Bulvár
Bűnügy! – Visszaélés a gyógyászati segédeszközök felírása körül
Három orvost és két cégvezetőt tartóztattak le legutóbb a gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos ügyekben.
Három orvost és két cégvezetőt tartóztattak le legutóbb a gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos ügyekben- tudatta a Fővárosi Főügyészség közleményben szerdán az MTI-vel.
Letartóztatás?
Az orvosok által felírt vényeken olyan személyek adatai szerepeltek, akiknek az egészségi állapota nem indokolta az ortopéd készítményt, leggyakrabban gyógycipőt. Olyan eset is számtalanszor elfordult, hogy egy páciens nevére mind a két lábra felírták a gyógycipőt, pedig az általában csak egy lábra lett volna indokolt.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2022 novemberétől gyógyászati segédeszközöket gyártó cégek vezetőivel és a velük kapcsolatban álló orvosokkal szemben nyomoz bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt. A nyomozók néhány hete razziát tartottak az ország több pontján, és újabb orvosokat, cégvezetőket hallgattak ki gyanúsítottként.
Az ügyészség többek között indítványozta három orvos és két cégvezető letartóztatását, az elsőfokú bíróság azonban közülük három gyanúsítottal szemben bűnügyi felügyelet rendelt el, kettőt pedig szabadlábra helyezett.
Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen, mivel álláspontja szerint mind az 5 gyanúsított esetében fennállnak a letartóztatás törvényi indokai, különösen a bizonyítás befolyásolásának veszélye. A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék osztotta a főügyészség álláspontját, helyt adott az ügyészi fellebbezésnek, és az elsőfokú döntéseket megváltoztatva elrendelte mind az 5 gyanúsított letartóztatását – közölte a Fővárosi Főügyészség.
Szereposztás szerint
„A bűnszervezetben mindenkinek megvolt a maga szerepe. Az orvosok írták fel a vényeket, többségében olyan emberek adatait felhasználva, akik erről mit sem sejtettek. A beteglistákat – amelyeket általában különböző szociális intézményektől és idősotthonoktól szereztek be – a cégek alkalmazottjai küldték el nekik. Majd az ortopédorvosok érdemi vizsgálat nélkül írták fel a recepteket, azokon különböző gyógyászati segédeszközökkel. A cégek ezeket a termékeket ugyan legyártották, de többségében nem megfelelő minőségben, és a vényeket benyújtva igényelték vissza a NEAK-tól az állami támogatásokat.”
-írta a növekedés.hu.
Friss
- Antifasiszták vonultak a várba a szélsőjobbosok ellen a Kitörés napján
- Vitályos Eszter kormányszóvivő szerint a Direkt36 filmje merénylet, olyan, akár a Fico és a Trump elleni
- Orbán a Puskástól nyúlt idézettel nyitott: “a madridiak rendesek, önzetlen, jó haverok, és ami a legfontosabb, szeretik a focit”
- Na de ‘felsőtízezer’, ‘nemzeti” dolog ez? Ezer milliárdokat mentettek ki az adó alól a magyar befektetők
- Forr a világ körülöttünk, tüntetések Szlovákiában Fico, Szerbiában Vučić ellen – és Magyaroroszág?
- Bécs, Budapest, Rákosrendező – Mini Dubaj helyett 15 perces város
- Szijjártó Péter Rogántól, ‘Zelenszkij bárdolatlanságáig’
- Itt a hétvége, ezt üzenik a csillagok
- Sulyok köztársasági elnökünk 16 embertől megvonta az állampolgárságot, majd utánajárt, miért fontosak a gyökerek
- Lattmann Tamás: már egy gagyi franchise kávézót is ünnepelni kell? Ekkora a córesz, NERtársak?