Voks 2022
A hitelességi pecsétet semmilyen rágalomhadjárattal nem lehet lemosni
Újbuda korábbi SZDSZ-es, MDF-es, fideszes és szocialista polgármesterei biztosították támogatásukról László Imrét, a XI. kerület ellenzéki polgármesterjelöltjét hétfőn Budapesten.
Visszaterelni a közéletet a normális határok közé
A sajtótájékoztatón Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt úgy értékelt: az elmúlt harminc év egyik legmocskosabb kampánya a mostani és az október 13-i önkormányzati választás tétje az is, hogy vissza tudják-e terelni a közéletet a normális határok közé.
A XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéren Karácsony Gergely azt mondta, az, hogy a kerület volt vezetői állnak ki László Imre mellett hitelességi pecsétet jelent, amit semmilyen rágalomhadjárattal nem lehet lemosni.
A politika egészét kell visszafoglalni
Szerinte október 13-án sokkal nagyobb a tét annál, minthogy ki lesz Budapest, vagy Újbuda polgármestere, ugyanis a politika egészét kell visszafoglalni a Fidesz-féle mocsártól.
Kifejtette, vissza kell terelni a közéletet a normális határok közé, világossá kell tenni, hogy a politikai ellenfelek nem ellenségek.
Most vasárnap amellett a politika mellett kell kiállni, amelyben az érvek számítanak és nem a hazugságok, nem a hangerő – tette hozzá.
Karácsony Gergely a polgármesterjelölttel kapcsolatban megfogalmazott zaklatási vádakkal összefüggésben kijelentette, továbbra is töretlen a hitük László Imre tisztességében.
Megtették a feljelentéseket
László Imre megtisztelőnek nevezte, hogy a volt polgármesterek kiállnak mellette, főleg azután, hogy egy hírcsatorna vette a bátorságot, hogy a legképtelenebb vádakkal illesse. Jelezte, az ezzel kapcsolatos feljelentéseket megtették.
A jelölt – aki DK-s országgyűlési képviselő is – bírálta a kampány hangnemét, amelyet végtelenül durva, arrogáns, embert nem kímélő módszerek jellemeznek. Kultúrállam vagyunk; ilyen egy kultúrállamban nem fordulhat elő – közölte.
A szocialista Molnár Gyula – aki 2002 és 2010 között volt a XI. kerület polgármestere – megjegyezte, szükség van változásra, mert az elmúlt kilenc évben rossz irányba mentek a dolgok Újbudán.
Bizonyított, hogy a vádak hamisak
Elmondta, hogy László Imrét a kerületet 1990 és 1994 között vezető Bánhegyi Emil (SZDSZ) is támogatja, de betegsége miatt nem tudott megjelenni a rendezvényen.
A sajtótájékoztató végén Molnár Gyula mellett a jelölt támogatásáról szóló nyilatkozatot aláírta Szegedi Ferenc (MDF), aki 1994 és 1998 volt polgármester, valamint a korábbi fideszes politikus, Juhos Katalin, aki 1998 és 2002 között irányította a kerületet.
Kérdésre válaszolva Karácsony Gergely azt mondta, bizonyítottnak látják, hogy a László Imrét ért vádak hamisak.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Pályaválasztási horoszkóp – Mi illene hozzád, ha most kezdenéd?
- Nocsak, mi történt? Robert Fico támogatja Ukrajna EU-tagságát – Euro beszél…?
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban