Connect with us

Ez a nap

Mi lesz a pártokkal, ha nem fizetik ki az ÁSZ-büntetést?

Megosztás

Több ellenzéki párt is jelezte: nem fizeti be az Állami Számvevőszék által kiszabott, szerintük törvénytelen büntetést. Azt ezért a NAV-nak kell majd behajtania, de még nem tudják, hogyan és mikor fog ez történni.

Az ÁSZ döntése ellen fellebbezésnek nincs helye, de a pártok vizsgálják a jogi lehetőségeket: közigazgatási bírósághoz, Alkotmánybírósághoz és nemzetközi jogi fórumhoz is fordulnának, de csak azután, hogy lépett az adóhatóság.

Január elején közölte az LMP, majd néhány nappal később a DK, és tegnap a Jobbik is, hogy nem fizetik be az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által kiszabott büntetéseket. Mindhárom párt esetében azt kifogásolta az ÁSZ, hogy a piaci árnál olcsóbban vettek igénybe valamilyen szolgáltatást. Ezt persze nem vizsgálják a Fidesz esetében…

A pártok azzal érvelnek, hogy ugyanolyan feltételekkel szerződtek, mint a korábbi években, amelyeket előzőleg az ÁSZ teljesen rendben talált. Az ÁSZ szerint viszont pont ez a probléma, ugyanis idő közben felmentek az ingatlanok bérleti díjai.

Az ÁSZ 8,8 millió forintra büntette meg az LMP-t, a DK-t 16 millióra, a Jobbikot pedig 662 millióra. Ezek úgy jönnek össze, hogy az ÁSZ szerint az LMP 4,4 millióval, a DK 8 millióval, a Jobbik pedig 331 millióval olcsóbban vett igénybe piaci szolgáltatásokat.

Az Államkincstár közlése szerint a költségvetési támogatásokból csak 2018. július 1-től kezdik levonni az összegeket, és ha kérik a pártok, az is lehet, hogy csak részletekben.

Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy mi történik pontosan, ha a pártok nem fizetik ki az ÁSZ által meghatározott összeget. (Nyáron az MSZP-t is megbüntette az ÁSZ 3,1 millió forintra, amit a szocialisták akkor kérdés nélkül befizettek.)

A törvény szerint ha egy párt nem fizeti be az Államkincstárnak a kiszabott összeget, akkor azt a NAV hajthatja be rajta. “Jogi szempontból még sok minden bizonytalan” – mondta az Indexnek Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője. Szerinte a 4,4 milliót a NAV fogja behajtani, de még nem tudják, pontosan hogyan és mikor. Az viszont biztosnak tűnik, hogy a NAV-behajtással kapcsolatban közigazgatási pert fog indítani a párt, de először az adóhatóságnak kell lépnie.

Molnár Csaba, a DK alelnöke azt mondta az ÁSZ-büntetésekkel kapcsolatban a Hír TV-ben, hogy az ÁSZ szerint ők is a piaci ár alatt béreltek irodát, de azt már nem közölte a Számvevőszék, hogy melyikről van szó. „Úgy bírságolnak meg minket 16 millió forintra, hogy nem mondják meg, hogy mit követtünk el. Fogalmunk nincs, nem tudjuk, hogy ez egy budapesti, pécsi vagy szegedi, egy most bérelt vagy öt éve bérelt iroda. Egy iroda vagy tíz iroda. Semmit! Kaptunk egy határozatot, hogy fizessünk, és nem mondják meg, hogy miért. Egészen elképesztő” – nyilatkozta Molnár.

Ha nem fizetnek, akkor a NAV elkezdi behajtani rajtuk a büntetést, inkasszózza a párt számláit, lefoglalja és elárverezi a vagyontárgyaikat, ez pedig még jobban ellehetetleníti a párt kampányát, mint hogy a bírság részeként nem kapnak állami támogatást – nyilatkozta korábban Schön Péter, a Jobbik gazdasági igazgatója.

Frissítés: haladékot kérhetnek a pártok

Féléves felkészülési időszakot biztosít, kérelemre részletfizetési lehetőséget ajánl fel – július 1-i kezdettel – a Magyar Államkincstár a tiltott támogatást elfogadó és a szabálytalanul gazdálkodó pártoknak – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.

A közlemény szerint az érintett pártok számvevőszéki vizsgálatával kapcsolatban a nemzetgazdasági miniszter egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Magyar Államkincstár vezetőivel.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapítását követően a tiltott párttámogatásnak megfelelő összeget az érintett pártoknak kell befizetniük, az ennek megfelelő összegű büntetés érvényesítése a Magyar Államkincstár feladata – írták.

A nemzetgazdasági miniszter azt javasolta a NAV-nak, hogy mindezek figyelembe vételével ne indítson behajtási eljárást és ne érvényesítsen inkasszót az országgyűlési választásokat megelőzően, így az ÁSZ által előírt fizetési kötelezettségek a pártok választások előtti költségvetési gazdálkodását és a kampány támogatásokat nem érintik – írták.

Hangsúlyozták, hogy a törvényeket mindenkinek be kell tartani, a politikai pártoknak is, a törvénysértés következménye alól felmentést adni senkinek nem lehet.

„Az érintett politikai pártokat felszólítjuk arra, hogy a törvénytelen gazdálkodás miatti befizetési kötelezettségek ütemezéséről, a részletfizetés rendjéről kezdeményezzenek egyeztetést a Magyar Államkincstárral, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal” – áll a közleményben.

(Forrás: Index, MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük