Ez a nap
Az ÁSZ minden ellenzéki pártnak odacsap – A Fidesz meg a KDNP maga a tökély
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tájékoztatása szerint a Párbeszéd, az LMP és az MSZP is működéséhez a jogszabályt megsértve, jogi személytől tiltott, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el.
Az ÁSZ csütörtöki közleményében azt írta: befejezte a három párt 2015-2016-ra vonatkozó ellenőrzését. A politikai élet tisztasága érdekében különösen indokolt a pártok gazdálkodásának ellenőrzése. Az ellenőrzések célja annak értékelése volt, hogy a közzétett pénzügyi kimutatások megfeleltek-e a törvényi előírásoknak, a könyvvezetésben és gazdálkodásban betartották-e a vonatkozó jogszabályi és belső előírásokat – olvasható a közleményben.
Mint írták, az ellenőrzésnél az ÁSZ értékelte a párttörvény 2014. január 1-től hatályos, a tiltott vagyoni hozzájárulásokra vonatkozó törvényi előírások betartását. Tiltott vagyoni hozzájárulásnak minősül, ha egy párt a mindenki számára elérhető árnál lényegesen olcsóbban vesz igénybe vagy rendel meg szolgáltatásokat. A törvény arról is rendelkezik, hogy ha a vagyoni hozzájárulást nem pénzben nyújtották, a párt köteles meghatározni az értékét.
A Párbeszéd ellenőrzéséről közölték: a párt gazdálkodásának szabályozási környezetét nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően alakította ki, nem teremtette meg az átlátható és ellenőrizhető gazdálkodás alapjait a közpénzekkel. Az ÁSZ megállapította, hogy a párt gazdálkodására vonatkozó számviteli keretek kialakítása és a belső szabályozások tartalma nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, így a párt nem teremtette meg az átlátható és ellenőrizhető gazdálkodás alapjait a közpénzekkel. A Párbeszéd ellenőrzési rendszere nem az előírásoknak megfelelően működött. A 2015. és 2016. évi pénzügyi kimutatásokat nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően készítették el.
Az ÁSZ megállapította, hogy a Párbeszéd a törvényi előírás ellenére nem végezte el a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások törvényben előírt értékelését. Az ÁSZ szerint a párt 2015-2016-ban 7 millió 525 ezer forint értékben nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől kedvezményes ingatlanbérlet, valamint kedvezményes politikai hirdetési szolgáltatás formájában.
Az ÁSZ a jelentésében a Párbeszéd társelnökeinek tíz javaslatot fogalmazott meg, amelyre 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.
Az LMP ellenőrzéséről az ÁSZ azt írta: megállapították, hogy a párt gazdálkodására vonatkozó számviteli keretek kialakítása és a belső szabályozások tartalma nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, így a párt nem teremtette meg az átlátható és ellenőrizhető gazdálkodás alapjait a közpénzekkel. Az LMP ellenőrzési rendszere nem az előírásoknak megfelelően működött.
Az LMP a 2015. évi és a 2016. évi pénzügyi kimutatásait nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően készítette el. Az LMP a törvényi előírás ellenére nem végezte el a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások törvényben előírt értékelését. Az ÁSZ szerint a párt 2015-2016-ban 4 millió 420 ezer forint értékben tiltott, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől kedvezményes ingatlanbérlet formájában.
Az ÁSZ a jelentésében az LMP társelnökeinek 11 javaslatot fogalmazott meg, amelyre 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.
Az MSZP ellenőrzéséről azt írták: a Magyar Szocialista Párt gazdálkodására vonatkozó számviteli keretek kialakítása és a belső szabályozások megfeleltek a jogszabályi előírásoknak. A párt könyvvezetési, nyilvántartási rendszerét és ellenőrzési rendszerét azonban nem az előírásoknak megfelelően működtette. Az MSZP a 2015. évi és a 2016. évi pénzügyi kimutatásait nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően készítette el, ezzel nem biztosította gazdálkodásának áttekinthetőségét. A kiadások kifizetése során a párt elmulasztotta az utalványozást, és nem hivatkozott a könyvviteli számlákra, így nem gazdálkodott a közpénzekkel átlátható és ellenőrizhető módon
Az ÁSZ tájékoztatása szerint az MSZP a törvényi előírás ellenére nem végezte el a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások törvényben előírt értékelését. Azt állapította meg, hogy a párt 2015-2016-ban 2 millió 25 ezer forint értékben tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől kedvezményes ingatlanbérlet formájában.
Az ÁSZ a jelentésében az MSZP elnökének tíz javaslatot fogalmazott meg, amelyre 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat