Connect with us

Kerítésen innen

Iványi Gábor: Még az is elképzelhető, hogy az alacsonyabb rangú papok között is jócskán akad ellenzéki…

Iványi Gábor: ki kéne végre keveredni a félelem alantas sarából
2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

”  „ez már régi dolog, a mulatóhelyen is annak húzzák, aki a bankót a prímás homlokához nyomja vagy belefűzi a vonójába”.

Szerinte jól látszott ez például az evangélikusoknál. Mivel ők halkan és kritikusabban szólaltak meg menekültügyben, ezért tavaly a reformáció évében nem is kaptak volna semmiféle támogatást és úgy nézett ki, hogy még azokat a vállalásaikat sem tudják megvalósítani, amire volt kormányzati ígéret:

 

„Később el kellett mennie Gáncs Péter püspöknek Canossa-járásra, amiről megjelent egy fotó, amint kockás ingben fogadta őt a miniszterelnök.”

Ne lopj!!!!

Az egyházak többségének a vezetői kénytelenek megalkudni:

” „Nem megszólalni, sőt hálát rebegni akkor, amikor a kormányfő kivesz a zsebből százmilliárdokat és azt saját úri kedve szerint szétosztogatja, az egy szörnyű együttműködés a Ne lopj! törvénynek a megszegésében. Az egyházak jelenlegi állapotukban (fogyatkozó számú híveikkel) aligha lennének életképesek a bőkezű kormányzati támogatások nélkül”,  ehhez még hozzátette, jól jellemezve a mai helyzetet:

”  A gigaberuházások, például a miniszterelnök gyülekezetének fejlesztése nem arról szólnak, hogy az egyház nő, és meg kell nagyobbítani a templomot, hanem olyan „rongyrázás” zajlik, mint a „nem mérhető futballteljesítményünkhöz semmiképpen nem társítható stadionépítési láz”.

[mnky_ads id=”10552″

Még az is elképzelhető, hogy az alacsonyabb rangú papok között is jócskán akad „ellenzéki”, de az ő hangjuk ma még nem hallatszik igazán. Bár paphiány van, de éppen ezért egy bátrabb plébános könnyen találhatja magát egy isten háta mögötti helyen, ahol „nagyobb szükség” van a szolgálatára:

” „Hajdan az állami egyházügyi hivatal szólt bele ebbe, most pedig az várja el, aki az egykori hivatal székházában van, a Lendvay utcában. Ez pedig a Fidesz. Most onnan jönnek az utasítások”

 

Iványi hangsúlyozta,jótékony hatása lenne  annak, ha a sarkukra állnának a lelkipásztorok, és a kártékony folyamatokkal szemben világos beszédet kellene képviselnie akkor is, ha ezért elküldik, és esetleg be kell állnia a közmunkások közé:

” „Ha Szókratésznek nem volt olyan nagy probléma, hogy árufeltöltő legyen a piacon, egy lelkipásztornak sem a világvége, hogy közmunkások között vagy más helyen találkozik az emberekkel. Mert az elhívás erről szól, hogy bárhol találja meg az elveszetteket és vezesse a célba őket”

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük