Ez a nap
Weber: az EP csak a csúcsjelöltek közül választ elnököt az Európai Bizottság élére
Az Európai Parlament (EP) csak az EP-választási csúcsjelöltek közül választ elnököt az Európai Bizottság élére – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje hétfőn Münchenben.
Weber nem Orbán kottájából játszik…..
Pártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) székházában a pártelnök-bajor miniszterelnök Markus Söderrel tartott tájékoztatóján aláhúzta: a brüsszeli bizottság vezetőjének megválasztásán
„az EP-ben nem lesz többség olyan jelölt számára, aki nem volt csúcsjelölt, aki nem mutatta meg arcát és programját, aki nem mutatta be magát az embereknek”.
Az olyan jelöltek, akik mindezt nem tették meg,
„nem kapnak támogatást az EP-ben”
– mondta Manfred Weber, hozzátéve: reméli, hogy a bizottsági elnököt jelölő Európai Tanács – a tagállamok állam-, illetve kormányfőit összefogó EU-s testület – egyetért ezzel az alapelvvel.
Elmondta, hogy már hétfőn megbeszélést kezd az EP szociáldemokrata, liberális és zöldpárti frakciójának vezetőjével. Markus Söder hangsúlyozta:
a CSU teljes mértékben támogatja, hogy Manfred Weber legyen az Európai Bizottság következő elnöke.
Még mindig a Néppárt és a Szociáldemokrata pártcsalád szerezte meg a legtöbb képviselői helyet,
Manfred Weber és Markus Söder egyaránt kiemelte,
hogy a CSU jól szerepelt az EP-választáson, százalékos támogatottságát, szavazóinak számát és EP-képviselői helyeinek számát is növelte.
A CSU az Európai Unió egészét tekintve bekerült a négy legerősebb párt közé, „ezt csinálja utánunk valaki” – húzta alá Manfred Weber, hozzátéve, hogy nagyon örül a Bajorországból érkező „hátszélnek”.
Azonban hátradőlni nem szabad,
hanem ki kell használni a lendületet, meg kell indítani az „átstartolást” – fogalmazott Markus Söder. Kifejtette, hogy a CSU-nak legfőképpen az első szavazók nemzedékét kell jobban megszólítania, a „korszellemet megtestesítő”, erősebb, fiatalosabb, „cool” párttá kell válnia.
Manfred Weber hangsúlyozta, hogy a CSU az EP-választáson „trendfordulót” hajtott végre, a 2017-es német szövetségi parlamenti (Bundestag-) választással és a 2018-as bajor tartományi törvényhozási (Landtag-) választással ellentétben nem zsugorodott, hanem bővült a szavazótábora, ami annak is tulajdonítható, hogy egyértelműen elhatárolódott a bal-, és jobboldali szélsőségektől.
A csak Bajorországban működő párt a szövetségi választási iroda adatai szerint a tartományban leadott szavazatok 40,7 százalékát szerezte meg, szemben az öt évvel ezelőtti EP-választáson elért 40,5 százalékkal.
Ez ugyan csak 0,2 százalékpontos előrelépés, de a szavazatok számát tekintve csaknem 800 ezres növekedés
A pártra a vasárnapi választáson 2,354 millió szavazatot adtak le, 2014-ben pedig 1,567 milliót. Százalékos támogatottsága azért emelkedett a szavazatok számának növekedéséhez képest csekély mértékben, mert a választási részvételi arány jelentősen nőtt, 40,9 százalékról 60,9 százalékra ugrott.
A Németország egészében leadott szavazatokat tekintve a CSU 6,3 százalékot szerzett, ami 1 százalékpontos növekedés az öt évvel korábbi 5,3 százalékhoz képest. A párt így az eddigi 5 helyett 6 képviselőt küld az EP-be.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat