Ez a nap
Szerdán kezdődik a képviselők karácsonyi szünete
Az Országgyűlés kétnapos üléssel fejezi be ez évi munkáját a jövő héten. A képviselők hétfőn a kormányt interpellálhatják, kedden pedig összesen huszonnyolc előterjesztés elfogadásáról dönthetnek.
Devánszkiné Molnár Katalin volt szocialista képviselőre emlékeznek
A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 11 órakor a közelmúltban elhunyt Devánszkiné Molnár Katalin volt szocialista országgyűlési képviselőre történő emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.
Ezt követően – ezúttal egy órában – hangozhatnak el az interpellációk, amelyeket az azonnali kérdések, majd a kérdések követnek további egy, valamint fél órában.
A parlament kedden 8 órától ülésnapját szintén napirend előtti felszólalásokkal indítja, amelyeket szavazások követhetnek.
A képviselők összesen 28 indítványról határoznak, köztük például az igazságszolgáltatás vezetőinek elmúlt évről szóló beszámolóiról. Ekkor fogadhatják el azt az indítványt is, amely illetékmentessé tenné a fiatalok „B” kategóriás jogosítványának megszerzéséhez nyújtott támogatást. Döntés várható a kormány legfrissebb oktatási, egészségügyi, pénzügyi és mezőgazdasági témájú módosító, pontosító javaslatairól is.
Az Országgyűlés ez évi utolsó ülése a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló törvényjavaslat általános vitájával érhet véget.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?
- ‘Vegyétek már végre észre, hogy ez nem arról szól, ki tud messzebb pisilni!’ – Hozzászólói vélemények Nagy Ervin Karácsonynak szánt beszólásáról
- Miniszterelnök úr! Ezúton is emlékeztetjük, hogy önök tettek lakatot több száz vidéki postára
- Szijjártó közszolga elmondta, hogy mit kell tennie a magyar nagykövetnek, hogy kirúgja
- Piktorra fel! – Havas Henrik, a gyilkos szatíra mestere
- Már Orbán Viktor ‘szájáig’ ér a tüntetéshullám
- Harmadik alkalommal érdeklődik holland parlamenti delegáció a magyar viszonyokról, most a Tessely-Dudás párosig jutottak
- Az elnök, aki gyanús lett
- Ívóvíz-fogyasztási tilalmat rendeltek el Ráckevén, ami a visszavonásiik érvényben marad!
- Lázár János keveselte a polos-üldözést, Ő a Fidesz-kullancsokat is lapátra tenné