Vigyázz, farkas, ott a nagymama! Avagy: Orbánból Rémusz bácsi lesz

Az őszinte kétségbeesés jelent meg a Minielnök azaz Orbán orcáján, dühös pofi lett az öregúr, nem először lehetett érezni a hosszú évek alatt, hogy tele a gatya. De most már egy kis szaga is volt. Rab László szŰrreál összefoglalója a 42-es hétről.

Mária országának örökös minnerstájsza az őszödi rémségek tizenötödik évfordulóján szólamlott fel,

vénségesen vén fordulatokkal vétette magát észre, olyan volt az egész, mintha a Molotov-koktélba véletlenül a körtebefőtt levét öntötték volna, és a celofántot is lefelejtették róla. Megtámadták a nemzetet, azaz őtet, a gonosz gyurcsányista-egyenlődobrevista-sorosista-migráncsbalódaliak, kilövették az édes magyar anyaföld szemét (képzavar tőlem – RL), és még van pofájuk azt mondani, hogy Brüsszel majd segít nekik abban, hogy börtönbe juttassák szegény kis őszöreg 56-os felcsúti srácunkat. Na ebből már nem esztek!

Falucskai Ivett magyar hangja vagyok, fél percben összefoglaltam a Brezsnyev-doktrínát (!) az EU-hoz hasonlító magyar minielnök kirohanását. Aki szórakoztatóipari ellenzékről beszélt a békameneten.

Megjegyzem, nekem ezekkel a vonulásokkal a tököm teli van, menni a Széll Kálmán térről a Nyugatiig, na nem, ebben én már régen nem veszek részt, mi a francnak kell ahhoz mindig menni, ha éppen gyalázkodni akarunk? Álljunk meg rendesen valahol, gyűlölködjük ki magunkat kedvünkre, ordítsuk, hogy hazaárulók meg kútmérgezők, aztán üljünk be egy zónapörköltre a Bambiba, ne szórakozzunk már ezzel a sasszézgatással. Nagyanyám átka jut eszembe az örökös menetelésről, „akkor is menjen, ha nem akar!”.

Azt is lehetne különben, hogy ne a nép caplasson, hanem a Márki-Zaytól beidegesedett Orbán,

s menet közben, lihegve dadogja el, hogy aki fenéken akarja billenteni, annak elvásik a foga; mondta, istenemre mondta az 56-os beszédben, azt hiszi szegénykém, hogy a TF-en van 1998-ban, s meg kell fordítani a választási eredményt. De hát elmúltak azok az idők, amikor az öregfiú meg tudta fordítani az idő kerekét. Peregnek a homokszemek csöndben, tavasszal meg kell fordítani azt a homokórát (ez itt LMBTQ-propaganda volt, szórakoztatóipari betét). Hanem a legfontosabbat el ne felejtsem! Orbán (akit a Madách téren egy molinón a nevén neveztek, én le nem írnám, de úgy igaz, ahogy közzétették) Dózsa László 56-os forradalmát ünnepelte, egy örök klasszikusból is idézett, méltó volt 56 szellemiségéhez.

„Ellenfeleink azt hiszik, ha báránybőrbe bújtatják a farkast, nem fogjuk felismerni. De mi felismerjük, tudjuk, hogy farkas. Azt is tudjuk, hogy meg fogja enni a nagymamát. Sőt, már meg is ette. Ezért tűnt el az összefogás bendőjében mindenki, aki a farkassal cimborált. És higgyék el, van ott még hely az újabb percemberkék számára.”

Jézusom, sergess meg!

