Popper Péter: a politika bemászik az ágyadba

Boldog karácsonyt! – mondjuk az elkövetkező napokban mind gyakrabban, ám ez leginkább csak üres jókívánság, mert az esetek egyre nagyobb százalékában nem igazán gondoljuk komolyan. 

Nem tiszteljük, nem szeretjük egymást, a segítőkészség lassan nevetséges lesz, a barátságok napról napra felszínesebbek, s családokat sokszor csak a megszokás vagy a lustaság tartja össze. Nem olvasunk, nem járunk színházba, hangversenyre, múzeumba. Vajon miért lettünk érzelmileg ennyire szegények? Hová tűntek az emberi értékek? Erről kérdeztük még a 2000-es évek első felének végén Popper Péter pszichológust, aki 76 évesen távozott közülünk, 2010 áprilisában, pont akkoriban, amikor az Orbán-kormány ismét hatalomra került.

Kelet-Európa őrizte a kultúrát

– A klasszikus humán polgári értékeket – s ebbe beletartozik az olvasás, a színház-, múzeum- és hangverseny-látogatás, de a jóízű értelmiségi viták épp úgy, mint az emberek egymás közötti jó kapcsolata – az elmúlt fél évszázadban a kelet-európai térség őrizte. A legritkább esetben fordul csak elő, hogy mondjuk egy német autónagykereskedő Thomas Mann Varázshegyéről cserélne eszmét a szomszédban lakó milliomos építési vállalkozóval, vagy, hogy az amerikai híradástechnikai cégtulajdonos baráti körben Kirkegardról és Heideggerről vitatkozna. Csak ebben a lenézett keleti régióban volt klasszikus kultúra.

Igen, akármilyen furcsa, a szocializmus értelmisége őrizte a klasszikus – vagy divatos szóval élve polgári – értékeket. Itt hallgattak Schubertet és Beethovent, itt sziszegtek az avantgarde elleni fellépések miatt, s itt ismerkedtek vele nagy titokban. Itt fogyott el pillanatok alatt a Nagyvilág vagy a Kortárs, itt álltak hosszú sorok egy-egy Miller- vagy Williams-dráma bemutatásakor a Vígszínház pénztára előtt, itt volt értéke az író, a költő szavának.

Emlékszem, amikor az egykor volt Szovjetunióban aspirantúrára jártam a Lomonoszov Egyetemre, kötelezően részt kellett venni az ateista kör foglalkozásain. Utána pedig összegyűltünk az egyik kollégiumi szobában, körbeültünk a padlón, s némi vodka társaságában megvitattuk, van-e isten. Igen… a tartalmas beszélgetések… Most azonban már nálunk is tönkremennek, megszűnnek ezek az értékek.

– Ismerjük az okát?

– Mammon uralma. Tudja, Izraelben tanítottam három évig. Döbbenten tapasztaltam, hogy még a régi, jó ismerősökkel sem lehetett másról beszélni, csak a pénzről- mondja Popper Péter. Amerikában hasonló volt a helyzet. Csak felszínes, érdektelen témákról, vagy pénzről, politikáról csevegnek a partikon. Először haragudtam emiatt, aztán rájöttem, hogy ez butaság. Respektálhatóak az efféle elzárkózások, hiszen az embereknek egyetlen biztonsági forrásuk van, és ez a pénz. Társadalmilag hasznosítható tudást akarsz biztosítani a gyermekednek? Csak pénzkérdés! Meg akarod őrizni az egészségedet, az életedet? Jó orvosra van szükséged. Ez is csak pénzkérdés.

Mammon szelleme más értelmet kap a polgári kultúra és a pénz világában. Amerikában azt mondják, az idő pénz, vagyis, időre van szükségem, hogy pénzt keressek. Az igazi polgár fordítva gondolkozik, szerinte a pénz idő, azaz arra kell a pénz, hogy legyen időm olvasni, zenét hallgatni, elmélyülni valami érdekes kérdés boncolásában.

– Tehát a pénz az isten, mely minket vezet. Mert hiszen mindegy, hogy miért, így is, úgy is szükség van rá. Akkor pedig mi vagyunk túl pesszimisták, rosszul látjuk a helyzetet. Talán igazuk van azoknak, akik a pozitív gondolkodást hiányolják.

