Connect with us

Bulvár

3 csillagjegy, akiknek tuti, hogy idén nem lesznek anyagi gondjai!

Megosztás

A biztos anyagi helyzet megnyugvást biztosít az embereknek. Az asztrológusok csupán csillagjegyünk alapján meg tudják mondani, hogyan viszonyulunk a pénzügyekhez. Ha esetleg még kétségeid vannak, a tények majd meggyőznek!

horoszkóp
3 of 3Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Nyilas

A Nyilas jegyűeknek érdemes jogot tanulniuk, hiszen fejlett igazságérzettel rendelkeznek. A siker másik útja lehet a vendéglátás, vagy az oktatás. A Nyilas irányadó bolygója a Jupiter, amely segít, hogy a szerencsét, és a bőséget követhesse. Tartson ki céljai mellett, és ne hagyja, hogy mások beleszóljanak pénzügyi döntéseibe, hiszen egyedül is számára megfelelő döntéseket tud hozni. Próbálja meg elhagyni a szorongást, és pozitívan, mosolyogva megkeresni a jólét forrását.

…de addig is, vasárnap…..

A mai napon, bármi is történjék ön körül, kedves Nyilas, mindenképpen, csakis a munkájára koncentráljon, ugyanis, ha most belekeveredik egy konfliktusba, vagy akár csak egy ártatlannak tűnő beszélgetésbe is, annak később beláthatatlan következményei lehetnek.

Bak

A Szaturnusz befolyásolja a Bak jegyet. A Bakot figyelem, és nagyfokú türelem jellemzi, céljaikat minden áron, teljes energiával viszi véghez. Ameddig érzelmi alapja erős, addig bármit meg tud csinálni, hiszen neki ez a fő mozgatórugója. Szüksége van örömforrásra, hogy megtartsa egyensúlyát, és hideg fejjel tudjon gondolkodni. Próbáljon meg olyan állásban elhelyezkedni, ahol a szórakozás is jelen van. Merjen nagyot álmodni, és célozza meg a csillagokat!

…de addig is, vasárnap…..

Kedves Bak, az utóbbi napok fizikailag teljesen kimeríthették. Többször megeshetett, hogy olyan feladat elvégzésével bízták meg a munkahelyén, amelynek az értelmét keresve se találta. Talán maradt önben egy tüske, hogy képességeit, tudását nem megfelelő módon használták ki. Ne is törődjön ezekkel a dolgokkal. Ön maximálisan elvégezte mind azt, amivel megbízták, és ha nem most, de a későbbiekben biztosan lehetősége nyílik majd arra, hogy megmutassa mire is képes valójában. Maradjon elszánt!

Vízöntő

A Vízöntő mindig előre tervez, így nincs ez másképpen a pénzügyekkel sem. A technológiában vagy a szociális szolgáltatások terén találhatja meg a bőség forrását. Akár a tudományban is szerencsét próbálhat, hiszen ebben az ágazatban kamatoztathatja egyedi gondolkodásmódját és profizmusát. A Vízöntő nem materialista személy. Az azonban ne feledje, hogy a pénz megadhatja a szabadságot, és még sok más alternatívát.

…de addig is, vasárnap…..

A felszínre törhettek olyan emlékek, a melyekről már rég azt hitte, hogy feledésbe merültek. Érzelmileg feldúltnak érezheti most magát. Csak is öntől függ, hogy most magányra vagy épp más emberek társaságára vágyik. Minden esetre próbáljon meg pozitívan gondolkodni, és még ha nehéz is, csak a jóra gondolni. Jó emberekkel csak jó dolgok történhetnek. Szórakozzon, kapcsolódjon ki, terelje el a gondolatait. Ne hagyja, hogy az elméje, gondolatai felemésszék.

Halak

A Halak nem igazán tudja felbecsülni a pénz valódi értékét. Amikor rájön, hogy szüksége van pénzre, nagyon ambiciózus és határozott tud lenni, de sajnos nem tudja megfelelően beosztani pénzét. Ezek ellenére azonban neki való ágazat lehet a pszichológia, egészségügy, és a kreativitást igénylő munkahelyek, hiszen itt teljesen kiélheti azt, amilyen adottságokkal rendelkezik. Hallgasson meg minden tanácsot, és próbáljon ki minden lehetőséget amelyet az élet felkínál!

…de addig is, vasárnap…..

Ma vonzhatja, hogy egész napját otthon töltse, pihenjen, regenerálódjon egy kicsit. Ha adódna lehetősége, hogy így cselekedjen, élvezzen ki minden percet! Ha nem így alakulna napja, más nem este igyekezzen kényeztetni magát, s csakis azzal tölteni néhány órát, hogy ellazuljon. Aranyat fog érni!

Forrás

 

3 csillagjegy, akiknek tuti, hogy idén nem lesznek anyagi gondjai!

Szerző

3 of 3Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük