Ez a nap
Frissítve! Meghalt Vekerdy Tamás
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Vekerdy Tamás – közölte a pszichológus, író családja. Legyen könnyű neki a föld!
Vekerdy Tamás 1935. szeptember 21-én született Budapesten
Egyetemi tanulmányait az ELTE jogi karán folytatta, majd a BTK pszichológia szakát is elvégezte. Járt Mérei Ferenc és Nemes Lívia szemináriumaira. Volt házitanító és a Nemzeti Színház statisztája, illetve a Színház- és Filmművészeti Főiskola óraadó pszichológia tanára.
1983-tól az Országos Pedagógiai Intézet főmunkatársa, később tudományos tanácsadója, majd szeniora volt. Tanított a Miskolci Egyetem neveléstudományi tanszékén, Solymáron a magyarországi Waldorf-óvoda és -iskola megszervezésében vett részt. 1991 óta a nappali Waldorf-tanárképzés szervezője és vezetője.
Vekerdy Tamás élete során számos díjat nyert, többek között Kiváló Munkáért díjjal jutalmazták 1985-ben, Budapestért díjat kapott 2000-ben, 2014-ben pedig Hazám-díjas lett.
„Minél kevésbé ellenőrzik a helyi és központi hatóságok az iskolák működését, még anyagi értelemben is, annál jobban működnek”
Vekerdy Tamás emlékére
Egész életében a gyermekek jövője volt számára a legfontosabb. Minden gondolatában, minden megnyilatkozásában, szervező munkájában arra törekedett, hogy szabadgondolkodású, kritikus és kreatív környezetben nőhessen fel és tanulhasson a legfiatalabb nemzedék.
Számos tanulmányban, előadásban mondta el és fejtette ki ennek részleteit. Megvolt az az egyedi képessége, hogy mindenkit tudott tanítani, az egyszerű érdeklődőtől a szakmabeli professzoron át a miniszterig, és számosan – sokan közülünk – tanultunk is tőle.
Kritikus volt minden kormánnyal szemben, minden oktatásirányítással kapcsolatban, de alapjaiban azzal a felfogással értett egyet, amely a közoktatás középpontjába a gyermek, a diák mindenek felett álló érdekét helyezte. Tagadta és bátor ellenfele volt annak a gyakorlatnak, annak a politikának, amely az oktatásban a legfontosabbnak nem a gyermek jövőjét, hanem a hatalom kiterjesztését állította.
Köszönet egész munkásságáért! Emlékét tisztelettel őrizzük!
Hiller István MSZP, az Országgyűlés alelnöke
Szerző
Friss
- Kiknek szól az egészségbiztosítás? – Útmutató, ha megtakarításként is érdekel
- Mi szükség volt erre, Mester? – Müller Péter beállt nemcsak Szentkirályi Alexandra, de a Fidesz mögé is
- Magyar stáb Cate Blanchett mögött
- Gyurcsány Ferenc vasárnap Magyar Pétert és Sulyok Tamást „reggelizett”
- Figyelem! Halálos hajóbaleset Verőcénél!
- „Helyreigazítás” – Időjárás: fájni fog
- Forradalmi újítás a hererák kezelésében
- George Lazar: Vége! Gyakorlatilag összeomlott az Orbán rezsim
- Upsz! Egyetlen mandátummal vezet a Fidesz az ellenzék előtt az EP-versenyfutásban
- Önre van szükség! – Akiknek a dolga volna nem érnek rá, mert sürgős kampányolhatnékjuk van….