– Ez egyszerűen hazugság, visszaélés. Butítják a népet a keep smilinggal. Nyugaton azt tartják, semmi közük az egyes ember magánéletéhez, s az otthoni bajokat nem lehet továbbadni. Nálunk, ha valakinek rosszul sikerült az éjszakája, rendszerint bosszút áll másnap egy vétlenen, aki természetesen továbbadja. Így rugdaljuk egymást, és úgy tartjuk, jogosan.

Nyugaton, vagy Amerikában sértésnek számít, ha valaki betegségről, gondról beszél

Triviálisan szólva, ez legalább akkora tapintatlanság, mint ha a kedves vendég hangosan büfögne. Intim témákról ott hallgatni kell, mert tragikumfóbiájuk van az embereknek. Ennek a pszichológusok örülnek, mert ott úgy van mindenkinek pszichológusa, mint nálunk nőgyógyásza, fogorvosa vagy ügyvédje. A pszichológust pedig azért fizetik, hogy legyen, akivel el tudnak beszélgetni az élet sötét oldalairól. Az ott elhangzottak a négy fal között maradnak, mert kifele viszont minden szép és sikeres.

Ez a szemlélet már elöntötte a magyar könyvpiacot is. Tele vannak az üzletek olyan könyvekkel, hogy miként legyünk gazdagok, hogy őrizzük meg a fiatalságot, szépséget, egészséget, hogy fogjunk férjet, feleséget, mi a sikeresség titka. Mind azt sugallja, hogy hazudd pozitívvá életed negatív dolgait. Az egyik könyvben, ami az elhagyott nőknek szól, azt javasolják vigasz gyanánt: gondoljon arra a magányos nő, hogy most legalább nem zavarja a nyugodt alvásban, hogy a dupla hitvesi ágyon valaki horkol mellette. Ez szerintem nem pozitív gondolkodás, hanem vicc!

– Akkor gyakorlatilag nem is létezik valódi pozitív gondolkodás?

– Dehogynem! Mondok rá egy példát. Keleten szokásuk volt a filozófusoknak valamilyen hulla fölött merengeni, gondolkozni az élet mulandóságáról. Egyszer így ült Buddha tanítványaival egy kutya teteme körül, hangzik Popper Péter tanítása. A tanítványok fintorogtak, hogy milyen büdös, undorító. Buddha így válaszolt: viszont nézzétek, milyen gyönyörű fehérek a fogai!

A létezőt fölösleges bizonygatni

– Kissé elkalandoztunk. Miért feledkezünk hát meg mostanában egymás szeretetéről, megbecsüléséről, a tisztességről, a segítőkészségről?

– Manapság az emberi értékek egyszerűen akadályozzák a társadalmi érvényesülést. A tisztesség, az érzelmi gazdagság nem tartozik a társadalmilag megbecsült tulajdonságok közé. Sőt, az előbbi kifejezetten rossz üzlet. Akinek erkölcsi értékei vannak, s eszerint kíván élni, az hátrányos helyzetbe kerül. Félreértés ne essék, én a valóban így gondolkodókról beszélek, s nem azokról, akik a szómágiát alkalmazzák: ha dumálok róla, akkor becsületes vagyok. Én például mindig arra figyelek, mit bizonygat nagyon egy párt, a kormány, vagy akár az ellenzék. Ugyanis a létezőt fölösleges bizonygatni. Csak a bizonytalan ember bizonygat, amitől azonban rögtön üressé válik az egész, hiszen nincs mögötte tartalom.

– S ilyet mostanában gyakran hallani: én utáltam a szocializmust, párttag voltam de csak kényszerből, a történelmet pedig meghamisították, mert azok voltak a jók, akikről a komcsik azt írták, hogy jók és fordítva. Rendes emberek voltak a csendőrök s az volt Bárdossy és Horthy is – s még lehetne sorolni az elképesztő példákat.

– Egy ember vagy egy társadalom lelki épsége – Romain Roland szavaival – a megtörténtek vállalásától függ. Aki megtagadja önmagát, múltját, cselekedeteit, az előbb-utóbb egyszerűen szétesik. Pilinszky azt írta, hogy a végítéletnél táblán akasztják a nyakadba mindazt, amit életed során cselekedtél, s abban a történetben szigorúan a szó szerinti igazság lesz. S ez igaz a társadalomra is, mert az utókor sem a megszépített cselekedetek, hanem a csupasz valóság alapján mond majd ítéletet. Csendőrség, Bárdossy… Nem lehet 20-40-60 évenként megtagadni a múltat.

