Connect with us

Ez a nap

„A családom biztonsága az első” – Visszalépett Újpesten az ellenzék közös polgármesterjelöltje, Szalma Botond

Szalma_Botond
Megosztás

Alig néhány hete jelentette az újpesti ellenzék, hogy egy-emberként áll fel Szalma Botond egykori KDNP-s politikus mögött. Ma reggel viszont érkezett a hír: a politikus visszalép, méghozzá családja biztonságának okán.

Szalma ígéretei

A jelölt (már csak múlt időben) rövidre sikerült szerepvállalása alatt is sok fontos és jó ígéretet tett reménybeli választóinak. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy győzelme esetén a most őt támogató pártok és szervezetek sem számíthatnak különleges elbánásra, vagy „hála-stallumokra”. Szalma  programja egyetlen szóban is megfogalmazható: demokrácia.

A ma reggeli közlemény legfontosabb mondata így szól:

„Mint mindenki más számára, nekem is a családom és a családom biztonsága az első

Azt, hogy emögött a nagyon kemény mondat mögött mi húzódhat meg, csak találgatni lehetne, de nem érdemes, hiszen már az is, hogy le kellett írni, komoly látlelet és kórkép a NER-országáról.

Szalma a közlemény további részében biztosítja az ellenzéki pártokat arról, hogy továbbra is támogatja őket, és az új közös jelölt is számíthat  segítségére. Nincs  irigylésre méltó helyzetben az újpesti ellenzék, hiszen még egy olyan hiteles, pártok felett álló polgármesterjelöltet, mint amilyen a most visszalépett, nagyon nehezen fognak találni.

Így szól szalma Botond, a KDNP-ből kizárt politikus krédója:

Az engem támogató pártoknak ugyanúgy Újpestért kell harcolniuk, mint nekem. A hitünket, a feleségünket és a focicsapatunkat nem cserélgetjük. Újpestet úgy kell vezetni, hogy megpróbáljunk egész Újpestnek jót tenni. Mindenkivel párbeszédre kell törekedni. A közpénzre pedig vigyázni – fogalmazott, a Magyar Hangnak

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük