Nem lehet a civil szervezeteket aszerint listázni, hogy kapnak-e külföldről támogatást – ez teljesen egyértelműen megfogalmazódott az Európai Unió Bíróságának múlt heti döntésében. A Miniszterelnökség államtitkára...
Kálmán Olga kommentálta közösségi oldalán Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtószabadságot érintő kijelentését, amit a szokásos csütörtöki Kormányinfón fejtett ki. A narancs sokszínűsége… „Gulyás Gergely azt...
Vásárhelyi Mária a tőle megszokott éleslátással mutat rá a csapdára, amelybe véleménye szerint belevezette a miniszter a Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatóit. Kész a csapda Én...
Három percben foglalta össze közösségi oldalán Kálmán Olga, hogy mit jelent az Orbán-rendszerben a sajtószabadság. Ha azt gondolja, ez nem az Ön ügye, téved! „Úgy tűnik,...
Olyan elképesztő ütemben követik egymást az aljas őrületek, hogy már arra sem marad időnk, hogy felfogjuk ezeket. Mintha egy elszabadult körhintában ülnénk, amelyet a gépmester nem...
Valami egészen furcsa perverzió a fideszes EP-képviselőknél, hogy szavakban és kirakati szereplésekben rendszerint mást mondanak, mint ahogyan aztán végül cselekszenek. Ráadásul azt hiszik, hogy ezt senki...
A főváros teli van pénzzel, és azt csak értelmesen kell felhasználni – nyilatkozta Orbán Viktor a Lánchíd felújítása kapcsán. A CÖF még ennél is továbbment: nem...
Jó ideje számolom a rendelkezésre álló adatokból, legutóbb pedig a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőt kérdeztem arról, pontosan hány embert küldtek haza a kórházakból és hányan estek el...
Az Alkotmánybíróság szerint „az emberi méltóság korlátozhatatlan magját sérti, ezért az emberi státusz nyilvánvaló́ és súlyos becsmérlésében testet öltő megnyilvánulásnak” tekintette azt, hogy politikusokat megalázó́ módon,...