Kerítésen innen
Gyurcsány: Az édesanyátok térde kalácsát!
Gyurcsány Ferencet nagyon kihozta a sodrából a regnáló kormánypárt pénteki akciója. Hogy pontosan melyik borzolta fel a DK elnökének igazságérzetét?
„Hazudtok, mint a vízfolyás”
A Gothár-ügyre hivatkozva raboljátok el a főváros jogát, hogy döntsön a színházak vezetőiről. De hazudtok.
A javaslat hivatalos előterjesztése szerint már október 29-én tárgyaltatok erről. A Gothár-ügy november 19-én robbant, akkor hozta nyilvánosságra a Katona József Színház a zaklatási ügyet.
Hazudtok, mint a vízfolyás. Nyilván mert ezt követeli meg a “keresztény konzervatív” hazaszeretet.”
Háttér, ha valaki lemaradt volna:
Ráharapott és nem ereszti a régen kinézett, eddig még nem teljesen bevett színházak maga alá gyűrését Orbán kormánya. Fegyverük a pénz, ami nélkül nehézkes a működés.
Érzi, hogy újra Önnel babrálnak ki?
A Gothár-botrány váltotta ki a kormány reakcióját
– olvasható a Magyar Nemzet pénteki számában. A portál információi szerint konkrétan a Katona József Színházban kialakult állapotok miatt készül megváltoztatni a kormány a kultúra finanszírozásának eddigi gyakorlatát.
A kormány nem fogja csökkenteni a színházak fenntartására szánt összeget,
de minden egyes intézményt át fognak világítani, mert a Gothár-ügy a felszínre hozta, hogy aligha egyedi esetről van szó.
A kormány
a tulajdoni viszonyokat nem fogja megváltoztatni, és ha egy adott önkormányzat az állam szerepvállalása és partnersége nélkül akar színházat fenntartani, továbbra is megteheti, ha állja a költségeket
– írta a Magyar Nemzet.
Ha azonban az önkormányzatok igényt tartanak a vegyes finanszírozásra, azaz az állami forrásokra, akkor a fenntartói jogokban is osztozniuk kell, és ez esetben tudomásul kell venniük, hogy a Gothár-ügyhöz hasonló eseteknek következményei lesznek
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere ugyanerről:
Szerző
Friss
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát
- Csillagjegyes könyvklub-ajánló: mit olvas a jegyed – és kikkel lenne a legjobb ezt együtt csinálni?