Blogbazár
Orbán már nem riad vissza nyilvános bűnözéstől sem, Polt hallgat
Az önkormányzati választásokon elszenvedett jelentős, nagyvárosi vereség után a Főmérnök vissza akar térni a régi, győztes irányvonalhoz. Bekeményít, új ellenségképet ad hibbant híveinek.
„…itt egy szerencsétlen bírói ítélet született…”
A gyöngyöspatai romák iskolai szegregációja miatt számukra bíróság által megítélt sérelemdíjak kapcsán kifejtette, hogy nem ért egyet a cigányság által “munka nélkül” szerzendő jövedelmekkel:
“Én úgy érzem, hogy itt egy szerencsétlen bírói ítélet született, amit ráadásul – mindig ide jutunk vissza – ha megnézzük, hogy kik indítottak el, ott mindenhol a Soros-szervezeteket találjuk meg.” “Mindent megadunk, de pénzt nem adhatunk.”
Szóval megint a zsidókkal, meg a cigányokkal van baj!
Minden jogszabályi alap nélkül
A raboknak egyébként a Fidesz által elfogadott törvény alapján bíróság által jogerősen megítélt kártérítési ügyek kapcsán Orbán kijelentette, hogy meg kell állítani a börtönbizniszt. Vagyis azt, hogy az embertelen körülmények között tartott rabok megkapják a bíróság által nekik jogerősen megítélt kártérítést. Sőt, kormányhatározatot is hozatott, amiben felfüggesztették a kifizetéseket. Azon túl, hogy ilyen határozatnak semmilyen jogszabályi alapja nincs, sőt törvénysértő, még nagyobb baj is van.
A Btk.336. §.-a szerint aki nagy nyilvánosság előtt, a köznyugalom megzavarására alkalmas módon hatóság rendelkezése ellen általános engedetlenségre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
“A köznyugalom elleni bűncselekmények a közvéleményben keltenek észlelhető nyugtalanságot, zavart. Nyilvánvaló, hogy köznyugalom elképzelhetetlen a törvény és a hatósági rendelkezések tiszteletben tartása nélkül.” (Btk Kommentár)
A kijelentéseit Orbán sajtóban, rádióban, tehát nagy nyilvánosság előtt tette
A bíróság jogerős ítélete hatósági rendelkezés, amit mindenki köteles végrehajtani. Különösen a kormányzat egy jogállamban.
“Az uszítás olyan felbujtásszerű cselekmény, amely más személyek tudati, érzelmi állapotának befolyásolására irányul. Aki uszít, az elsősorban nem az értelemre, hanem az érzelemre hat. A más személyek gondolkodásmódjának, viselkedésének alakítása itt a törvényi tényállásban meghatározott elemekkel szembeni engedetlenségre mozgósításban áll. A szóban levő elkövetési tárgyak elleni uszítás alatt olyan „lázongó” kijelentések értendők, amelyek hatására a címzettek nem mérlegelik a hatósági intézkedés tartalmi szükségességét vagy szükségtelenségét, hanem bennük olyan szélsőséges indulat keletkezik, amely magában rejti a hatósági intézkedés elleni ellenszegülés lehetőségét.” (BTK Kommentár)
A Főmérnök munka nélkül szerzett jövedelemre, Soros hálózatra hivatkozva uszít, sőt kormány határozatot hozat annak érdekében, hogy az ítéletek ne kerüljenek végrehajtásra. A saját híveit, akikkel telerakta az államszervezetet, a bírósági ítéletek ellen hergeli, sőt kötelezi azok megtagadására. Csak rá kell menni a közösségi oldalakra, és látható a kommentekből, milyen gyűlölethullámot indított el megint nemzetünk Viktora!
Ennél nagyobb bűnt egy hivatalban levő miniszterelnök mikrofon előtt nem nagyon tud elkövetni. Csak ha a kamerák előtt lelövi az unszimpatikusan kérdező újságírót.
Ide jutottunk!
Már semmi sem számít. Se törvény, se Atyaúristen! A bíróságok meg menjenek a francba! Minek ítélkeznek össze-vissza! Majd ő megmondja a tutit, amit hibbant, erkölcstelen, seggnyaló hívei végre is hajtanak!
Már régen nem várok arra, hogy Polt sötét lelkéből valamikor előbújik végre a jogászi lelkiismeret, és fellázad. Ilyen sose jutna eszébe. Pedig ha jogállamban élnénk, másnap kezdeményezte volna Orbán mentelmi jogának felfüggesztését és büntetőeljárást indított volna ellene. De van, aki a törvények felett áll!
A magyar jogállam végleg bezárta kapuit. De közeleg a vég Orbán számára is. Ezért kapálózik veszettül!
Szerző
Friss
- Magánjellegű közvélemény-kutatás – elcsent szakmai segédlettel
- Karácsony Gergely: a kormány-inkasszó – Leemeltek Budapest számlájáról 10,2 milliárd forintot – Frissítve!
- Orbán Viktor a CPAC-n: ‘meztelen a Soros-birodalom! Elég ronda látvány…’
- Vidéki prókátor: most az egyszer hiszek a kormánynak, hiszek miniszterelnök úrnak…
- Egy őrülttel kevesebb abban a bizonyos kormányban
- Testi épsége érdekében pártállástól függetlenül mindenkinek ajánlatos elkerülni Németh Balázs autóját
- Kínai egyetem repült rá a Trump-kormány miatt a Harvardot elhagyni kényszerülőkre
- Gábor György: a Fidesz pozitív üzenete: soha nem késő vétkezni – Egy jól sikerült paragrafus visszafelé is fáj….
- 2025, Magyarország: a legnagyobb magyar akkufeldolgozó dolgozóinak szervezete tele van nikkellel
- Kocsis Máté megvilágosodott: konkrétumot és bizonyítékot hiányol az állítás mellé – Persze nem az övéitől, hanem Magyar Pétertől