Na most én átlátok a szitán, a báránybőrbe bújt farkas Máté evangéliumából való („Óvakodjatok… stb. M, 7:15), a percemberkék pedig ócska politikai közhely (ld. még hazaárulók, kútmérgezők), nem használjuk, boomer, mondaná rá a gyerek, ami annyit tesz, hogy te ehhez már hülye vagy, tata. De Máté evangéliumát bekötni a Grimm-testvérek örökérvényű meséjébe: az azért teljesítmény a javából. A nagymamaevés szép szokását feleleveníteni is merész húzás. De hát érthető, mondhatnánk, hogy az ősi múltba akart elvinni bennünket. Egészen biztos, hogy őseink is megették a nagymamát, ha éppen nem volt más. Hús csak kellett, nem igaz? A nagymamából készített kolbászról például régi források is beszámolnak, nincs abban semmi különös. Ott van például a nyereg alatt puhított nagymama, melyről Bölcs Leó bizánci császár is beszámolt, tessék utánanézni. Csak jelezni szeretném, hogy ha a Mini ennyire mélyről veszi a motívumait, én se megyek a szomszédba egy kis szórakoztatásért.
A Piroska és a farkasról különben régi és mostani kedves kollégám, Kelen Karcsi kisleánya jut eszembe, aki a családdal épp nézte a bábszínházban a klasszikus Grimm-mesét. Csakhogy amikor feltűnt a színen a lopódzó ordas, a kislány felkiáltott a nézőtéren: „Vigyázz, farkas, ott a nagymama!” Karcsi elmondása szerint azon a délutánon már alig tudták folytatni az előadást, a bábok ugyanis meg-megremegtek a mozgató színészek kezében, és a közönség se tudta abbahagyni a röhögést.

Így vagyok én most Orbán úr 56-ot meg 2016-ot összekutyuló habarékával. Sakknyelven szólva beszorult a király a sáncba. Kevés az esély a kitörésre

Idetennék egy másik idézetet is az 56-os ünnepi boomerbeszédből, a feladat az, hogy állapítsuk meg, kire, mire vonatkozik pontosan.

„A nemzetek életében vannak pillanatok, amikor hirtelen mindenki úgy érzi, elég volt, nem mehetnek úgy a dolgok, ahogy eddig mentek. Dönteni kell és a döntésünk megmutatja, kik is vagyunk valójában. Egy egész nemzetről derül ki, mit is ér. Hallgat, vagy protestál. Beletörődik vagy fellázad. Félrenéz vagy felegyenesedik. Elkullog vagy harcol. Nem bújhatsz el, mert egy magasabb igazság ellentmondást nem tűrően láthatóvá teszi magát és szembesít. Vagy ide, vagy oda kell állnod. Szempillantás alatt kiderül, ki a jó és ki a rossz, ki áll a történelem jó és ki a rossz oldalán.”

Ez a csávó Márki-Zaynak és a 22-es ellenzéknek dolgozik!

Nagyjából ugyanaz a helyzet, mint az Elk*rtuk című műalkotással. Ütni akartak vele, de a cím egyszer még foglalata lesz az Orbán-idiotizmus bukásának. Nyalni akartak a propagandafilmmel, de könnyen lehet, hogy a NER mementója lesz. Hálásak lehetünk érte Kálomistának. Megnézem, addig nem karattyolok róla fölöslegesen. A Franco Nero-féle Honfoglalást is megnéztem, jöttek be a magyar vezérek Árpáddal, s mögöttük az volt írva egy nagy kapura: Pilisi Parkerdő Gazdaság. A magyar filmzseni jelenlétéről tanúskodik az Elk*rtuk, melyben, mint hírlik, Falucskai Ivett-szerű rövid állítások szerepelnek gonosz baloldali boszorkákról és nagymamaevő farkasokról.

Dettó Piroska és az ordas. Ezek ennél nem tudnak messzebb látni.

Ennyi volt az ünnepi 42-es. Nyomul a futó és a bástya a vezéroldalon, jól együtt tud működni a befutó parasztokkal. Ne törjön meg a lendület! Jöjjön a 43-as hét. De izibe!

Kapcsolódó

Rab László: hazaárulók, kútmérgezők – Megnéztem, vidékütt mi a helyzet