Blogbazár
Vidnyánszky: a Nemzeti én vagyok!

Nem lesz meglepetés! Vidnyánszky Attila egyedül pályázta meg újra a Nemzeti Színház igazgatói posztját. Úgy hírlik ma összeül a bizottság és biztosak lehetünk benne, hogy fölszáll a fehér füst: újrázhat az igazgató.
„Kiélezett” verseny
Hogy milyen színházat ígért öt évvel ezelőtt és milyen a mai Nemzeti Színház, erről nem olvashatunk elemzéseket és nem találunk értékeléseket sem. A színház megy, sok a repertoáron lévő darab, de igen kevés az előadás. Jól van ez így?
De miért is lenne több előadás?
A Nemzetinek nem kell az állami támogatásért, vagy a jegybevételért küzdeni. A támogatás dől a minisztériumtól, az NKA-tól, a Matolcsy-féle alapítványból és még ki tudja honnan. A nézőszám viszont és különösen a fizető nézőszám csökken, ritka esemény itt a telt ház!
Akkor kinek játszik a Nemzeti?
Hát nem a széles közönségnek! A tapasztalat és a számok is azt mutatják, hogy a közönség nem lelkes pártolója Vidnyánszky Attila színházának. Pedig micsoda vaskos, színháztörténeti fejtegetésekkel és ” ide nekem az oroszlánt is” ötlethalmazzal teli dolgozat volt pályázata!
Mit ígért?
Nem mást, mint azt, hogy a Nemzeti társulata az ország legjobb drámai színészeiből áll majd, hogy állami kultuszképző intézménnyé válik, hogy a hagyomány-korszerűség-nemzetköziség jegyében a realitások felé fordul, hogy elsőrendű feladata a kortárs, új szerzők felfedezése! Mindez hol van?
Egy vállalást azonban teljesített, a Nemzeti rendezői színház! Vidnyánszky Attila rendező színháza! A jelenlegi repertoár felsorolásban huszonkettő Vidnyánszy rendezés szerepel! A nemzeti én vagyok, mondja a nagy rendező! De hát tudjuk, most „ők jönnek”!
Szerző: Hajdu Nóra
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!
- Csőd a Pepco-nál? Nem az történik, amire számítanál…
- Hulk Hogan a filmsztár
- ‘Csak rajt ne fogjanak’ – Orbán újabb migrációs valósághajlítása
- Csak időjárás? – Így teszi tönkre a testedet a hirtelen lehűlés, sokan nem is sejtik, miért érzik magukat rosszul
Por Öcsi
2018.02.11 14:44 at 14:44
Mocskos férgek ! Ez miatt nem megyek a Nemzeti szinházba
erdő péter miatt meg orsós miatt TEMPLOMBA !!! sporoltok gecik nekem !!!