Ez a nap
„Börtönbiznisz” – új szitokszó sorakozott fel a többi mellé
Nem azt tartja a regnáló kormány aggasztónak, hogy az elítélteket embertelen körülmények között tartja fogva a magyar állam, hanem az a gáz, hogy mindez kiderül és szankciókat von maga után. No nem azt, hogy a bírált helyzetet orvosolják, hanem, hogy rárontsanak azokra, aki elszenvedik mindezt és akik szóvá teszik.
…meg kell állítani a gátlástalan „börtönbizniszt”!
A fenti címmel szervezett sajtótájékoztatót vasárnap a Fidesz-KDNP. A kormánypárti frakciók szerint is meg kell állítani a „börtönbizniszt”, azt a jelenséget, hogy a fogva tartottak milliókat perelnek ki az államtól az általuk rossznak tartott börtönviszonyok miatt.
Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette:
a kormánypártok egyetértenek az Orbán Viktor kormányfő múlt csütörtöki évkezdő sajtótájékoztatóján elmondottakkal, miszerint gyilkosok, gyermekgyilkosok, rablók, csalók, erőszaktevők az ügyvédjeik segítségével milliókat perelnek ki az államtól a börtönkörülményekre hivatkozva.
Ez a „börtönbiznisz” mára iparággá vált
– mondta a frakciószóvivő, hozzátéve: bűnözők és ügyvédek gazdagodnak ezen, a rabok fejenként 6-10 millió forintra perlik az államot,
„és több ezer ilyen pert indítottak dörzsölt ügyvédek a Soros-hálózat segítségével”.
Azt elfelejtette megemlíteni, hiszen nem illik a koncepciójukba, hogy demokrácia lévén -elvileg- Magyarországon vannak bizonyos jogok, amik még az elítélteket is megilletik.
A bűnözőknek nem pénzjutalom, hanem büntetés jár
Nacsa Lőrinc közölte: Magyarországon a börtönkörülmények sokat javultak az elmúlt években, több férőhely és új börtönök épültek és épülnek.
várják a kormány ez irányú javaslatait, előterjesztését, amelyet a Fidesz- és a KDNP-frakció támogatni fog.
Jelezte, a fogva tartás körülményeit a hazain kívül nemzetközi egyezmények is szabályozzák. Azt a keretrendszert szeretnék szabályozni, amely megakadályozza ezt a jelenséget.
Ha már ott volt….
A győri időközi választási kampányban nyilvánosságra került – választók megvesztegetéséről szóló – videofelvétel kapcsán Nacsa Lőrinc kérdésre válaszolva kijelentette: az nem a helyi kormánypártok akciója, ellenzéki provokációról van szó.
„Az ellenzék a pénzért és hatalomért mindenre képes. Láttunk már ilyet”
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
Árkosy Zsolt
2020.01.13 17:35 at 17:35
Semmi sem okozott és semmi sem okoz annyi kárt hazánknak mint az i-gazság
szolgáltatás értékrend nélküli működése. A rendszerváltásnál sem lehetett volna privatizációval szétlopni az országot, ha a magyar ügyészség betölti a valódi szerepét. Amíg ez az értékrend nélküli működés nem változik meg, addig csak burjánzani fog a korrupció.
A fogvatartási körülmények ezerszer rosszabbak, mint két évvel ezelőtt. A börtönőr kollégák 80 %-a hagyta el a pályát két év alatt Tóth Tamás BV Országos parancsnok regnálása miatt, aki kijelentette, hogy a Bv.tv törvényi előírásai nem számítanak. A börtönben az a törvény amit ő diktál. (Körleveles jogi irányítást végez, ami alkotmányellenes.)
A jó nép csak azt felejti el, hogy a fogvatartottak is a társadalom részei. Márpedig, ha a fogvatartottakkal állatként bánnak, akkor állatként fognak viselkedni amikor szabadulnak. Ezért én mondom, hogy amit ma a büntetés végrehajtás művel, az nem más, mint a társadalom elleni legnagyobb bűn. Lessz még ennek rengeteg negatív következménye. Ugyanis a bv a saját törvényeit nem tartja be! Márpedig minden egyes jog és törvénysértés újabb jogalapot teremt minden fogvatartott részére.