Connect with us

Kerítésen innen

2020 Magyarország: sokan nem a koronavírustól félnek, hanem, hogy nem tudnak enni adni a gyerekeknek!

Megosztás

Debrecenben rendszeresen tart ételosztást a rászorulóknak az “Egy morzsányi szeretet Debrecenben” facebook csoport és az őket segítő civilek.


A koronavírus közbeszólt….

Debrecenben az elmúlt hét szombatján nem tudtuk a rendszeresen megrendezett Morzsapartit megtartani. A vírus miatt határozatlan időre fel kellett függeszteni a karitatív akciókat – mondta el Lipcsei Andrea, a közösségi oldal létrehozója.

Az adományozók közül többen jelezték, hogy

csak érte kell menni a „szállítmánynak”.

Ma így is tettem, természetesen minden óvintézkedést betartva, előre csomagolva pakoltam be az ennivalót, egy pékség felajánlását.

Egy kis szervezéssel, mindenre odafigyelve, minden eljutott oda, ahol hiába várják, hogy az illetékesek segítsenek

A közvetlen érintkezést természetesen kerülve cirka 100 szegény családnak lehetett segíteni. Köztük számos több gyermekes családnak.

Egy kis családnak még külön is tudtam tartós élelmiszer csomagot vinni.

Tisztes távolból elmondták az emberek, nincs mit enniük, az alkalmi munkák is megszűntek, tartalékaik pedig sohasem voltak

Az önkormányzat segélyvonaláról nem is hallottak. Próbálják átvészelni ezt az időszakot, úgy-ahogy eddig is tették. Csak most még a civilekre sem számíthatnak.

Szomorú, de úgy fogalmaztak, hogy

a vírustól kevésbé félnek, mint attól, hogy nem tudnak enni adni gyerekeiknek.

Nem tudom mi lesz, ha a járvány még hosszú hónapokig eltart

A szociális ellátórendszer képtelen volt eddig is gondoskodni a nincstelenekről, erre fordítottak az elmúlt években is a legkevesebb összeget. De a stadionok füvét fűtik, a fővárosban most is kivilágítva díszeleg a Puskás Stadion. Milyen országban élünk, ahol a társadalom elesettjei segítésénél fontosabb a stadionok füvének fűtése? Hol marad a szegénységi mentőcsomag?

figyu

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Gerencsér Gábor

    2020.03.25 18:54 at 18:54

    Ez lenne Európa, csak kérdem?

  2. casino en ligne

    2025.05.19 19:56 at 19:56

    Hey I am so delighted I found your web site, I really
    found you by error, while I was researching on Bing for something else, Anyhow I
    am here now and would just like to say cheers for a incredible
    post and a all round exciting blog (I also love
    the theme/design), I don’t have time to browse it all at the moment but I have saved
    it and also added in your RSS feeds, so when I have time I will be back to read a great deal more, Please do
    keep up the fantastic job.
    casino en ligne
    Yes! Finally someone writes about sss.
    casino en ligne
    Thanks for finally writing about > 2020 Magyarország: sokan nem a koronavírustól
    félnek, hanem, hogy nem tudnak enni adni a gyerekeknek!
    | Városi Kurír casino en ligne
    Pretty! This has been an extremely wonderful post.
    Many thanks for providing this info.
    casino en ligne
    Attractive component of content. I simply stumbled upon your site and in accession capital to claim that
    I get in fact enjoyed account your weblog posts. Any way I’ll be subscribing in your feeds or even I success you
    access persistently fast.
    casino en ligne francais
    Hey very cool website!! Guy .. Beautiful ..
    Superb .. I will bookmark your web site and take the feeds also?
    I’m glad to seek out numerous useful information right here
    in the put up, we want develop extra strategies in this regard,
    thank you for sharing. . . . . .
    meilleur casino en ligne
    Awesome! Its actually remarkable piece of writing,
    I have got much clear idea on the topic of from this post.

    casino en ligne
    With havin so much content do you ever run into any
    issues of plagorism or copyright infringement? My blog has a lot of completely unique content I’ve either authored myself or outsourced but it looks like a lot of it
    is popping it up all over the internet without my agreement.
    Do you know any techniques to help stop content from being ripped off?
    I’d really appreciate it.
    casino en ligne
    Undeniably believe that which you said. Your favorite
    reason appeared to be on the net the easiest thing to be aware of.
    I say to you, I definitely get irked while people consider worries
    that they plainly don’t know about. You managed to hit the nail upon the top and also defined out the whole thing without having side-effects , people could take a signal.
    Will probably be back to get more. Thanks
    casino en ligne francais
    You’re so awesome! I don’t suppose I have read through something like this before.
    So wonderful to discover another person with a few genuine thoughts on this subject matter.
    Seriously.. many thanks for starting this up. This
    web site is something that is required on the web, someone with
    a little originality!
    casino en ligne francais

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük