Kerítésen innen
Vihar a biliben: Hernádi, a kitett hódmezővásárhelyi MSZP-s kitálal
A hétvége híre volt, hogy a péntek délutáni taggyűlésen nagy többséggel megszüntette Hernádi Gyula tagsági jogviszonyát az MSZP – tudatta a hódmezővásárhelyi szervezet elnöke, Kis Andrea.
Hernádi ellen-sajtóközölt
A szocialista közszolga két cikluson át volt önkormányzati képviselő, kétszer is indult szocialista színekben a polgármesterségért. A szocialisták szerint a mostani indulással a Fidesz érdekét szolgálja.
A mára függetlenként induló aspiráns az alábbi sajtóközleményt juttatta el szerkesztőségünkbe:
„A hétvégén az MSZP vásárhelyi szervezete sajtó közleményt jelentetett meg a 2018.január 26-án tartott taggyűlésével kapcsolatban, melyben Dr. Hernádi Gyula tagsági jogának megszüntetéséről tudósít.
A csonka taggyűlésen 20 tag jelent meg, ebből 14 fő ( a tagság 21 %-a ) döntött úgy, hogy a kizárást nem vállalják fel, hanem a „ felmondás „ nevű fegyelmi büntetést szabják ki, mely a tagnévsorból való kivezetést jelenti.
A január 26.-i gyűlés fő témája az volt, hogy a vásárhelyi MSZP és a Jobbik szervezete választási szövetségbe áll össze a Jobbik helyi elnöke által beszervezett Dr. Márki-Zay Péter mögé. Ezt Dr. Hernádi Gyula elfogadhatatlannak tartotta, a szövetséget a baloldal elárulásának, az MSZP további szétverési kísérletének vagy másik lehetőségként, butaságnak, politikai rövidlátásnak minősítette. Ezért lépett fel független polgármester jelöltként, mely tettét fegyelmivel büntették.
Az MSZP köztisztségre jelölési támogatásának számos, alapszabály rögzített feltétele van, azok közül Dr. Márki-Zay esetében egy sem teljesült. Ezek közül kiemelkedik, hogy a támogatást elhatározó, január 8-ra összehívott ügydöntő taggyűlés előtt már 2 nappal, január 6-án, a helyi szervezet elnöke és elnöksége sajtóközleményt adott ki, melyben deklarálja, hogy az alapszervezet a Jobbik jelöltjét támogatja. Az ügydöntő taggyűlés ezt követően zajlott le.
A pénteki, január 26.-i alapszervezeti taggyűlésen egyébként részt vett és azt aktív szerepvállalásával nagyban befolyásolta a megyei elnök, Botka László megbízottja is.
Dr. Hernádi Gyula, a fentiek miatt, az ügyet az MSZP Országos Etikai és Egyeztető Bizottsága elé terjeszti.
Dr. Hernádi Gyula független hódmezővásárhelyi polgármester jelölt.”
Nem lehet könnyű egyik percről a másikra tudomásul venni, hogy elszálltak a remények. Az sem tiszta, hogy a háttérben mi zajlott, de itt az ideje valóban politikusként viselkednie minden résztvevőnek. Túllépni az önös érdeken és a közérdeket helyezni előtérbe.
Az MSZP és a Jobbik közös jelöltet indít Hódmezővásárhelyen?
Szerző
4 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szijjártó kemény-legény üzemmódban: ‘magyarok vagyunk és nem hülyék’ – majd aláírta amit kellett
- Fidesz kommunikációs igazgató Ficoról: ‘…ha nem mond le, akkor mi lesz? Újra lelövik?’
- ‘Ruszkik, haza?’ – Hadházy képviselő szerint Pakson cuccolnak az oroszok, de, hogy hová mennek, az rejtély…
- Nagy a veszély – Paul McCartney: a művészek és az AI viszonya
- Dr. Kunetz: megindult a történelem hamisítás COVID-19 ügyben is
- Nyolcvanegy éves korában elhunyt Feledy Péter – Legyen könnyű neki a föld!
- Ide a duma kevés lesz – kommentelték a legújabb mentő-botrányt – Pintér úr, ‘dolog van’, ez is az Ön asztala….
- Orbán verkfilmje után Takács Péter közszolga is faragott pár százalékot a Fidesz-támogatottságból
- Világszám! Orbán közszolga egy időben két helyen tudja blamálni magát! – Tényleg tud valamit a pasas…..
- Jámbor András: nem az a csávó vagyok – ‘Így zsarolt meg a Fidesz!’
Klára Bobákné
2018.01.29 10:26 at 10:26
Szégyelje magát az MSZP -és képviselő!!!!!
Kiss Dezső
2018.01.29 12:53 at 12:53
A Dr Hernádi Gyula hazudik. Még neki is illene tudnia, hogy az MSZP és a Jobbik nem állt össze választási szövetségbe. Csupán ugyan azt a független jelöltet támogatják, akit egyébként az LMP, a DK, az Együtt és a Párbeszéd, valamint a Momentum is támogat. Tehát röviden minden ellenzéki párt. Ő lehet, hogy régen volt jelölt, de soha még a közelébe sem került a sikernek. Vagyis ideális ellenfél a Fidesznek. Nem véletlen, hogy Ők finanszírozzák, és terjesztik a szórólapjait. Remélem egy olyan ostoba ember sem lesz Vásárhelyen, aki rá szavaz.
Iró Nia
2018.01.29 16:12 at 16:12
Szerintem olyan jó dolog a kertben kapirgálni, metszeni, nézni, hogyan fejlődnek a palánták.
Na meg foglalkozni az unokákkal.
Ehelyett folyamatosan beégetik magukat a 15-20 éve képviselősködők.
Én nem engedném meg 65 év felett a képviselőséget.
Ha közösségért akar tenni valaki, számos módja van – önkéntesként.
latyapatya
2018.01.29 21:25 at 21:25
A cikk utolsó mondata a lényeg:
„Túllépni az önös érdeken és a közérdeket helyezni előtérbe.”
Punktum!