Bulvár
Winkler Róbert felmondott a Totalcarnál – „…te vagy a Totalcar, nem tudsz felmondani!…”

Winkler Róbert augusztus elején az egyik videójában arról beszélt, hogy miután az Index szerkesztőségének nagy része felmondott júliusban, neki is fel kéne mondania az Indamedia-csoporthoz tartozó Totalcarnál.

„…te vagy a Totalcar, nem tudsz felmondani!…”
Húsz év után felmond a Totalcarnál Winkler Róbert autós újságíró, ezt a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében jelentette be hétfőn. A felmondás okairól egyelőre nem közölt részleteket.
„A mai nap se telt hiába: 20 év után elhelyeztem felmondólevelem a Totalcar ügyvezetőjének asztalán – analóg változatban is. (Találgatni nem ér, illetve ér, de nem most mondom el a megfejtést.) Aztán Budaházy mama szkíta boltjában vettem a lányomnak egy kis karikás ostort a gyerekkorbács osztályon, mert nagyon vágyott már rá. Persze nem játszott vele, csak én vágtam hókon magam a garázsban. Jutubé csatornám mindeközben zavartalanul üzemel, mindjárt jön például egy Oktoberfest-csoportteszt.”
Winkler alapítója és főszerkesztője is volt a Totalcar autós portálnak,
amelynek az elmúlt években vezető szerkesztője volt. Bazsó Gáborral együtt a Totalcar című televíziós műsor műsorvezetője is volt, emellett Youtube-csatornáján folyamatosan oszt meg sörteszteket.
„Váratlanul ért a felmondása”
– így reagált a Telexnek Bazsó Gábor Karotta, a Totalcar ügyvezetője Winkler távozására. Hozzátette, Winker nem nyújtott indoklást sem írásban, sem telefonon, amikor Bazsó kereste, miután megkapta a felmondást. Akkor rákérdezett nála, hogy mi lesz a jelenleg is futó Totalcar tévéműsor sorsa, mire Winkler azt mondta,
azt nem érinti a távozása.

Friss
- Az önkényuralom “ellenállási mozgalma”
- Új ATM-ek, új funkciók, minden kicsit egyszerűbb lesz
- Mi van a fekete szivárvány mögött – Milyen álságos indokokkal tiltják be a Pride-ot egyes országokban?
- Tudta, hogy Vitézy Dávid miatt szakadt be a Gubacsi híd járdája? – Szentkirályi Alexandráék tudják és az „okosságot nem félnek használni”
- Magyar György: a Budapesti Büszkeség menete fényesen bizonyította, van élet a Tiszán túl is
- Amire nem árt emlékezni 2026-ban, abban a bizonyos „fülke magányában”
- Az emberi jogok folyamatos megsértése ellen!
- Gábor György: Pilátus Orbánhoz képest egy túlképzett humanista volt, aki legalább rosszul aludt éjszakánként
- Botka László: ha bármilyen retorzió éri dr. Kincsét, az támadás az egész magyar egészségügy és Szeged, a “tudományok városa“ ellen
- Hiszi, nem hiszi? – Napi horoszkóp 2025. július 2., szerda