Banánköztársaság
Tüntetés és ellentüntetés – csakis fáklyával
A Fidesz utánpótlás csapata szerint, a Fidesz maga a kereszténység, és mindenki, aki ellenzi Orbán uralmát, az maga az Antikrisztus. Amely üzenet túl ismerős. Egy olyan korból, amikor a fáklyák mellett kristályokat is emlegettek.
A Fidelitas akciója, árulkodó időzítéssel
A Jobbik – mint párt – szalonképesítésének fontos lépése volt az ÁSZ bírsága. Jelezve: annyira, de annyira fél a Fidesz, hogy csak na! A forgatókönyv őszinteségét meg vagy elhisszük, vagy nem. A koncepciósnak tűnő ÁSZ-döntés elleni fáklyás felvonulással meg vagy egyetértettek az emberek, vagy nem.
Aki elhiszi a Jobbik cukiskodását és középre tartásának őszinteségét, az akár egyet is érthetett a felvonulással. Talán, ha nem a Jobbik szervezi a tüntetést, akkor kicsit hitelesebb lett volna a demokrácia féltése, a tényleges szolidaritásra törekvés látszata. De a „volna” nem történelmi kategória. Így azt sem tudjuk meg, hogy mi lett volna, ha a Jobbikot nem kedvelő baloldalibb szervezetek egy párhuzamos tüntetést szerveznek az ÁSZ székházához. Miközben a Fidelitas toborzott egy fáklyás tüntetést, amely az üldözött keresztényekért hirdetett szolidaritást. Pár évvel megkésve, de ami késik, az eljön. A Fidelitas akciója is.
Időzítése egy kicsit árulkodó. Ahogy a módszere, a fáklyás felvonulás is. Így nyugodtan tekinthetjük egyfajta ellentüntetésnek is. A Jobbik felvonulására szervezve. Az említett késedelem egyébként azt jelenti, hogy a Fidelitas nem igazán szervezett emlékezetes tüntetést, amikor Orbán rendszere a menekültekkel érkező keresztényeket is a humanizmus szemétdombjára hajította. Ahogy a kormány közelében feneket fényesítő decibelkeresztények azóta sem nagyon hallatják szavukat az emberi megalázások ellen, az Embereknek szóló támogatások érdekében. Alkalmasint a Fidelitas sem. Így a jelenlegi keresztényvédő, és a Jobbikkal azonos módszert választó felvonulásuk üzenete világos. Azt üzeni, hogy a Fidesz utánpótlás csapata szerint, a Fidesz maga a kereszténység, és mindenki, aki ellenzi Orbán uralmát, az maga az Antikrisztus. Amely üzenet túl ismerős. Egy olyan korból, amikor a fáklyák mellett kristályokat is emlegettek.
A Fidesz egy nagy nulla lenne Simicska nélkül
Azért a Fidelitas a Jobbiknak szintén be akart szólni. Így felvonultak Simicska házánál is. Azért, hogy elmondhassák: a Jobbiknak ott, és nem Fidesz székházánál kellene tüntetni. Mintha elfelejtették volna azt az apróságot, ami az akciójukat kissé nevetségessé teszi. Jelesül azt, hogy Simicska nélkül a Fidesz ma egyike lehetne a méltán elfeledett, a rendszerváltás körüli dachullámból sarjadt szervezeteknek. Amikor tehát a Fidelitas ma Simicskában látja a mumust, akkor közvetve elismeri: a Fidesz egy nagy nulla lenne Simicska nélkül. Annyira, hogy még a 2010-es kampány is könnyedén beomolhatott volna az üzletember támogatása nélkül. A Fidesz utánpótlás-csapata tehát valójában elég kontraproduktív munkát végzett. A mentségük legfeljebb annyi lehet, hogy valójában a kutya sem figyel oda erre gittegyletre. Legfeljebb majd akkor, ha a tagság ugyanúgy elvárt lesz, mint annak idején a KISZ esetében. Amelynek számos ma komcsizó fideszes is lelkes tagja volt. Míg haszna volt belőle.
A Jobbik felvonulása is megérdemelne valószínűleg egy hosszabb szösszenetet. Azonban azt tőlem függetlenül is szénné fogják elemezni a média munkásai és szakértői. Érthetően, mert kétségtelenül ellenzékinek beállított és kétségtelenül látványos megmozdulásnak ígérkezett. A megosztó jellegét pedig a részvétel nem túl magas száma mutatja. Ahogy azon is lehet vitatkozni, hogy a Jobbik mennyire a demokrácia letéteményese. Amely vélemény azt is befolyásolhatja, hogy ki mennyire veszi komolyan a Jobbikkal együtt szereplőket. A nem egy, kormánynak gesztust tevő akciót magának tudó szervezetektől, a szintén felszólaló, akár demagógnak is tekinthető, Puzsérig bezárólag. Akinek abban igaza van, hogy a szürreális koalíciók korát éljük.
Az más kérdés, hogy a Fidesz-kormányzással gondosan felkavart zavarosban ki akar, és mit halászni. Mármint a hatalmon kívül. Amely halászatba – sajnos –a demokratákat csapdába ejtő ÁSZ-döntéssel megtámogatott Jobbik-Fidesz koalíció kikaparása is belefér. Mert amikor Vona szerint a feladat az, hogy „megvédeni magunkat a külső és belső elnyomás ellen”, akkor nem nehéz meglátni a rímet az Orbán féle ellenségkeresésre éppen úgy, mint a történelmi boszorkány-, szabotőr, ellenzék-üldözésekre sem.
Andrew_s
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Pasinszki
2017.12.16 21:59 at 21:59
„a Fidesz maga a kereszténység”
Hát, ez a felvilágosodás korától számított harmadik évszázadban elég retardált dolog.
GeoCracker
2017.12.17 16:57 at 16:57
Kétségtelenül….