Orbán, Lázár, Rogán, rezsiszilárd, szijjártócsicskás és a többi pökhendi fideszes alsenki vesztett Hódmezővásárhelyen. Pedig mindent bedobtak Hegedűs Zoltán győzelméért. És mégis megbuktak! A facebookon közös fényképpel...
Hódmezővásárhely! Értitek, nem a budapesti XIII. kerület, nem Szeged, ez még Veszprémnél is nagyobb fordulat. Megint kiderült, van az az ellenszenv, amit nem fordít meg a...
Miközben néztelek tegnap benneteket, a szabadságát frissen kivívó Hódmezővásárhelyen, az azóta már politikailag lemészárolt, az összes Fidesz-tablóról kiretusált-kikapart, valami nevenincs, máris feledésbe merült volt jelölt alpolgármesterrel,...
A vasárnapi hódmezővásárhelyi választási eredményt sokan sokféleképpen értékelik. Vannak örömmámorban úszok, kétkedők, összeesküvéselméletet gyártók, fanyalgók. Sokfélék vagyunk és ez így jó. Az azonban bizton elmondható, hogy...
Szép csillagos volt az ég, az ágyból a kis parasztház még kisebb ablakán át jól látszott a káprázó égitestek sora. Miután mindent megtanult, megette kiporciózott vacsoráját,...
Megvaaaan! És mégis mozog…Legalábbis Vásárhelyen megmozdult a föld. Fölényes, elsöprő győzelem, nemcsak épphogy. Reméltem, de őszintén szólva nem mertem volna fogadni rá. Hiszen Hódmezővásárhely a Fidesz...
Az új nemzeti burzsoázia tagjai közül a legtöbben identitás-hiányuk következtében viselkedési minta hiányban is szenvednek, így azután a legrosszabb hagyományokat követve, régi dzsentrik módjára bánnak a...
Hódmezővásárhely ma polgármestert választ, a tét pedig – amitől a kormánypártok láthatóan rettegnek is – jóval több annál, mintsem, hogy ki üljön a város vezetői székébe....
A pengekerítés lett a magyar társadalom „frigyládája”, „szent tehene”, a fideszizmus kegytárgya. Aki a szent kerítést megsérti, vagy esetleg hozzányúl, ne adja isten, vagy Allah, esetleg...