Connect with us

Sport

Tótka újabb lépése a négyes felé, Bodonyi élete formájában

Megosztás

Pénteken kajak egyesben a férfiaknál Tótka Sándor, a nőknél pedig Bodonyi Dóra győzött a szegedi rangsoroló versenyen, amely arról hivatott dönteni, hogy a tavalyi világbajnoki résztvevők mellett kik indulnak még B egységként a jövő heti, szegedi Világkupán.

A délutáni felnőtt döntők a női kajak egyes 500 méterrel indultak, az olimpiai számban Takács Tamara hiába jutott be a döntőbe, ott nem állt rajthoz. A tavalyi Európa-bajnok távollétében az eddig hosszabb távokon bizonyított Bodonyi Dóra győzött a sérüléséből visszatért Kárász Anna és Pupp Noémi előtt.

„Nagyon elégedett vagyok a pályával. Jól elkaptam a rajtot, aminek nagyon örültem, mert ha nem tudok jól eljönni, akkor hajlamos vagyok utána kapkodni. A vége nagyon fájt, de 500-on ez előfordul. Kezdem megszokni ezt a rövidebb távot, Tokióig még van három évem, és úgy érzem, hogy életem legjobb formájában vagyok” – mondta Bodonyi Dóra.

A férfi kajak egyes 200 métert Tótka Sándor nyerte, aki csütörtökön 400 egyesben második lett, így szinte biztosan ott lesz majd a Világkupán induló két 500 méteres négyes egyikében.

„A versenyszellem mindig meghozza a jó formát, ma már sokkal jobban éreztem magam, mint tegnap – utalt Tótka Sándor arra, hogy csütörtökön nem érezte jó formában magát a 400 egyes alatt. – Odafigyeltem arra, hogy az elő- és középfutamban ne hajtsam ki magam, mert korábban már belebuktam ebbe. Nem készültünk erre a 200-ra, csak nosztalgiából indultam el, és azért, mert szeretek versenyezni. Az utolsó 20 méteren elkezdtek az izmaim lemerevedni, ezért lassultam be, és nem azért, mert kiengedtem – mindig megtisztelem az ellenfeleimet a döntőben, és végigmegyek a pályán. Két négyes indul a Világkupákon és az Európa-bajnokságon, az nyolc ember, talán lesz helyem valahol.”

A világbajnokok sorát felvonultató sprintszámban Birkás Balázs lett a második Dudás Miklós előtt, utóbbi versenyző 400 egyesben is harmadik lett, így az ő helye is egyre biztosabb a négyesben.

Női kajak kettes 500 méteren csupán öt egység indult el a döntőben

Takács Tamara itt már rajthoz állt, és meg is nyerte a számot Vad Ninettával. A Hagymási Réka, Szabó Viktória Ágnes és a Douchev-Janics Natasa, Bordács Blanka kettős lett a harmadik.

„Nekem ez volt az első pályám ma, szóval nagyon fájt. Tamival fél évig nem eveztünk együtt, szinte nem is találkoztunk, most ültünk össze először, de olyan volt, mintha ki sem szálltunk volna a hajóból” – mondta Vad Ninetta korábbi és jelenlegi párostársáról.

„Nekem is olyan volt, mintha ki sem szálltunk volna a hajóból. A rajtunk is jól sikerült, a közepét is megoldottuk, élveztük ezt a pályát. Ezért sem álltam oda ma az 500 egyes döntőjében, mert nem akartam elfáradni, a Világkupán ugyanis az 500 páros a fix számunk, és meg akartuk mutatni, hogy az most is mi vagyunk a legjobbak ebben a számban” – fogalmazott Takács Tamara.

A fentiekhez hasonlóan ugyancsak olimpiai szám lesz már Tokióban a női kenu 500 páros, ahol a Devecseriné Takács Kincső, Balla Virág Európa-bajnok kettős senkitől sem zavartatva nyert.

A férfiak 1000 méteres kenu kettes számában a világbajnok Mike Róbert betegsége miatt a Mike, Korisánszky páros nem tudott odaállni a rajthoz, távollétükben pedig a fiatal Némedi Konrád, Lelovics Dávid egység győzött. Férfi kajak kettes 1000 méteren a Somorácz Tamás, Mozgi Milán páros nyert.

Férfiak

K-1 200 m:
1. Tótka Sándor (UTE) 34.492 mp
2. Birkás Balázs (NKM Szeged) 34.697
3. Dudás Miklós (FÉMALK BOMBA) 34.847

K-2 1000 m:
1. Somorácz Tamás, Mozgi Milán (ASE, Graboplast Győr) 3:08.412 p
2. Kugler Attila, Gacsal Ákos (Szolnok KKK, Graboplast Győr) 3:08.762
3. Kammerer Zoltán, Erdőssy Csaba (Graboplast Győr) 3:10.892

C-2 1000 m:
1. Némedi Konrád, Lelovics Dávid (KSI SE, UTE) 3:35.346
2. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám (Dunaferr, UTE) 3:36.641
3. Szőke Attila, Slihoczki Ádám (Lágymányos, Dunaferr) 3:36.746

Nők

K-1 500 m:
1. Bodonyi Dóra (Szolnok KKK) 1:47.734 p
2. Kárász Anna (NKM Szeged) 1:48.499
3. Pupp Noémi (ASE) 1:49.119

K-2 500 m:
1. Vad Ninetta, Takács Tamara (Vasas) 1:39.410 p
2. Hagymási Réka, Szabó Ágnes (BHSE, KSI SE) 1:42.230
3. Douchev-Janics Natasa, Bordács Blanka (Graboplast Győr) 1:43.995

C-2 500 m:
1. Devecseriné Takács Kincső, Balla Virág (Graboplast Győr) 1:57.014 p
2. Bragato Giada, Kisbán Zsófia (Tiszaújvárosi KKSE, Lágymányos) 2:01.089
3. Nagy Bianka, Molnár Csenge (NKM Szeged) 2:02.414

Forrás: MKKSZ/MTI

Molnár Péter nyert 400 méteren

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük