Blogbazár
Hadházy Ákos: a lélegeztetőgépek beszerzése miatt egészen biztosan börtönbe fognak emberek kerülni!
A lélegeztetőgépek beszerzése miatt egészen biztosan börtönbe fognak emberek kerülni, nem csoda, hogy a kormány még saját törvényeit is felrúgva titkolózik.

Látszólag az országgyűlési képviselőknek joguk van információkat kérni a miniszterektől,
ezért Káslernek feltettem néhány egyszerű kérdést:
konkrétan milyen típusú gépeket vettünk, típusonként hányat és mennyiért.
A „világszínvonalú egészségügy” vezetője
egy Magyar Levente nevű államtitkárocskára bízta a „választ”, aki szerint viszont
Szijjártó Péter a felelős,
legalább ennyit megtudtunk. Mást nem, mert a pökhendi és hazug válasz szerint a parlamentben a miniszter már válaszolt ezekre a kérdésekre. Ezt természetesen nem tette (többek között pont ezért nem járok be és ezért hülyeség a többi kollégának bejárnia- fenntartják a látszatot és közben még így alázhatnak is bennünket)
Nem csodálom persze, hogy félnek és titkolóznak
Két elképesztő szám ugyanis kicsúszott a külügytől: 16000 gépet vettünk 300 milliárdért.
Háromszor beütöttem a számológépbe, mert nem akartam elhinni: ez gépenként majdnem 19 millió forint!!!
Ehhez tudni kell, hogy a járvány előtti egyik legnagyobb és legjobban dokumentált panama is a lélegeztetőgépek beszerzésével történt: az állam mondvacsinált okokkal elutasította az egyik csúcskategóriás gép ajánlatát 2,5 millióért és inkább háromszoros (kb 8,5 millió) áron vettek gépeket magyar csomagolócégektől (akik megveszik külföldön a gépet, becsomagolják és tripla áron eladják). Ez már a közbeszerzési döntőbizottságnak is sok volt, megsemmisítette a döntést. Ezt az EMMI bíróságon megtámadta, elvesztette, és ezért kiírta újra a beszerzést és akkor már „csak” dupla áron, 4,8 millióért vásároltak.
De akkor sem 19 millióért!
Ez majdnem tízszeres túlárazás, de akár százszoros is lehet, ha tudjuk:
a vásárolt „lélegeztetőgépek” közül nagyon sok van, ami egyszerűen nem is lélegeztetőgép, csak a horkolás (ún alvási apnoé) kezelésére szolgáló pár százezres ketyere.
Ezért titkolóznak a legarcátlanabb módon. A levélváltás:
A korábbi beszerzés részletei itt olvashatóak, a 300 milliárdos beszerzésről itt olvashat (ha nem hinné el a fentieket).

Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Csillagok alatt, szerelem előtt – Július első hétvégéjének randihoroszkópja
- Az önkényuralom “ellenállási mozgalma”
- Új ATM-ek, új funkciók, minden kicsit egyszerűbb lesz
- Mi van a fekete szivárvány mögött – Milyen álságos indokokkal tiltják be a Pride-ot egyes országokban?
- Tudta, hogy Vitézy Dávid miatt szakadt be a Gubacsi híd járdája? – Szentkirályi Alexandráék tudják és az „okosságot nem félnek használni”
- Magyar György: a Budapesti Büszkeség menete fényesen bizonyította, van élet a Tiszán túl is
- Amire nem árt emlékezni 2026-ban, abban a bizonyos „fülke magányában”
- Az emberi jogok folyamatos megsértése ellen!
- Gábor György: Pilátus Orbánhoz képest egy túlképzett humanista volt, aki legalább rosszul aludt éjszakánként
- Botka László: ha bármilyen retorzió éri dr. Kincsét, az támadás az egész magyar egészségügy és Szeged, a “tudományok városa“ ellen
Pingback: Nicsak! Csak nem lélegeztetőgépek porosodnak bontatlanul az alagsorban? - Városi Kurír
eeovwravjx
2024.11.07 02:14 at 02:14
Muchas gracias. ?Como puedo iniciar sesion?