Tudja, hosszú ideig éltem Angliában, de egyszer sem találkoztam azzal, hogy az angol sorskérdéssel, az angolok küldetésével, vagy azzal foglalkoztak volna, hogy mit jelent angolnak lenni. A Westminsterben ott lóg Anglia valamennyi királyának a portréja, függetlenül attól, hogy az uralkodása hasznos vagy káros volt-e Angliának, háborúzni kellett, vagy békében, jólétben teltek országlása alatt az évek. Ugyanígy, minden megkülönböztetés nélkül állították ki az összes miniszterelnökük arcképét, mert vállalják mindegyiküket, hiszen így vagy úgy alakították a történelmüket. Viszont nincs is identitászavaruk a briteknek.

Washingtonban, a polgárháborúban győztes Északon, múzeumot rendeztek be a vesztes Dél főparancsnokának, Lee tábornoknak. Azt hiszem, nem kell magyarázni a „miért”-et. Éppen az a mai magyar társadalom legnagyobb baja, hogy hol ezért, hol azért, hol ilyen, hol olyan nézőpont alapján, de mindig megtagadja a múltat.

A mi politikusaink azt hiszik, hogy legalábbis ők a Megváltó kis- vagy nagyinasai

– A mindennapjaink valóban azt bizonyítják, hogy végre tanulnunk kellene a demokráciát.

– Nem ártana. Sokkal nyugodtabban élnénk. Angliában nem tartják például hazaárulónak az ellenzéket, s aki más párt tagja vagy másként gondolkozik, az sohasem ellenség. Legföljebb ellenfél a parlamentben, de a falakon kívül akár még jó barát is lehet, akivel legföljebb egy pohár whisky mellett vitatkoznak egy jót az eltérő nézeteik alapján. Az a baj, hogy nálunk a politikusok misszióként fogják föl politikusi mivoltukat, s – tisztelet a kevés kivételnek – azt hiszik, hogy legalábbis ők a Megváltó kis- vagy nagyinasai. Sok köztük a dilettáns, aki éppen ezért bizonytalan, és mint ilyen, túlértékeli önmagát. S minél bizonytalanabb, annál agresszívebb. A másik pedig, ha nem úgy gondolkodik mint ő, akkor rossz, gonosz, pusztító, vesznie kell, tűnjön el a süllyesztőben, legyen akármilyen jó szakember is.

Az emberiség nagy tanítói – Jézus, Buddha, Mohamed és a többiek – nem véletlenül féltették ugyanattól a három dologtól az emberiséget: a hatalomtól, a pénztől és a kritikátlan szextől. A pénz és a hatalom tönkreteszi az ember karakterét, más személyiség lesz belőle. Anatole France-nak van egy regénye, a Lázadó angyalok. Arról szól, hogy az angyalok megunják Isten uralmát és inkább Lucifert szeretnék a trónra. A hívek szervezkednek, ám amikor elérkezik a döntő csata napja, Lucifer nincs sehol. Végül a pokolban találják meg, ahol eszik, iszik, zenét hallgat és egy szép nőt ölelget. Hívják, hogy álljon a seregei élére, ám ő nemet mond, meggondolta magát. A miértre pedig így válaszol: „Ha győznék, attól kezdve én volnék az Isten, és soha többé nem lennék Lucifer…”

– Azt mondják, nyugaton sokan azt sem tudják, ki a miniszterelnök, melyik politikus milyen párti. Nekünk meg másról sem szól az életünk.

– Túl sokáig éltünk totális rendszerben és ez mély nyomokat hagyott. Még azok sem tudnak tőle szabadulni, akiknek pedig a kora indokolhatná. Nálunk a politika bemászik az ágyadba, érted jön, magával rángat, nem lehetsz közömbös. Beleszól a gondolkodásodba, mert érdekli, hogy jársz-e templomba, s az is, hogy melyikbe. Belegázol az egzisztenciádba és széttiporja. S hogy mit tehetünk? Nem szabad belehalni.

Túl kell élni, s talán egyszer még nálunk is lesz Anglia…

Popperék Orbánról

Az ország védelmében