Connect with us

Kerítésen innen

Várólista a nyári táborokban? – Nem egyszerű manapság iskoláskorú gyerek szülőjének lenni……

tabor
Megosztás

Ami a srácoknak maga a Kánaán, az szüleiknek nem kis fejtörés forrása. A nyári vakáció 2 hónapját kitölteni olyan programmal, amiben jól szórakoznak a gyerkőcök és szüleiknek is megnyugtató és megfizethető embert próbáló feladat.

Kiderült, a jobb helyeken várólista van!

Az előző évhez képest 10 százalékkal többen – várhatóan több mint 215 ezren – táboroznak majd az idei nyáron a www.taborfigyelo.hu eddigi adatai szerint.

Tóth Béla, a portál vezetője az MTI-hez eljuttatott összegzésében azt írta, a növekedés egyik oka, hogy a családok anyagi lehetőségei egyre több helyen engedik meg, hogy táboroztassák gyermeküket.

A legjobb ár-érték arányú táborok már március-áprilisban beteltek,

és csak várólistára tudták felvenni a jelentkezőket. Ezért több helyen új turnusokat indítanak. A hatalmas kereslet, azaz a táborozók megnövekedett száma egyúttal áremeléshez is vezetett. Így tíz százalékkal kell többet fizetni egy vakációs lehetőségért idén, mint tavaly, egy napközis tábor átlagára 35 ezer, míg az „ottalvós” táborok átlagköltsége 50 ezer forint.

A legfontosabb, hogy ne magunkból induljunk ki

A szülők többsége nagyon leterhelt és leginkább egy nyaralás alkalmával a pihenésre, relaxálásra vágyik. A gyermekeknek programok és kifejezetten aktív pihenést kell biztosítani.  Ahogy körülnézünk a piacon rengeteg ajánlatot látunk, és horrorisztikus árak is előfordulnak.

A táborok választásakor a szülők közel 20%-a már nem csak biztonságos felügyeletet és szórakozást keres gyermekének, ennél többet szeretnének kapni a táborhéttől. A gyerekek egészséges mentális fejlődése, problémáik megoldása ma már ugyanúgy elvárható egyes tábortípusok esetében, mint a lovaglás egy lovastábor esetén.

„A készségfejlesztő táborok térnyerése folyamatos volt az elmúlt esztendőkben. Látható, hogy a szülők abszolút nyitottak, és örömmel küldik gyermeküket ilyen táborokba. A 2019-es táborkínálat közel 20%-a ebbe a kategóriába esik.”

Németh Szilárd „nemzeti” ajánlata

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük