Kerítésen innen
2 hete a „Dicsőség és becsület” rend II. fokozatának boldog tulaja Semjén Zsolt, de nem dicsekedett vele
Az amúgy nem a szerénységéről híres-hírhedt Semjén Zsolt elfelejtette nagydobra verni a megtiszteltetést, ami szeptember 13-án érte.
A Magyar Ortodox Egyházmegye honlapján fellelhető hír szerint a miniszterelnök-helyettes szeptember 13-án, a magyar kormány épületében (hogy ez pontosan melyik, nem részletezték) kapta meg a „Dicsőség és becsület” rend II. fokozatát.
Semjén Zsoltnak Hilarion Budapest-magyarországi metropolita adta át a kitüntetést
– írja a hvg.hu.
Kirill pátriárka az „ötletgazda”
A magas kitüntetésre Kirill Moszkva és egész Rusz pátriárkája találta méltónak a magyar politikust, elismerve ezzel a Budapest-magyarországi Egyházmegye részére nyújtott segítségét és megemlékezve hatvanadik születésnapjáról.
„Hosszú évek óta igen közeli munkatársa Orbán Viktor miniszterelnöknek, vezeti a Kereszténydemokrata Néppártot, és a Fidesszel szövetségben komoly szerepe van Magyarország fejlődésében, gondot visel arra, hogy a keresztény spirituális értékek továbbra is az ország fejlődésének és a nép jólétének az alapját képezzék”
– írta köszöntőjében Hilarion metropolita.
A kitüntetett „őszintén hálás”
Semjén Zsolt válaszában őszinte háláját fejezte ki az Orosz Ortodox Egyház elöljárójának, és azt hangsúlyozta, hogy az ország javára végzett tevékenységére úgy tekint, mint Krisztus szolgálatára.
A „Dicsőség és becsület” rendről….
A „Dicsőség és becsület” rendet 2004-ben alapították II. Alekszij pátriárka és az Orosz Ortodox Egyház Szent Szinódusa határozatával.
A kitüntetést általában állam- és kormányfőknek, nemzetközi és kormányközi szervezetek vezetőinek, egyházak és felekezetek vezetőinek, kiemelkedő állam- és közéleti személyiségeknek ítélik oda “az egyházközi és vallásközi együttműködéshez, a béke és a népek közötti barátság erősítéséhez való jelentős hozzájárulásukért”.
A rend három fokozatú, Semjén Zsolt a II. fokozatot kapta – a II. és a III. fokozat egyébként csak 2009 óta létezik, addig egyféle létezett belőle.
A kitüntetéssel egy csillag, szalag és oklevél jár. A mellre tűzhető és a nyakba akasztható típusok ezüstből készültek, aranyozással, zománctechnológiával és egy galambot ábrázolnak, amelynek csőrében egy olajág van.
„Dicsőség és tisztelet a jót cselekvőnek”
A medálon a rend mottója – Pál apostol szavai: „Dicsőség és tisztelet a jót cselekvőnek” olvasható. Brüsszel azzal vádolja Kirillt, hogy aktívan támogatja Oroszország Ukrajna elleni invázióját, valamint az orosz elnök propagandáját terjeszti. Kirill egy korábbi prédikációjában azt mondta, Oroszország nem támadott meg senkit és nem is akart háborút, csupán határait védte.
Fotó: Cseri László
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?Megosztás Kocsis Máté, akit jelenleg Fidesz frakcióvezető beosztásában tartunk el, „ma született csecsemő”-szerű felháborodásának adott hangot. Az hozta ki a sodrából a politikust, hogy Magyar Péter részvényeladása révén 70 millió forint nyereségre tett szert. Szerinte ez bődületes impertinencia, sőt tisztességtelen dolog és, hogy mindezt -mármint az ügyletet- 1 óra leforgása alatt vitte végbe, na, az… További információ: Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk PusztaputyisztánMegosztás „Viktor ma ezt írta ki az oldalára 1989-re utalva „Az oroszokat hazaküldtük. Egy birodalmat már meglékeltünk. Most jön a második – már ha Brüsszel birodalomnak képzeli magát.” No, akkor nézzük, hogy valójában mi történt és mi történik!” – kezdte közösségi oldala bejegyzését Perintfalvi Rita teológus, közíró. „1) A Szovjetunió 1945-ben megszállt minket tankokkal, ide… További információ: Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….Megosztás Ami ingyen van, -hiába ígér mást nagy elánnal a regnáló magyar kormány összes megszólalója a „fejétől az utolsó talpasig”- annak az árát az egyenlet végén mi, mindannyian fizetjük meg. Tényleg bevesszük, hogy 2012 óta mindennek sokszorozódott az ára, kivéve a víz- és csatornahálózat üzemeltetését? Legatyásodva… Újabb csőtörés miatt most már ötödik napja nincs víz… További információ: ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezétMegosztás Mint Golda 1973-ban – most Netanjahunak is itt az ideje, hogy szilárdan ellen álljon az USA elnöke nyomásának. A jom kipuri háború alatt Golda Meir elutasította a korai tűzszüneti felhívásokat. Most a globális nyomás és a növekvő fenyegetések közepette, Netanjahu hasonló választással néz szembe Iránnal való konfliktusában – írja elemzésében az izraeli Ynet news… További információ: Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-ErzsébetvárosbanMegosztás Belső-Erzsébetvárosban jelentősen megváltozik a közlekedés június 22-től, vasárnaptól, tudatta a BKK. Több utca-szakaszt csak gyalog és kerékpárral közlekedve vehetnek majd igénybe, bizonyos utcákba csak engedéllyel lehet majd behajtani, valamint több helyen is megváltozik a jelenleg érvényben lévő haladási irány. A nyár végéig tartó tesztidőszak után a szakemberek a tapasztalatok és a beérkezett visszajelzések alapján alakítják… További információ: A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
Szerző
Friss
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát