Kerítésen túl
Amnesty International: működnie kell a fékek és ellensúlyok rendszerének
A magyarországi civil társadalom védelmében tüntetett az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet az Európai Parlament brüsszeli székháza előtt csütörtökön, az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő magyar különjelentésről szóló vita megkezdése előtt.
A Stop Soros a civileket lehetetleníti el
Az uniós parlament épülete előtti tér közepén demonstráltak táblákkal és lufikkal.
Iverna McGowan, az AI európai intézményekhez delegált irodájának igazgatója a szervezet nevében szeretetéről és szolidaritásáról biztosította a magyar népet, s különösen azokat, akik a szabadságért, az igazságért és a marginalizált csoportok jogaiért harcolnak.
McGowan az MTI-nek adott rövid nyilatkozatában aggodalmát fejezte ki a Stop Soros törvénytervezettel kapcsolatban, mivel az „gyakorlatilag a bezárását vonná maga után az olyan szervezeteknek, amelyek az emberek jogait és szabadságát védik, mint a Magyar Helsinki Bizottság vagy az Amnesty International”.
Az igazgató cselekvésre szólította fel a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppártot (EPP), kiemelve, hogy a szabad és virágzó civil társadalom megléténél meg kell húzni a „vörös vonalat”, ugyanis mindössze néhány hét múlva olyan helyzet állhat elő, hogy egy uniós tagállamban nem működhetnek tovább bizonyos NGO-k.
Az AI felelősségvállalásra szólította fel az Európai Néppártot
Hozzátette, a kormányoknak elszámoltathatónak kell lenniük, működnie kell a fékek és ellensúlyok rendszerének, biztosítaniuk kell minden állampolgár jólétét és jogait.
„Nagyon világos, hogy nő a nyomás az EPP-n, számos tag már eddig is egyértelműen kifejezésre juttatta az aggodalmait” – húzta alá McGowan, felelősségvállalásra szólítva fel az Európai Néppártot.
Szijjártó „megaszondta”
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ennek kapcsán annyit mondott az MTI-nek, hogy az Amnesty International „politikai szereplő, amely nyíltan részt vett a magyarországi választási kampányban, nyíltan a kormány elleni szavazásra buzdított, nyíltan az ellenzék oldalára állt, és csúfos kudarcot szenvedett”.
Fidesz: a „Soros-hálózat” Brüsszelben akciózik, hogy folytathassa a migráció szervezését
A Fidesz-frakció szerint a „Soros-hálózat” továbbra is totálisan szembemegy a magyar emberek akaratával; és meg akarja akadályozni a Stop Soros-törvénycsomag elfogadását.
A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója arra reagált közleményében, hogy a magyarországi civil társadalom védelmében tüntetett az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet az Európai Parlament brüsszeli székháza előtt a nap folyamán, az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában készülő magyar különjelentésről szóló vita megkezdése előtt.
A Fidesz-frakció közleményében az áll: a magyar emberek a választáson minden eddiginél erősebb felhatalmazást adtak a nemzeti kormánynak ahhoz, hogy megvédje az országot a migrációtól. Ezért szerintük szükség van a Stop Soros-törvénycsomag elfogadására, mert annak az a célja, hogy mindenféle migrációt szervező, támogató és finanszírozó tevékenység ellen szigorúan felléphessenek. Fenntartják, hogy a migrációt elősegítő szervezetek tevékenységét szigorúan kell szabályozni – írták.
(MTI)
Szerző
Friss
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt