai állóvizet és borzolta fel Varga Judit miniszterasszony idegeit, amikor a Hungaroringen megrendezett Forma-1-es futam előtt elfogadhatatlannak, gyávának és félrevezetőnek nevezte közösségi oldalán a magyar kormány törvényét, amely összemossa a hazai LMBTQ+ közösséget az olyan bűnözőkkel, akik gyermekek ellen követnek el erőszakot.
“arra biztatom a magyar embereket, hogy a közelgő népszavazáson a szavazatukkal támogassák az LMBTQ-közösség jogainak védelmét, hiszen most nagyobb szükségük van a támogatásra, mint valaha. Kérlek benneteket, hogy mutassátok ki a szereteteteket embertársaitok felé, hiszen a Szeretet mindig győz.”
Vettel csatlakozott az előtte szólóhoz….
Szintén 2021-ben az Aston Martin többszörös világbajnoka, Sebastian Vettel előbb csak azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy szivárványos cipőben érkezett a Hungaroringre, a sajtótájékoztatón azonban ennél tovább ment.
„Nyomasztónak tartom, hogy egy olyan ország, amelyik az Európai Unióban van, ilyen törvényt hoz.”
– mondta a sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy
„már rengeteg lehetőségünk lett volna arra, hogy tanuljunk a múltból, és egyszerűen nem értem, hogy miért okoz még most is problémát az, hogy hagyjuk az embereket élni, ahogyan ők akarnak, azt szeretni, akiket ők akarnak.”
Minderre már Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár is úgy érezte, hogy meg kell szólalnia, és feltette a nagy kérdést, miszerint
“Honnan tudná egy Forma 1-es pilóta, hogyan élnek a magyarok?”.
Vettelt azonban ez sem tántorította el és újabb egyértelmű üzenetet küldött:
Szivárványmintás szájmaszkban és pólóban jelent meg a Forma-1 Magyar Nagydíj vasárnapi versenynapján Sebastian Vettel. A pólón a „Same Love” vagyis „Ugyanaz a szerelem” felirat volt látható. Vettel egy szivárvány mintás cipőt is felvett, amelyet Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője vasárnap a Facebookon nácikhoz hasonlított, mondván
„A németek mindig is értettek ahhoz, hogyan kell az aktuális kordivatnak megfelelő píszí szimbólumokat megjeleníteni a sportban”. Hogy mondandóját nyomatékosítsa, fel is tett egy képet az 1936-os berlini olimpiáról.
2022-ben pedig….
A magyar kormány több tagja is üzent a társadalmi ügyekkel leggyakrabban foglalkozó F1-es pilótáknak, Sebastian Vettel szerint pedig nem meglepő, hogy álláspontjuk szerint egy versenyzőnek nem kéne foglalkoznia más ügyekkel.
Nyilvánvalóan ezt egy olyan ember mondja, aki parancsolgat másoknak, és megmondja, mit csináljanak az emberek. Ezért nem meglepő, hogy az ő szemében nem emberek vagyunk, hanem csak autóversenyzők. Szóval ő azt gondolja, csak versenyeznünk kellene, ahogy a rendőröktől is valószínűleg azt várja, hogy azokat tartóztassák le, akik szerinte letartóztatást érdemelnek… nem tudom
– mondta Vettel a Motorsportnak,
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat